Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Cseri Kálmán

Cseri Kálmán (1939-2017) 1939-ben született Kecskeméten, és itt is érettségizett 1957-ben. Tanulmányait a Budapesti Református Teológián folytatta, ahol 1962-ben végzett. Ezt követően három évig Cecén, majd hat évig Budahegyvidéken volt segédlelkész. Innen hívta meg lelkipásztorának a Pasaréti Református Gyülekezet 1971-ben, ahol 39 évig szolgált hűségesen 2010 júniusában történő nyugdíjba vonulásáig.

Cseri Kálmán hitvallása szerint minden gyakorlati kérdésben is a Biblia szerint kívánt dönteni és cselekedni. A lelkipásztornak több mint húsz önálló kötete jelent meg, továbbá számos folyóiratcikk és egyéb publikáció származott a tollából. Nevét nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl is széles körben ismerik.

Korunk fontos kérdéseire éppolyan elkötelezetten igyekezett választ adni, amilyen szenvedélyesen vallott Isten megbocsátó és megtartó szeretetéről.

A szerző(k) művei