Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

A halál árnyékában

harmat írása | 2017. február 11. A blogger további írásai »

Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak. Gyász az öngyilkosság után.

[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2015. 25(8–9), 390-391.]

– Apa öngyilkos lett! – üvöltötte anyám a telefonba.
– Mi? – kérdeztem. – Mi történt? Apa? Milyen apa? Az én apám? – idézi fel a szerző élete legfájdalmasabb eseményét. Édesapja ötvennyolc éves volt, amikor néhány hónappal szélütését követően súlyos depresszióba esett, majd öngyilkos lett.


Világszerte évente több mint egy millióan élik át a tragédiát, amikor szeretteik, vagy közeli hozzátartozóik úgy döntenek, hogy önkezűleg végeznek az életükkel. A radikális tett azonban nem vet véget a fájdalomnak, csupán a megtört túlélőkre, a hozzátartozókra hárítja azt. A bánatot nem lehet eltemetni, különösen azokét, akik öngyilkos szerettüket gyászolják. Kétségbeesésük nem illeszkedik a gyász szakaszokra osztott folyamatához. Érzelmeik mintázatai, mindennapi tapasztalataik változékonyabbak és kiszámíthatatlanabbak, hiszen egyszerre két problémával: a gyásszal és a traumával küzdenek. A körülmények együttállása olyan, mint egy kegyetlen duplahorog. Gyászolják az elvesztett személyt és megtántorodnak az öngyilkosság által okozott trauma súlya alatt. Olyan közelről érintette meg őket a halál, hogy maga az élet is bizonytalanná vált. Csupán annyi bizonyos, hogy az életük már soha nem lesz a régi. „Az öngyilkosság egy vastag, fekete vonallal kettéhasítja életünket. Minden »azelőttre« és »az utánra« tagolódik” – fogalmaz a szerző.

Albert Y. Hsu könyve első részében közvetlen módon beszéli el, miként birkózott meg édesapja halálával, ahogy sorra veszi a friss gyászélményt kísérő érzelmeket: a sokkot, a zaklatottságot, a figyelemzavart, az elutasítottság és elhagyatottság érzését – „…azt hittem, fontos vagyok az apámnak. Azt hittem, büszke rám, de most már egyértelmű, hogy csak áltattam magam. Ha egy kicsit is értékesnek tartott volna, nem hagyott volna így itt.” Többen kudarcként élik meg a veszteséget – „bárcsak jobb szülők lettünk volna, akkor mindez nem történik meg”. Mások bűntudatot és szégyent éreznek az öngyilkossággal járó társadalmi megbélyegzés miatt. Sokan úgy érezik, hogy szerettük végtelenül önző módon cselekedett, és dühösek rá azért, mert itt hagyta őket. „Olyan mint a végső búcsú, a leghangosabb felkiáltójel a mondat végén. – Elhagylak! Örökre!” Az öngyilkosság különösen azért traumatikus élmény, mert a hátrahagyottak nem tudják, hogyan oldják fel sérelmüket és haragjukat. Ha gyilkosság történt volna, gyászolhatnák az áldozatot, haragjukat pedig az elkövető ellen fordíthatnák. Az öngyilkosság esetében azonban maga az áldozat a gyilkos. Az is előfordulhat, hogy gyűlölik szerettüket azért, mert ezt tette a szerettükkel. Egyszerre gyászolják az öngyilkost és lázadnak is ellene. Az öngyilkosság ugyanakkor hosszú távú, évtizedekig tartó hatást gyakorol a túlélőkre. Sokan teszik fel a kérdést, hogy vajon őket is felemészti-e majd ugyanaz a kétségbeesés, amely hozzátartozójukat elragadta. Vizsgálatok igazolták, hogy a túlélők körében két-háromszor gyakoribbak az öngyilkossági kísérletek. Bár a huszadik század egyik legnagyobb regényírója öngyilkosságának oka vitatott, tény, hogy Hemingway apja, fivére és nővére szintén önkezével vetett véget az életének, és így tett unokája, Margaux Hemingway is 1996-ban.

A közeli ismerős vagy szeretett hozzátartozó öngyilkosságát kísérő sokk és trauma olyan szívbemarkoló kérdéseket vet fel, mint: Miért kellett ennek megtörténnie? Hogy létezik az, hogy nem vettük észre a figyelmeztető jeleket? Vajon megelőzhettük volna a tragédiát? Mi lett volna, ha…? A második részben Hsu két szinten vizsgálja meg a miérteket. Klinikai szinten az öngyilkosságban szerepet játszó tényezőkre és okokra mutat rá, míg a második szinten azt elemezi, hogy miért keresünk válaszokat az öngyilkosság miértjeire, és vajon meg tudjuk-e válaszolni valaha ezeket a kérdéseket. Meggyőződése szerint a jó kérdések fontosabbak a könnyű válaszoknál.

A harmadik részben arra irányítja a figyelmünket, hogyan folytatható az élet az öngyilkosság tragédiája után, kitér a gyász transzcendens vonatkozásaira, és feltárja a közösség gyógyító erejét. Bármennyire természetellenesnek tűnik is – hangsúlyozza Hsu –, szerettünk halálának elmesélése átsegíthet minket a veszteségen. Egy anya, miután végignézte, ahogy huszonéves fia leugrik egy tizennégy emeletes házsor tetejéről, azt mondta: „Nem akartam mást, csak beszélni, beszélni, újra és újra felidézni elejétől a végéig, és ez valami furcsa, máig érthetetlen módon életben tartott.” A történet megosztása a siratás – a gyász rendszerezésének – egy formája. Segít feldolgozni az eseményeket és túllépni a tagadáson. Amikor az érintettek akár szóban, akár írásban elmesélik történetünket, szembesülnek az öngyilkosság valóságával, s ez megakadályozza, hogy egy fantáziavilágba meneküljenek, ahol semmi nem történt, és minden rendben van.
„1971-ben egy vasárnap délelőtt Lewist egy hátborzongató jelenethez hívták ki. Egy férfi csőre töltött puskát fogott családjára, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket és végez magával is, és mindenkivel, aki az útjába áll. Lewis besétált a férfi házába, leült mellé, és csendesen azt mondta – mesélje el a történetét. – Tíz órával később a férfi átadta neki a fegyverét” – idézi a szerző egy öngyilkos-segélyvonal önkéntesének beszámolóját.

Meglehet, a környezetünkben is élnek olyanok, akiknek van egy története, és van egy csőre töltött fegyvere, amelyet maguk ellen fordítanak. Egy beszélgetés során azonban végre elejétől a végéig elmesélhetnék történetüket, és végre letehetnék a fegyvert. Albert Y. Hsu könyvének talán ez a legfontosabb mondanivalója.
Nem végső megoldással akar szolgálni a tragédiára, hanem útitársul szegődik és bízik benne, hogy könyve segítőtársa lesz az érintetteknek a nehéz időszakban. Hogy ne érezzék magukat egyedül mérhetetlen bánatukkal; hogy tudják, mások is küzdenek a halál árnyékában az életért; s hogy egy láthatatlan közösséggé kovácsolja össze a hátrahagyottakat… Meggyőződése ugyanakkor, hogy a megtört állapot nem a vég, s a fájdalom bármilyen nagy, nem mindent elborító; a veszteség hatalmas, de nem örökkévaló; s a halál, bár ellenség, a végső szó nem az övé.

Ferenczi Andrea
a könyv felelős szerkesztője

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Albert Y. Hsu:

Hátrahagyottak

Világszerte évente egymillióan élik át a tragédiát, amikor szeretteik vagy közeli hozzátartozóik úgy döntenek, hogy véget vetnek az életüknek. Közülük sokak történetével találkozunk a szerző könyvében, és saját gyászáról is kendőzetlenül nyilatkozik. Édesapja ötvennyolc éves volt, amikor néhány hónappal szélütését követően súlyos depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A miértek sokaságára maga is kutatta a válaszokat. Vizsgálta az öngyilkosságban szerepet játszó tényezőket és okokat. Szembenézett a gyász transzcendens vonatkozásaival, és megtapasztalta a közösség gyógyító erejét. Nem végső megoldással akar szolgálni a tragédiára, hanem útitársul szegődik és bízik benne, hogy könyve segítőtársa lesz az érintetteknek a nehéz időszakban.

Részletes adatlap »2 900 Ft 2 320 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

harmat írása | 2017. május 12.

Az 5 szeretetnyelv – Színezőkönyv felnőtteknek

Bevallom, a felnőtt színezőket mindig idő- és pénzrabló kiadványoknak tartottam. Kellő mértékű rajztehetséggel megáldva úgy vagyok vele, hogy ilyet én is tudok rajzolni, ha épp színezhetnékem van, különben pedig magát a színezést sem tartom produktív tevékenységnek, és az én fegyelmezett – „mindennekkellhogylegyenhaszna” – hozzáállásomnak ez sok volt. Amikor azonban lehetőségem nyílt kipróbálni a Harmat Kiadó szeretetnyelves színezőjét, felül kellett írnom korábbi előítéletemet. Egy csésze teával és a kedvenc zenémmel, egy esős délelőttön ültem neki először, és megengedtem magamnak azt a luxust, hogy teljesen belemerüljek a pepecselésbe és a felfedezésbe: színezni jó!
Elolvasom »

harmat írása | 2017. február 11.

7 lépés…

„A könyv letudva, kilőve, pipa! Bármilyen okból vetted is kezedbe, azért imádkoztam, hogy segítsen arra a csodálatos Istenre figyelned, aki úgy szeret téged.”- írja az egyik szerző a könyv utolsó lapjain. Imái meghallgattattak. Igazából csak azért vette kézbe ezt a könyvet, hogy egy ifjúsági csoportnak szánt előadássorozatra felkészüljek, de pár oldal után már nem tudtam külső szemlélőként jelen lenni, és nem másokra gondoltam, hanem magamra. Engem szólított meg Isten ezen a könyvön keresztül.
Elolvasom »

harmat írása | 2016. november 15.

Hogyan keressük Isten akaratát?

„Egy újabb tudálékos, okoskodó könyv” – gondoltam, amikor kinyitottam. Amerikai szerzők műve, tehát egyáltalán nem biztos, hogy nálunk, egy másik kultúrában létjogosultsága van, és minden úgy működik, ahogy le van írva benne… Hogyan keressük Isten akaratát? Hát úgy, hogy imádkozunk és olvassuk a Bibliát, nem? Vagy most akkor el fogják nekem magyarázni a vajas kenyér receptjét? Mégis, már az első oldalak után érdekesnek találtam. Nem volt okoskodó, sem unalmas, sőt inkább megdöbbentő.
Elolvasom »

harmat írása | 2016. december 16.

Tökéletes pajtás

Gary Chapman amerikai – nyugodtan mondhatjuk – sztárpszichológus és lelkész nevét az általa felfedezett és rendszerbe foglalt szeretetnyelvek tették népszerűvé azon egyszerű oknál fogva, hogy működnek!
Elolvasom »

Szikszai Szabolcs írása | 2016. január 19.

Az egyház mi vagyunk!

Isten országa nélkül nincsen egyház. Az egyház valami önmagánál nagyobbnak az erejében él, és valami önmagánál nagyobb felé törekszik. Ha becsukódnak az Isten országára nyíló ablakok, sötétség borul a gyülekezetre és sötétté válik a levegő. Ha kitárulnak az Isten országára néző ablakok, Isten életadó lehelete és világossága új reménnyel tölti el a gyülekezetet. Elolvasom »

harmat írása | 2015. október 25.

A tékozló Isten

Lehet-e bármi újat mondani Jézus talán legismertebb példázatáról? A bevett magyarázatok a lázadó fiatalabb fiú bűnösségét szokták hangsúlyozni, ám a híres New York-i lelkipásztor szerint Jézus ismert példázatának igazi címzettje a mindenkori „idősebb testvér”, a kegyes gyülekezeti tag, aki sokkal inkább elveszett, mint a lázadó fiatalabb.

Elolvasom »

Még több könyvajánló blog » Ismerje meg a Harmat kiadó bloggereit »