Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Gary Chapman

Aki már hallotta Gary Chapman valamelyik előadását, tisztában lehet azzal, hogy a házasság területén szerzett tapasztalatai személyes élményekből fakadnak. Feleségével, Karolynnal már több mint 45 éve élnek együtt, így rengeteg „válságon” és „sikeren” mentek keresztül közös életük során. Ő pontosan az az ember, akihez legfontosabb kapcsolataink javítása és gyógyítása érdekében fordulhatunk. Saját élettapasztalatai, illetve 35 évnyi lelkipásztori és pártanácsadói működése után jelentette meg a Hangolva-sorozat első, Egymásra hangolva: Öt szeretetnyelv a házasságban című könyvét. Olvasók milliói számoltak be arról, hogy – az azóta New York Times bestsellerré váló – mű a szeretet kommunikálásának egyszerű és praktikus bemutatása által megmentette darabokra hulló házasságukat.

Az első könyv sikerét követően dr. Gary Chapman különleges kiadásokkal bővítette a sorozatot, így igyekezett elérni az egyedülállókat, férfiakat, illetve a kamaszok és kisgyermekek szüleit is.

Emellett számos egyéb – a Moody Publishers/Northfield Publishing által kiadott – kötet szerzője: A szeretet másik arca – a harag, Családi összhangzattan, Istenre hangolva, Végre egy nyelvet beszélünk, Szülőfüggő fiatalok. Dr. Jennifer Thomas társszerző segítségével pedig megszületett a Ha nem elég a sajnálom. A bocsánatkérés öt nyelve is.

Dr. Gary Chapman Amerika-szerte tart házassági hétvégéket a segítségre szoruló házaspárok ezreinek. Emellett egy országos rádióprogramban, A Love Language Minute [A szeretetnyelv percei], és egy szombat reggeli műsorban, a Building Relationships with Dr. Gary Chapman [Kapcsolatépítés Gary Chapman segítségével] házigazdájaként is szerepel, mindkét adást több mint 400 állomáson sugározzák. Feleségével együtt két felnőtt gyermekük van, és jelenleg Wiston-Salemben, Észak-Kaliforniában élnek, ahol egy baptista gyülekezet, a Calvary Baptist Church lelkipásztora.

Dr. Chapman BA és MA diplomáját a Wheaton Főiskola és a Wake Forest Egyetem antropológia szakán szerezte, PhD fokozatát pedig az Északnyugati Baptista Teológián kapta, emellett posztgraduális képzésben vett részt az Észak-Kaliforniai Egyetemen és a Duke Egyetemen egyaránt.

A szerző(k) művei