Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

A halál árnyékában

harmat írása | 2017. február 11. A blogger további írásai »

Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak. Gyász az öngyilkosság után.

[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2015. 25(8–9), 390-391.]

– Apa öngyilkos lett! – üvöltötte anyám a telefonba.
– Mi? – kérdeztem. – Mi történt? Apa? Milyen apa? Az én apám? – idézi fel a szerző élete legfájdalmasabb eseményét. Édesapja ötvennyolc éves volt, amikor néhány hónappal szélütését követően súlyos depresszióba esett, majd öngyilkos lett.


Világszerte évente több mint egy millióan élik át a tragédiát, amikor szeretteik, vagy közeli hozzátartozóik úgy döntenek, hogy önkezűleg végeznek az életükkel. A radikális tett azonban nem vet véget a fájdalomnak, csupán a megtört túlélőkre, a hozzátartozókra hárítja azt. A bánatot nem lehet eltemetni, különösen azokét, akik öngyilkos szerettüket gyászolják. Kétségbeesésük nem illeszkedik a gyász szakaszokra osztott folyamatához. Érzelmeik mintázatai, mindennapi tapasztalataik változékonyabbak és kiszámíthatatlanabbak, hiszen egyszerre két problémával: a gyásszal és a traumával küzdenek. A körülmények együttállása olyan, mint egy kegyetlen duplahorog. Gyászolják az elvesztett személyt és megtántorodnak az öngyilkosság által okozott trauma súlya alatt. Olyan közelről érintette meg őket a halál, hogy maga az élet is bizonytalanná vált. Csupán annyi bizonyos, hogy az életük már soha nem lesz a régi. „Az öngyilkosság egy vastag, fekete vonallal kettéhasítja életünket. Minden »azelőttre« és »az utánra« tagolódik” – fogalmaz a szerző.

Albert Y. Hsu könyve első részében közvetlen módon beszéli el, miként birkózott meg édesapja halálával, ahogy sorra veszi a friss gyászélményt kísérő érzelmeket: a sokkot, a zaklatottságot, a figyelemzavart, az elutasítottság és elhagyatottság érzését – „…azt hittem, fontos vagyok az apámnak. Azt hittem, büszke rám, de most már egyértelmű, hogy csak áltattam magam. Ha egy kicsit is értékesnek tartott volna, nem hagyott volna így itt.” Többen kudarcként élik meg a veszteséget – „bárcsak jobb szülők lettünk volna, akkor mindez nem történik meg”. Mások bűntudatot és szégyent éreznek az öngyilkossággal járó társadalmi megbélyegzés miatt. Sokan úgy érezik, hogy szerettük végtelenül önző módon cselekedett, és dühösek rá azért, mert itt hagyta őket. „Olyan mint a végső búcsú, a leghangosabb felkiáltójel a mondat végén. – Elhagylak! Örökre!” Az öngyilkosság különösen azért traumatikus élmény, mert a hátrahagyottak nem tudják, hogyan oldják fel sérelmüket és haragjukat. Ha gyilkosság történt volna, gyászolhatnák az áldozatot, haragjukat pedig az elkövető ellen fordíthatnák. Az öngyilkosság esetében azonban maga az áldozat a gyilkos. Az is előfordulhat, hogy gyűlölik szerettüket azért, mert ezt tette a szerettükkel. Egyszerre gyászolják az öngyilkost és lázadnak is ellene. Az öngyilkosság ugyanakkor hosszú távú, évtizedekig tartó hatást gyakorol a túlélőkre. Sokan teszik fel a kérdést, hogy vajon őket is felemészti-e majd ugyanaz a kétségbeesés, amely hozzátartozójukat elragadta. Vizsgálatok igazolták, hogy a túlélők körében két-háromszor gyakoribbak az öngyilkossági kísérletek. Bár a huszadik század egyik legnagyobb regényírója öngyilkosságának oka vitatott, tény, hogy Hemingway apja, fivére és nővére szintén önkezével vetett véget az életének, és így tett unokája, Margaux Hemingway is 1996-ban.

A közeli ismerős vagy szeretett hozzátartozó öngyilkosságát kísérő sokk és trauma olyan szívbemarkoló kérdéseket vet fel, mint: Miért kellett ennek megtörténnie? Hogy létezik az, hogy nem vettük észre a figyelmeztető jeleket? Vajon megelőzhettük volna a tragédiát? Mi lett volna, ha…? A második részben Hsu két szinten vizsgálja meg a miérteket. Klinikai szinten az öngyilkosságban szerepet játszó tényezőkre és okokra mutat rá, míg a második szinten azt elemezi, hogy miért keresünk válaszokat az öngyilkosság miértjeire, és vajon meg tudjuk-e válaszolni valaha ezeket a kérdéseket. Meggyőződése szerint a jó kérdések fontosabbak a könnyű válaszoknál.

A harmadik részben arra irányítja a figyelmünket, hogyan folytatható az élet az öngyilkosság tragédiája után, kitér a gyász transzcendens vonatkozásaira, és feltárja a közösség gyógyító erejét. Bármennyire természetellenesnek tűnik is – hangsúlyozza Hsu –, szerettünk halálának elmesélése átsegíthet minket a veszteségen. Egy anya, miután végignézte, ahogy huszonéves fia leugrik egy tizennégy emeletes házsor tetejéről, azt mondta: „Nem akartam mást, csak beszélni, beszélni, újra és újra felidézni elejétől a végéig, és ez valami furcsa, máig érthetetlen módon életben tartott.” A történet megosztása a siratás – a gyász rendszerezésének – egy formája. Segít feldolgozni az eseményeket és túllépni a tagadáson. Amikor az érintettek akár szóban, akár írásban elmesélik történetünket, szembesülnek az öngyilkosság valóságával, s ez megakadályozza, hogy egy fantáziavilágba meneküljenek, ahol semmi nem történt, és minden rendben van.
„1971-ben egy vasárnap délelőtt Lewist egy hátborzongató jelenethez hívták ki. Egy férfi csőre töltött puskát fogott családjára, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket és végez magával is, és mindenkivel, aki az útjába áll. Lewis besétált a férfi házába, leült mellé, és csendesen azt mondta – mesélje el a történetét. – Tíz órával később a férfi átadta neki a fegyverét” – idézi a szerző egy öngyilkos-segélyvonal önkéntesének beszámolóját.

Meglehet, a környezetünkben is élnek olyanok, akiknek van egy története, és van egy csőre töltött fegyvere, amelyet maguk ellen fordítanak. Egy beszélgetés során azonban végre elejétől a végéig elmesélhetnék történetüket, és végre letehetnék a fegyvert. Albert Y. Hsu könyvének talán ez a legfontosabb mondanivalója.
Nem végső megoldással akar szolgálni a tragédiára, hanem útitársul szegődik és bízik benne, hogy könyve segítőtársa lesz az érintetteknek a nehéz időszakban. Hogy ne érezzék magukat egyedül mérhetetlen bánatukkal; hogy tudják, mások is küzdenek a halál árnyékában az életért; s hogy egy láthatatlan közösséggé kovácsolja össze a hátrahagyottakat… Meggyőződése ugyanakkor, hogy a megtört állapot nem a vég, s a fájdalom bármilyen nagy, nem mindent elborító; a veszteség hatalmas, de nem örökkévaló; s a halál, bár ellenség, a végső szó nem az övé.

Ferenczi Andrea
a könyv felelős szerkesztője

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Albert Y. Hsu:

Hátrahagyottak

Világszerte évente egymillióan élik át a tragédiát, amikor szeretteik vagy közeli hozzátartozóik úgy döntenek, hogy véget vetnek az életüknek. Közülük sokak történetével találkozunk a szerző könyvében, és saját gyászáról is kendőzetlenül nyilatkozik. Édesapja ötvennyolc éves volt, amikor néhány hónappal szélütését követően súlyos depresszióba esett, majd öngyilkos lett. A miértek sokaságára maga is kutatta a válaszokat. Vizsgálta az öngyilkosságban szerepet játszó tényezőket és okokat. Szembenézett a gyász transzcendens vonatkozásaival, és megtapasztalta a közösség gyógyító erejét. Nem végső megoldással akar szolgálni a tragédiára, hanem útitársul szegődik és bízik benne, hogy könyve segítőtársa lesz az érintetteknek a nehéz időszakban.

Részletes adatlap »2 900 Ft 2 320 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

harmat írása | 2015. október 06.

A Hajnalvándor útja – Narnia Krónikái 5.

Lucy és Edmund unokatestvérüknél, az idegesítő és fontoskodó Eustace-nél tölti a nyári szünidő napjait. A falon lógó képek egyike azonban váratlanul életre kel, és a következő pillanatban Caspian herceg hajóján találják magukat. A vándorok célja nem más, mint felkutatni a hét eltűnt lordot, majd elhajózni a világ legkeletibb csücskéig.

Elolvasom »

harmat írása | 2015. október 06.

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény – Narnia Krónikái 2.

Narnia a jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy vidéki ódon kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény. A négy kis kalandor e titokzatos szekrény ajtaján keresztül keveredik Narnia földjére, amelyet a Fehér Boszorkány tart rabságban.

Elolvasom »

harmat írása | 2016. október 19.

Philip Yancey ajánlója

Philip Yancey legújabb könyvében tíz embert próbáló helyzetről tudósít, ahol nemcsak újságíróként, hanem a kegyelem üzenetének közvetítőjeként is jelen volt.

harmat írása | 2015. október 07.

Magyarázatos Biblia

A Magyarázatos Biblia célja, hogy kedvet csináljon a Biblia rendszeres olvasásához, és áthidalja a kulturális szakadékot a mai olvasók és a Biblia évezredekkel ezelőtt íródott könyvei között.

Elolvasom »

harmat írása | 2017. szeptember 12.

Megújult látásmód

Bizonyosan állítható, hogy az olvasás élmény. Egy új világot teremt az olvasó elméjében, s akarva-akaratlanul ennek a dimenziónak a részévé válik. Időnként szívesen alakítanánk is ezt a világot, hogy saját igazságérzetünk szerint alakuljanak a benne lezajló események. Egy elképzelt világ erre sokkal több lehetőséget nyújt, mint a sokszor oly kegyetlen valós élet. Azonban sokunkkal megtörtént már bizonyára, hogy valamilyen módon nem mi alakítottuk a könyv által létrehívott életet, hanem az alakított, formált minket. Egy könyv értéke, funkciója az esztétikai élményen túl hatásában is rejlik.

Elolvasom »

harmat írása | 2016. november 15.

Hogyan keressük Isten akaratát?

„Egy újabb tudálékos, okoskodó könyv” – gondoltam, amikor kinyitottam. Amerikai szerzők műve, tehát egyáltalán nem biztos, hogy nálunk, egy másik kultúrában létjogosultsága van, és minden úgy működik, ahogy le van írva benne… Hogyan keressük Isten akaratát? Hát úgy, hogy imádkozunk és olvassuk a Bibliát, nem? Vagy most akkor el fogják nekem magyarázni a vajas kenyér receptjét? Mégis, már az első oldalak után érdekesnek találtam. Nem volt okoskodó, sem unalmas, sőt inkább megdöbbentő.
Elolvasom »

Még több könyvajánló blog » Ismerje meg a Harmat kiadó bloggereit »