Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Francine Rivers: Skarlátvörös fonal

Fölkerné Kosztyu Viola írása | 2017. március 28. A blogger további írásai »

Rég nem tapasztaltam már azt az érzést, ami most ismét hatalmába kerített: számoltam vissza a napokat, hogy mikor jelenik meg a könyv és mikor olvashatom végre el, Francine Rivers eddigi kötetei ugyanis annyira mélyen a szívembe vésődtek, mint ahogy csak nagyon kevés történet. Nagy örömmel vettem tehát kezembe ezt az új kötetet is, ami ismét egy csodás álomba ringatott néhány órára. 

A könyv történetének két cselekményszála egy-egy istenkeresés, ahol két nő először elzárkózik az Úrtól, majd amikor Ő a segítségükre lesz és bizonyítja létezését azzal, hogy a jó útra tereli őket, hálásak lesznek Neki. 

Rivers_Skarlatvoros_blogkep_resize

A két hasonló sorssal és gondolkodásmóddal megáldott nő más-más korban tapasztalja meg azt a szeretetet és törődést, amit Isten ad nekik/nekünk. 

Sierra a férjével és gyermekeivel Los Angelesbe költözik, ez pedig az életében csak a lavina kezdete, innen pedig minden úgy tűnik, mintha tönkremenne. Egyetlen vigaszát sokáig csak az egyik felmenője őszinte és szókimondó naplójában találja, s ahogy az olvasással halad előre, úgy döbben rá, mennyi közös van bennük. 

Sierra életének alakulása igazán mélyen érintett, borzasztó belegondolni, hogy a valóságban is ennyire könnyen és gyorsan mennek tönkre házasságok, pedig a párok néhány évvel azelőtt még boldogan mondták ki Isten előtt az igent. 

Csodáltam Sierrát, amiért ennyire sok mindent el tud viselni és még mindig küzdeni a szeretet jegyében. Én biztosan tudom, hogy nem lennék ennyire kitartó – s talán nem vagyok ezzel egyedül -, mindenesetre hatalmas pozitív példa lesz a szememben mindig, hogy így is lehet élni, boldogan, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Isten mindent megbocsát. S ha az Úr képes rá, akkor nekünk is ezt kell tennünk…

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Francine Rivers:

Skarlátvörös fonal

Sierra Madrid idillinek tűnő élete egy szempillantás alatt darabokra hullik, amikor férje Los Angelesbe költözteti a családot, hogy elvállaljon egy új állást. A sérelmekkel és bizonytalansággal teli időszak alatt Sierrához kerül egyik felmenője, Mary Kathryn McMurray naplója, a könyvecske megsárgult lapjain pedig nem várt vigaszra és megoldásra talál. Bár a két nőt több mint egy évszázad választja el egymástól, sorsuk mégis összefonódik, és lélekben hasonló utat járnak be...

Részletes adatlap »3 900 Ft 3 120 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

harmat írása | 2015. október 07.

Magyarázatos Biblia

A Magyarázatos Biblia célja, hogy kedvet csináljon a Biblia rendszeres olvasásához, és áthidalja a kulturális szakadékot a mai olvasók és a Biblia évezredekkel ezelőtt íródott könyvei között.

Elolvasom »

harmat írása | 2016. április 29.

Megbocsátani?

A megbocsátás szó hallatán többségünknek a vallás jut eszébe, és hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rá, mint ami életünket nem nagyon érinti. Ritkán gondolkodunk el azon, milyen szerepe van életünkben, és még kevésbé jut eszünkbe, hogy aki hajlandó és képes megbocsátani, annak kapcsolatai jobbá és teljesebbé válnak, ő maga pedig testileg és szellemileg is egészségesebb lesz. McCullogh, Sandage és Worthington könyvükben arra keresik a választ, hogy a pszichológia szerint hogyan válhatunk olyan emberré, akinek az élete a megbocsátásra épül. Választ próbál adni arra a kérdésre, hogy milyen tényezők állnak a megbocsátásra való képesség hátterében: képzelőerő, érzelmi fejlettség, motiváció és empátia – annak felismerése, hogy mi is hibázunk, bántunk másokat, és szükségünk van a megbocsátásukra, ahogy az ellenünk vétkezőknek is szüksége van a mi megbocsátásunkra.

A könyv körüljárja, hogy milyen kapcsolatban van a megbocsátás az erkölcsi érzékkel, a racionális gondolkodással, hogyan formálja az emlékezet és az emberi értelem. Vizsgálja a sérelmekre adott reakciókat és rámutat, hogy a három leggyakoribb emberi reakció – a neheztelés, a cinizmus és az ellenünk vétő hibáztatása életünk minden problémájáért – teljesen hatástalan és hosszú távon a megbocsátás útjában áll.

megbocsátásA könyv nagyon gyakorlati jellegű, minden fejezet végén gyakorlatok segítik azt, hogy saját életünkben is kipróbáljuk a leírtakat és megfigyeljük magunkon a változást. Mindezt a szerzők saját életükből hozott példákkal is alátámasztják, és saját hibáikat, gyengeségeiket vállalva segítenek minket abban, hogy elinduljunk a megbocsátás útján. Kitérnek arra is, hogyan adhatjuk tovább gyermekeinknek a megbocsátásra való képességet, valamint rámutatnak a megbocsátás gyógyító hatására családok és közösségek esetén.

A magyar kiadáshoz Túry Ferenc írt előszót, üdvözölve a téma bekerülését a humán tudományok hiteles fogalmai közé. A köszönetnyilvánításban a szerzők a témával kapcsolatos személyes indíttatásukat tárják fel, az előszóban a vallás és a pszichológia megbocsátás-fogalmának összeegyeztethetőségét hangsúlyozzák.

Hasznos gyakorlati olvasmány lehet mindazoknak, akik úgy érzik, eleget dédelgették már sérelmeiket és szeretnék letenni ezt a terhet; azoknak, akik javítani szeretnének kapcsolataikon; laikusoknak, akik szeretnének megtanulni megbocsátani és szakmabelieknek, akik szeretnék elkísérni őket ezen az úton.

/Megjelent a pszichologia.com könyvajánlójában./

harmat írása | 2015. október 07.

Esszék a kereszténységről

Clive Staples Lewis nem is ember volt, hanem egy egész világ – fogalmazott Peter Kreeft, a Boston College filozófiaprofesszora. Vonzereje életműve sokoldalúságában rejlik. Közel hatvan különböző műfajú írás fűződik nevéhez, melyek különleges vonása, hogy a hit gondolkodnivalóval is szolgál.

Elolvasom »

harmat írása | 2015. október 07.

A házasság négy évszaka

Az évszakok körforgása – akárcsak a természetben – a házasságban is ismétlődik: tavaszi vibrálás és izgatottság, őszi elégedetlenség és bizonytalanság, téli düh és csalódás, nyári fejlődés és gazdagodás. A világszerte ismert szerző szerint valamennyi szakaszban van lehetőség az érzelmi stabilitás és a boldogság elérésére, illetve megőrzésére.

Elolvasom »

harmat írása | 2015. november 18.

Ateizmus és agnoszticizmus

Színes, reprezentatív, 14 oldalas leporello az ateizmusról és az agnoszticizmusról. Lehet-e biztosan tudni, hogy Isten létezik? Eldönthetjük-e, hogy mi jó, és mi rossz? Hihet-e valaki egyszerre Istenben és a tudományban? Miért vannak rossz dolgok is a világon?

Elolvasom »

harmat írása | 2016. február 03.

Beszélgetés a Hatalmi csapdák a gyülekezetben című könyvről

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Minden közösségre jellemző, de az egyházra különlegesen is igaz, hogy csak a szép és jó oldalát szeretné megmutatni. Félünk beszélni azokról a dolgokról, amelyek minket nem jó színben tűntetnek fel. Pedig szerintem éppen az hitelesít még egy családot is, ha képesek a konfliktusaikat jól megoldani, és nem az, ha úgy tesznek, mintha ilyenek nem lennének. Ma egy nehéz kérdésről beszélünk. Egy könyv adta az ötletet, amelyet a Harmat Kiadó adott ki. Martina és Volker Kessler műve a Hatalmi csapdák a gyülekezetben. Vajon miért van az, hogy még az egyház is beleesik hatalmi csapdákba? Ezt először Steinbach Józseftől, a Dunántúli Egyházkerület püspökétől kérdeztem.

Elolvasom »

Még több könyvajánló blog » Ismerje meg a Harmat kiadó bloggereit »