Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

A megbocsátás művészete

harmat írása | 2017. február 11. A blogger további írásai »

Michael E. McCullough, Steven J. Sandage, Everett L. Worthington: Megbocsátás. Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?
[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2006. 16(12), 1109–1110]

„Vajon mi az oka annak, hogy időnként úgy sodor magával bennünket a megbocsátásra való képtelenség, mint vihar a tengeren hánykolódó halászhajót? Küszködünk, hogy megbocsássunk, nekifeszülünk a félelmetes viharnak, miközben a gyűlölet és a fájdalom hullámai olyan erővel csapkodják a szegélydeszkákat, hogy kis híján alámerülünk. Araszolnánk előre, a szél azonban mindig visszavet. Aztán újra megpróbálunk megbocsátani. A tenger csendes, békésen ringatózunk a vízen, azt gondolván, legyőztük a vihart. Hirtelen azonban ismét az engesztelhetetlenség, a gyűlölet és a keserűség fojtogató karmai között találjuk magunkat.


Miért ilyen nehéz megbocsátani? Miért költözik vissza újra meg újra szívünkbe a gyűlölet, amikor azt gondolnánk, már régen száműztük onnan? Miért hatolnak be ismét a fájdalmas emlékek gondolatainkba, képzeletünkbe és érzelmeinkbe?” – szembesítenek bennünket a kérdésekkel az amerikai szerzők Megbocsátás című kötetükben. A metaforák család- és párterápiás orvosi gyakorlatuk során felmerülő problémákból és kérdésekből születtek.

Filozófusok, teológusok, politológusok, írók sokan sokféle válasszal szolgáltak az elmúlt évezredekben olyan kérdésekre: hogyan tudnánk könnyebben elengedni sérelmeinket; miképpen tehetnénk szert empátiára azokkal szemben, akik megbántottak bennünket. Az 1980-as évek elején a pszichológiában meginduló szolid folyamatnak köszönhetően – amikor a lélektan, ha csak résnyire is, kaput nyitott a spiritualitás előtt – a megbocsátás bekerült az elméleti pszichológia és a tudományos kutatás tárgykörébe is.
A szakembereket mindenekelőtt olyan gyakorlati kérdések foglalkoztatták, hogy mi történik az ember szívében és elméjében, amikor megbocsát; hogyan fejleszthetnénk megbocsátásra való képességünket; segítenek-e, illetve ösztönzőleg hatnak-e a pszichológiai eljárások a megbocsátásban; javítja-e a kapcsolatokat a megbocsátásra való készség; milyen hatása van a megbocsátásnak a szellemi és a testi jóllétünkre, emberi kapcsolataink, közösségeink és társadalmunk egészségére; hogyan taníthatók a gyerekek megbocsátásra? A szerzők a teljesség igényével igyekeznek sorra venni a pszichológiai kutatások legújabb tárgyhoz kötődő eredményeit. Szemléletük a tudományra épül, ugyanakkor módfelett gyakorlati. Téziseik illusztrálásához olykor saját magánéletükből és korábbi em

beri élményeken alapuló élettapasztalataikból merítenek, de a szépirodalom, a történelem és a vallás területéről megidézett példáik is igen szemléletesek. Céljuk nem kevesebb, mint hogy életünk minőségének javításához adjanak könyvükkel hasznos eszközt a kezünkbe. Ebben kívánnak segíteni a fejezeteket záró gyakorlatok is.

A kötet elején a szerzők bemutatják, milyen felismerésekre jutott az elméleti pszichológia és kutatás a megbocsátással kapcsolatban, s csak ezt követően térnek rá arra, hogy miképpen válhatunk készségesebben megbocsátó emberré. A következő fejezetekben megvitatják, miben áll a megbocsátás, hogyan illeszkedik erkölcsi és társas életünkbe, miképpen fejleszthető, s mit jelenthet számunkra magánemberként, családtagként, illetve egy közösség vagy kulturális csoport tagjaként. Mondanivalójukat négy fő téma köré rendezik: a megbocsátás a teljes személyiséget igényli; fő eleme az empátia; lényege a kapcsolat; elkötelezettséget kíván.
McCullough és munkatársai könyvük elején a következő javaslatot teszik a jelenség definiálására: „A megbocsátás belső motivációnk növekedése, hogy megjavítsunk és fenntartsunk egy kapcsolatot, miután abban a másik fél bántó tettei kárt okoztak.” Ám nemcsak az interperszonális relációkat akarják megvilágítani, hanem modelljükből kitűnik: a megbocsátást, mint terápiás eszközt is számításba veszik, és súlyos traumákban is alkalmazhatónak vélik.

A megbocsátás morális dimenziója kapcsán rámutatnak azokra a zsákutcákra, amelyekbe az egymásnak ellentmondó erkölcsi imperatívuszok közötti feszültség feloldásának kísérletei vezetnek. Woody Allen Bűnök és vétkek című filmje elemzése során felvetik: vajon létezik-e olyan erkölcsi rend, amely összhangban van az igazsággal? Böszörményi-Nagy Iván pszichiáter szerint – aki úttörő munkát végzett a családterápiában – minden ember igényli, hogy kapcsolataiban meghatározó legyen az igazságosság és a becsületesség, s azt állítja, hogy létezik egy úgynevezett „morális főkönyv”, amelybe a családok följegyzik az erkölcsi „jóváírásokat” és „tartozásokat”. Amennyiben a szülők negatív mérleggel zárják az erkölcsi főkönyvet – véli Böszörményi-Nagy – az embernek, tagadva az erkölcsi következményeket, fel kell mentenie szüleit az erkölcsi bűntudat alól. A szerzők a felmentéssel szemben a megbocsátás mellett érvelnek, tekintve, hogy csak az egyeztethető össze igazságérzetünkkel – megerősítve bennünk a szeretet, a részvét, az empátia és az önzetlenség tulajdonságait. Ugyanakkor a megbocsátással nemcsak felmentjük az adóst – mutatnak rá –, hanem jogos tartozását is töröljük. Ellenben, ha tagadjuk, hogy létezik helytelen viselkedés, soha nem oldódik fel a morális konfliktus, ami ahhoz vezet, hogy erkölcsi tartozás örökítődik át a következő generációra.

A szerzők a megbocsátás érvrendszerének fejlődését Robert Enright modelljén keresztül mutatják be. Előtte azonban áttekintik Jean Piaget-nak és Lawrence Kohlbergnek a kognitív erkölcsi fejlődésről szóló alapmunkáját. Enright ugyanis ebből indul ki, s kollégáihoz hasonlóan ugyancsak hat „laza szakaszban” határozza meg a megbocsátás érvrendszerének fejlődését, amelyek mindegyikében más-más fő motivációk jelentkeznek. Az elsőben csak akkor kerülhet sor a megbocsátásra, ha a vétkes az általa okozott fájdalommal legalább egyenértékű büntetésben részesül; a másodikban felbukkanhat a haragtartásból fakadó bűntudat; a harmadik és negyedik szakaszban az elvárások, illetve a társadalmi, erkölcsi vagy vallási nyomás a vezérelv; s csak az ötödikben jelentkezik a társas harmóniára való törekvés, azaz mások nézőpontjának figyelembe vétele; a hatodikban a szeretet késztetése. Enright szerint azok, akikre a 3. és 4. fejlődési szakasz jellemző, hajlamosak arra, hogy lelkük mélyén ragaszkodjanak sérelmeikhez, s tovább táplálják magukban a haragot, így az első négy szakaszt valójában nem is tekinti megbocsátásnak. Míg Piaget és Kohlberg az egyik szakaszból a másikba való továbblépés okát a mentális feszültségben látja, Enright egy forgatókönyvnek nevezett mechanizmusnak tulajdonítja a változást. Egy olyan mentális keretnek, amely hasonlóan működik egy színdarab szövegkönyvéhez: amikor egy bizonyos élethelyzetben találjuk magunkat, aktiváljuk a megfelelő forgatókönyvet, és kiosztjuk a szerepeket. A kötet szerzőit azonban nem elégítik ki ezek az elméletek, s megkérdőjelezik Enright modelljét, továbbá felvetik, hogy a különböző kultúrákban vajon hasonló sémát követnek-e a gondolkodás fejlődésének szakaszai, azaz egyetemesek-e ezek a szakaszok, illetve az érvrendszer magasabb fokán álló személy valóban könnyebben megbocsát-e, mint az alacsonyabb szinten álló.
A megbocsátás racionális modelljének korlátai között említik a szerzők többek között, hogy túlságosan az egyénre összpontosít, arra, hogy miként gondolkodom arról a személyről, aki megbántott. Noha az érzelmeknek, a viselkedésnek, a környezetnek és a kultúrának egyaránt szerepe van a megbocsátásban! De vajon létezik-e olyan elsődleges tényező – kérdezik –, amely előidézi a megbocsátást, s ha igen, mi az?
Martin Hoffman pszichológus az empátia és a morális fejlődés közötti összefüggést tanulmányozva jutott arra a felismerésre, hogy morális cselekedeteink – így például a megbocsátás – nemcsak gondolatok, hanem motivációk révén is fejlődnek. Ő az empátiát véli az egyik olyan érzelemnek, amely tettekre, például megbocsátásra sarkallhat.

Ám a valóban hatásos megbocsátási késztetések túlmutatnak a racionális érveken – még a szeretet racionalitásán is. A sérelmek érzelmi kötelékeitől ugyanis – miként azt Tengiz Abuladze Vezeklés című filmjében láthatjuk – nem könnyű megválni. A megbocsátáshoz változásra van szükség – elsősorban a tekintetben, hogyan reagálunk sérelmeinkre. A belső változás állomásai pedig az önvizsgálat, a megbánás, a régi, berögződött mechanizmusok önkritikus elemzése, a másik indítékainak, helyzetének, állapotának beleérző értelmezése.
McCullough és szerzőtársai az agy és az elme működésével összefüggésben is megvizsgálják a megbocsátás, illetve az arra való készség hiányának jelenségét. Ismertetik Donald Meichenbaum, a kognitív viselkedésmódosítás megalapítójának felismeréseit, s rámutatnak, hogy mentális és érzelmi élményeink megváltoztatására, gondolataink, belső képeink, emlékeink, negatív belső párbeszédeink tetten érésére és átalakítására is szükség van a teljes megbocsátáshoz. Mentális várunkból kivonulni azonban nem könnyű – mondják –, hiszen amikor távoznánk a racionális gondolkodás ajtaján, érzelmeink rántanak vissza, amikor pedig prototípusszerű képeink megváltoztatása révén menekülnénk, tudatalatti védekezésünk falaz be minket. A memóriakutatás – feltárva a sérelmek és fájdalmas emlékek természetrajzát – sokat segített abban, hogyan írhatjuk fölül emlékezetünkben a régi emlékeket.

A szerzők a magatartásorvoslásban is felismerték a megbocsátás szerepét: számos empirikus kutatással támasztják alá, milyen következményei vannak a mentális és a testi egészségre, a személyes kontrollra, hogyan segít jobb megbirkózási stratégiák kialakításában. Módszerükkel ugyanakkor közösségi – interkulturális és interetnikai – konfliktusokban is biztató eredményeket értek el, s igazolják, hogy a megbocsátás kultúrája – a személyiség számos aspektusának gazdagítása mellett – a különböző emberi kollektívákat is erősítheti.
Noha a szerzők a könyv elején említést tesznek keresztény elkötelezettségükről, a témát a tudományos diskurzus keretein belül tárgyalják, nem moralizálnak, s tartózkodnak a valláserkölcsi értéktételezéstől.

A hazai pszichológiai szakirodalomban újdonság a megbocsátás ilyen összefoglaló értékelése. Nem száraz elemzésről van szó, hanem az emberi kapcsolatokkal foglalkozó kulturális és tudományterületek széles körét élvezetes módon érintő, személyes régiókat megmozgató, sok tanulságot hordozó szellemi kalandról. A könyv tehát hasznos segítség lehet különböző pszichoterápiás intervenciókban és a mentálhigiéné számos területén, ugyanakkor a mindennapi életben is alkalmazható vezérfonal, amelyből minden bizonnyal tanulhat bárki, aki önmagát, illetve hozzátartozóit szeretné megóvni a sérelmek felhalmozódásától, az azokból fakadó hibás érzelmi reakcióktól, s ezek következményeként számos kommunikációs zsákutcától.

Ferenczi Andrea
a könyv felelős szerkesztője

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Michael McCullough, Steven Sandage, Everett Worthington:

Megbocsátás

Vajon hogyan tudnánk könnyebben megbocsátani másoknak? Hogyan tehetünk szert empátiára azokkal szemben, akik megbántottak bennünket? Milyen hatással van a megbocsátás a szellemi és a testi egészségre; emberi kapcsolataink, közösségeink és társadalmunk egészségére? Hogyan tanulhatnak a gyerekek megbocsátani? A három amerikai szerző ezekre a kérdésekre keresi a választ a pszichológia legújabb kutatási eredményeinek felhasználásával, az elméleti alapokat is biztosan uraló, ugyanakkor pragmatikus módon.

Részletes adatlap »2 900 Ft 2 320 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

harmat írása | 2015. október 06.

Az önismeret ajándéka

David Benner könyve az önismeret és istenismeret szoros összefüggését hangsúlyozva azt a folyamatot tárja elénk, hogyan találhatunk rá Krisztusban valódi énünkre, és miképpen élhetünk ennek megfelelően. A valódi önismeret feltétele ugyanis, hogy olyannak lássuk önmagunkat, amilyennek Isten lát minket.

Elolvasom »

Fölkerné Kosztyu Viola írása | 2017. április 18.

Hogyan szeresselek?

Számtalanszor eszembe jutott már a kérdés, amikor egy problémás viselkedésű gyermekkel találkoztam, hogy mi lehet a megoldás? Hogyan kezeljem, ha bármit mondok, nem hajlandó a feladattal foglalkozni? Mit tegyek, ha csak az elutasítást kapom? Amíg Chapman könyveivel nem találkoztam, ilyen helyzetekben mindig csak bosszankodtam magamban, és arra gondoltam: miért nem képes megnevelni a szülő a gyerekét? Miért nem tudja ez a gyerek, hogy ha valami kötelező, azt meg kell tenni? Igyekeztem játékosan tanítani, figyelemfelkeltően és érdekesen, mégis mindig volt egy-egy tanulóm, aki nem akart nekiállni annak, aminek a többiek szívesen. Tisztában voltam vele, hogy ez nem az ő hibája, viszont azzal nem, hogy mi lehet ennek az egésznek az oka. Chapman – évek múlva – megadta a választ erre a kérdésre: az üres szeretettank!
Elolvasom »

harmat írása | 2015. október 07.

Parázs a hó alatt

Jacob és Marlee huszadik házassági évfordulójukon – egy viharos szentestén – elindulnak, hogy a válási papírok aláírásával örökre búcsút mondjanak egymásnak. Azonban egy rossz mozdulat a hóborította síkos aszfalton, és egész életük megváltozik. Vajon képes lesz-e Marlee egy különös lelki utazás hatására felszítani kapcsolatuk tüzét, és férjével összefogva megmenteni a házasságukat?

Elolvasom »

harmat írása | 2015. október 07.

Kerülő utak a boldogsághoz

Az igaz barátok hatása valamiképp meglátszik az ember életén – összegezhetnénk egyetlen mondatban Philip Yancey legújabb könyvének mondandóját, amelyben szellemi mentorairól készített portréit tárja elénk. Elolvasom »

harmat írása | 2016. október 19.

Harag? Mint a szeretet megnyilvánulása?

Hogyan fejezhetjük ki és vezethetjük le helyesen és hasznosan a haragunkat? Elolvasom »

harmat írása | 2016. július 29.

Útmutató lányos apáknak

Éppenséggel nem vagyok lányos apa, de apás lány annál inkább! Igazi élvezettel olvastam Kevin Leman újabb könyvét, amellett hogy sok mindenre meg is tanított.

Biztos vagyok benne, hogy az apukák nagy hasznát veszik. A kérdés már csak az, hogy hogyan vegyük rá őket az olvasásra. Először is könnyítsük meg a pénzkiadási aggályaikat (könyvre pénzt???), inkább ajándékozzuk nekik karácsonyra! Aztán jelöljük meg benne Leman doktor egyik-másik önvallomását, például: „Az apák másképp működnek, mint az anyák… nem lelkesít a gondolat, hogy hetente megcsináltassam a frizurám (de még havonta sem), ellentétben hőn szeretett nejemmel. Inkább a fejembe csapom a baseballsapkám. Remekül megy ahhoz a pólóhoz, amit tegnap is viseltem, a tegnapi sortomról nem is beszélve. Olyan kellemesen »bejáratott« érzés viselni őket. Mi, apák a szavakkal is jobban spórolunk.

Elolvasom »

Még több könyvajánló blog » Ismerje meg a Harmat kiadó bloggereit »