Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

A halál árnyékában

harmat írása | 2017. február 11. A blogger további írásai »

Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak. Gyász az öngyilkosság után.

[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2015. 25(8–9), 390-391.]

– Apa öngyilkos lett! – üvöltötte anyám a telefonba.
– Mi? – kérdeztem. – Mi történt? Apa? Milyen apa? Az én apám? – idézi fel a szerző élete legfájdalmasabb eseményét. Édesapja ötvennyolc éves volt, amikor néhány hónappal szélütését követően súlyos depresszióba esett, majd öngyilkos lett.


Világszerte évente több mint egy millióan élik át a tragédiát, amikor szeretteik, vagy közeli hozzátartozóik úgy döntenek, hogy önkezűleg végeznek az életükkel. A radikális tett azonban nem vet véget a fájdalomnak, csupán a megtört túlélőkre, a hozzátartozókra hárítja azt. A bánatot nem lehet eltemetni, különösen azokét, akik öngyilkos szerettüket gyászolják. Kétségbeesésük nem illeszkedik a gyász szakaszokra osztott folyamatához. Érzelmeik mintázatai, mindennapi tapasztalataik változékonyabbak és kiszámíthatatlanabbak, hiszen egyszerre két problémával: a gyásszal és a traumával küzdenek. A körülmények együttállása olyan, mint egy kegyetlen duplahorog. Gyászolják az elvesztett személyt és megtántorodnak az öngyilkosság által okozott trauma súlya alatt. Olyan közelről érintette meg őket a halál, hogy maga az élet is bizonytalanná vált. Csupán annyi bizonyos, hogy az életük már soha nem lesz a régi. „Az öngyilkosság egy vastag, fekete vonallal kettéhasítja életünket. Minden »azelőttre« és »az utánra« tagolódik” – fogalmaz a szerző.

Albert Y. Hsu könyve első részében közvetlen módon beszéli el, miként birkózott meg édesapja halálával, ahogy sorra veszi a friss gyászélményt kísérő érzelmeket: a sokkot, a zaklatottságot, a figyelemzavart, az elutasítottság és elhagyatottság érzését – „…azt hittem, fontos vagyok az apámnak. Azt hittem, büszke rám, de most már egyértelmű, hogy csak áltattam magam. Ha egy kicsit is értékesnek tartott volna, nem hagyott volna így itt.” Többen kudarcként élik meg a veszteséget – „bárcsak jobb szülők lettünk volna, akkor mindez nem történik meg”. Mások bűntudatot és szégyent éreznek az öngyilkossággal járó társadalmi megbélyegzés miatt. Sokan úgy érezik, hogy szerettük végtelenül önző módon cselekedett, és dühösek rá azért, mert itt hagyta őket. „Olyan mint a végső búcsú, a leghangosabb felkiáltójel a mondat végén. – Elhagylak! Örökre!” Az öngyilkosság különösen azért traumatikus élmény, mert a hátrahagyottak nem tudják, hogyan oldják fel sérelmüket és haragjukat. Ha gyilkosság történt volna, gyászolhatnák az áldozatot, haragjukat pedig az elkövető ellen fordíthatnák. Az öngyilkosság esetében azonban maga az áldozat a gyilkos. Az is előfordulhat, hogy gyűlölik szerettüket azért, mert ezt tette a szerettükkel. Egyszerre gyászolják az öngyilkost és lázadnak is ellene. Az öngyilkosság ugyanakkor hosszú távú, évtizedekig tartó hatást gyakorol a túlélőkre. Sokan teszik fel a kérdést, hogy vajon őket is felemészti-e majd ugyanaz a kétségbeesés, amely hozzátartozójukat elragadta. Vizsgálatok igazolták, hogy a túlélők körében két-háromszor gyakoribbak az öngyilkossági kísérletek. Bár a huszadik század egyik legnagyobb regényírója öngyilkosságának oka vitatott, tény, hogy Hemingway apja, fivére és nővére szintén önkezével vetett véget az életének, és így tett unokája, Margaux Hemingway is 1996-ban.

A közeli ismerős vagy szeretett hozzátartozó öngyilkosságát kísérő sokk és trauma olyan szívbemarkoló kérdéseket vet fel, mint: Miért kellett ennek megtörténnie? Hogy létezik az, hogy nem vettük észre a figyelmeztető jeleket? Vajon megelőzhettük volna a tragédiát? Mi lett volna, ha…? A második részben Hsu két szinten vizsgálja meg a miérteket. Klinikai szinten az öngyilkosságban szerepet játszó tényezőkre és okokra mutat rá, míg a második szinten azt elemezi, hogy miért keresünk válaszokat az öngyilkosság miértjeire, és vajon meg tudjuk-e válaszolni valaha ezeket a kérdéseket. Meggyőződése szerint a jó kérdések fontosabbak a könnyű válaszoknál.

A harmadik részben arra irányítja a figyelmünket, hogyan folytatható az élet az öngyilkosság tragédiája után, kitér a gyász transzcendens vonatkozásaira, és feltárja a közösség gyógyító erejét. Bármennyire természetellenesnek tűnik is – hangsúlyozza Hsu –, szerettünk halálának elmesélése átsegíthet minket a veszteségen. Egy anya, miután végignézte, ahogy huszonéves fia leugrik egy tizennégy emeletes házsor tetejéről, azt mondta: „Nem akartam mást, csak beszélni, beszélni, újra és újra felidézni elejétől a végéig, és ez valami furcsa, máig érthetetlen módon életben tartott.” A történet megosztása a siratás – a gyász rendszerezésének – egy formája. Segít feldolgozni az eseményeket és túllépni a tagadáson. Amikor az érintettek akár szóban, akár írásban elmesélik történetünket, szembesülnek az öngyilkosság valóságával, s ez megakadályozza, hogy egy fantáziavilágba meneküljenek, ahol semmi nem történt, és minden rendben van.
„1971-ben egy vasárnap délelőtt Lewist egy hátborzongató jelenethez hívták ki. Egy férfi csőre töltött puskát fogott családjára, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket és végez magával is, és mindenkivel, aki az útjába áll. Lewis besétált a férfi házába, leült mellé, és csendesen azt mondta – mesélje el a történetét. – Tíz órával később a férfi átadta neki a fegyverét” – idézi a szerző egy öngyilkos-segélyvonal önkéntesének beszámolóját.

Meglehet, a környezetünkben is élnek olyanok, akiknek van egy története, és van egy csőre töltött fegyvere, amelyet maguk ellen fordítanak. Egy beszélgetés során azonban végre elejétől a végéig elmesélhetnék történetüket, és végre letehetnék a fegyvert. Albert Y. Hsu könyvének talán ez a legfontosabb mondanivalója.
Nem végső megoldással akar szolgálni a tragédiára, hanem útitársul szegődik és bízik benne, hogy könyve segítőtársa lesz az érintetteknek a nehéz időszakban. Hogy ne érezzék magukat egyedül mérhetetlen bánatukkal; hogy tudják, mások is küzdenek a halál árnyékában az életért; s hogy egy láthatatlan közösséggé kovácsolja össze a hátrahagyottakat… Meggyőződése ugyanakkor, hogy a megtört állapot nem a vég, s a fájdalom bármilyen nagy, nem mindent elborító; a veszteség hatalmas, de nem örökkévaló; s a halál, bár ellenség, a végső szó nem az övé.

Ferenczi Andrea
a könyv felelős szerkesztője

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Albert Y. Hsu:

Hátrahagyottak

Világszerte évente egymillióan élik át a tragédiát, amikor szeretteik vagy közeli hozzátartozóik úgy döntenek, hogy véget vetnek az életüknek. Közülük sokak történetével találkozunk a szerző könyvében, és saját gyászáról is kendőzetlenül nyilatkozik. Édesapja ötvennyolc éves volt, amikor néhány hónappal szélütését követően súlyos depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A miértek sokaságára maga is kutatta a válaszokat. Vizsgálta az öngyilkosságban szerepet játszó tényezőket és okokat. Szembenézett a gyász transzcendens vonatkozásaival, és megtapasztalta a közösség gyógyító erejét. Nem végső megoldással akar szolgálni a tragédiára, hanem útitársul szegődik és bízik benne, hogy könyve segítőtársa lesz az érintetteknek a nehéz időszakban.

Részletes adatlap »2 900 Ft 2 320 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

harmat írása | 2015. november 18.

50 bizonyíték a Biblia mellett – Újszövetség

A színes fotókkal illusztrált leporellók az Ó-, illetve az Újszövetség iratainak hitelességét alátámasztó régészeti felfedezéseket mutatják be könnyen áttekinthető, táblázatos formában. A táblázatok a bibliai események időrendi sorrendjében ismertetik a régészeti leleteket és jelentőségüket.

Elolvasom »

harmat írása | 2015. október 06.

3 elmélet a mindenségről

Mi a valóság? Mi az emberi élet értelme? Miért szenvedünk? E rövid kis könyvben Ellis Potter, a nemzetközi előadó három fő világfelfogást elemez, amelyek mindegyike más-más választ ad ezekre az örök kérdésekre. Elolvasom »

Szikszai Szabolcs írása | 2016. február 03.

Szabadulás az elveszett gyerekkor fogságából – a társfüggőségből a szabad szeretet világába

Három évvel ezelőtt találkoztam először a társfüggőség fogalmával, és akkoriban vásároltam meg Robert Hemfelt – Frank Minirth – Paul Meier, A szeretet választható című könyvét, ami egyike a témában írt meghatározó alapműveknek, különösen, ha a magyar nyelven hozzáférhető szakirodalmat vesszük alapul. Elolvastam, és bár abban az időszakban kezdett tudatosulni bennem, hogy a család, amelyben felnőttem, egy tipikus diszfunkcionális család volt, alkoholizmussal, társfüggőséggel, verbális és fizikai bántalmazással, manipulációval, elhanyagolással és mindennel, ami egy diszfunkcionális családot jellemez, mégsem sikerült három éve megtalálnom az összefüggést a könyvben olvasottak és a saját életem között. Elolvasom »

harmat írása | 2016. szeptember 14.

Mit tennél meg azért, hogy gyermeked legyen?

Debra Bridwell: Gyermekre vágyva című könyvének ajánlója

A magyar könyvpiacon hiánypótló a Harmat kiadó gondozásában megjelent könyv, amely a gyermektelenséggel küzdő párok önsegítő kiadványa. Az Egyesült Államokban élő szerző elsősorban női szemszögből, de a férjek, hozzátartozók és barátok, valamint gyülekezetvezetők és keresztény lelkigondozók szempontjait is végiggondolva járja körül a témát.
Elolvasom »

harmat írása | 2015. december 11.

Kegyelem itt és most – Jakus Ágnes beszélgetése a fordítóval

A felnőttek talán bele sem gondolnak, mekkora kiváltság, hogy több bibliaolvasó kalauz közül is választhatnak, amelyek vezérfonalat adnak a Szentírás naponkénti tanulmányozásához. Mostantól a gyerekek, kiskamaszok egész éves lelki tápláléka is biztosított: 365 napra szóló, igeverseket és rövid magyarázatokat tartalmazó kiadványt jelentetett meg a Harmat Kiadó és a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány. Max Lucado Kegyelem itt és most című kötetéről a fordítóval, Szőczi Jánossal beszélgettünk.

Elolvasom »

harmat írása | 2015. október 06.

A menedék

A békés, polgári Hollandia a horogkeresztes rémuralom színterévé válik, az egyszerű órásmesternőből a földalatti ellenállás szervezője, üldözöttek vakmerő bújtatója lesz, az ódon családi ház hálószobájából felfedezhetetlen búvóhely készül.  

Elolvasom »

Még több könyvajánló blog » Ismerje meg a Harmat kiadó bloggereit »