Hát nem semmi stílusa van a szerzőnek, de komolyan. Mindjárt az elején magával ragad, de olyan szinten, hogy a lendület, amit a könyv elején kaptam, kitartott a végéig. Annyira érti a szerző a fiatalok stílusát…

…Fokozatosan haladva az olvasással rájössz, hogy nem a társadalomban van a hiba, nem a szüleiden múlik, sőt még a haverodon sem, aki múltkor felrúgott fociban, hanem a HOZZÁÁLÁSODBAN! Hogyan is tudod megváltoztatni a hozzáállásodat, hogyan legyenek az emberek elviselhetőbbek, hogyan légy jó csapatjátékos, hogyan fogd meg az idő végét, hogy mindenre maradjon? Egy próbát megér! ;)

“Chapman könyvében részletesen és gyakorlati példákon szemléltetve bemutatja, hogyan fejezhetjük ki és vezethetjük le helyesen és hasznosan a haragunkat.”

“A könyv a gyógyulás lehetőségeiről beszél, ezért fontos, hogy minél több bántalmazotthoz eljusson a kötet, hiszen erőt meríthetnek belőle és láthatják, hogy tragédiájukkal nincsenek egyedül.” Bödő Sándor, a Nyitott Szív Szolgálat vezetője

Az első néhány történetet olvasva zavarba ejtő volt ez a személyes kitárulkozás: bánatok, és örömök egyaránt a lehető legtermészetesebb módon, leplezetlenül tárultak az olvasó elé.

Mióta ezt a könyvet elolvastam, erős elhatározások születtek meg bennem hitemet és életemet illetően is. A könyv hatására több mély gondolat is született bennem, melyek azóta is életem része. Nekem ez az egyik kedvenc könyvem, mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon sok gondolatot indít el az emberben. Az abortusz kérdését pedig új megvilágításba helyezi.

Kezdtek a kis lámpások fölgyulladni a gondolataimban. És még csak a 30. oldalnál jártam a 200- ból! Ilyenkor érzi úgy az olvasó, hogy nem állhat meg. Nem először tapasztaltam ezt Keller könyvei kapcsán. Megérte! Hogy a személyes életemre nézve is volt üzenete, azt bónuszként éltem meg. Például hogy mindig vágyaink szülik a bálványainkat. Ezért nem akarjuk fölismerni őket.

“Egy dolog biztos: a párok, férjek, feleségek, akik ezt a kötetet átböngészik, szinte kivétel nélkül mindannyian határozottan bólogatni fognak, miközben akár magukban, akár hangosan kimondva azt kántálják: “igen, ez pontosan így van nálunk is..

“Szeretem Gary Chapmant, ez van. Én szeretem a kedves, nyugodt, optimista hangvételét, a történeteit, hogy minden lehet jó, és mindenből ki lehet hozni a jót. Ez nagyon jó hozzáállás szerintem az élethez. Szeretem, hogy nem ítél el senkit. Bármilyen embert, történetet elfogad.”

“A történet varázslatos, kedves világa még mindig vonz, mikor megállok a könyvespolcom előtt, hogy új olvasmányt emeljek le. Egyszerűen annyira jól meséli el a hitet, hogy az avatatlan olvasó észre sem veszi, mégis részese lesz ennek a csodálatos világnak.”

“Ritkán gondolkodunk el azon, milyen szerepe van életünkben (a megbocsátásnak), és még kevésbé jut eszünkbe, hogy aki hajlandó és képes megbocsátani, annak kapcsolatai jobbá és teljesebbé válnak, ő maga pedig testileg és szellemileg is egészségesebb lesz.”

“Nagyon szeretem a Leman életéből kiragadott rövid kis történeteket, amikkel kedveskedik nekünk. Talán a legtanulságosabb és legelgondolkodtatóbb részek a könyveiben. Hihetetlen, miken mehetett keresztül ez az ember ennyi nővel maga körül, hiszen négy lánya van! Bele sem tudok gondolni… :)”

Azt gondolnánk elsőre, hogy ez egy romantikus “leányregény” de az első pár fejezet után kiderül, hogy a regény egy komoly lélekfejlődés  leírása. A belső harcokat, az érveket és a döntéseket előkészítő motivációkat nagyon izgalmasan tárja elénk az írónő. Aki egy kis empátiával rendelkezik, annak a szeme bizonyára nem marad szárazon.

 “Strobel nem várja el, hogy higgyünk neki, csupán arra bíztat, hogy vegyük számba a bizonyítékokat, s sajátítsunk el egy olyan analitikus nézőpontot, melyet a téma komolysága megérdemel.”

Az írónő szerintem teljesen hitelesen adja vissza a bibliai történeteket, és amit ő tesz hozzá, hogy folyamatos, összefüggő és kerek egész legyen a végére Káléb élete és a zsidók vándorlása Egyiptomból Kánaánig, no meg az ottani harcok; szóval hogy mindez összeálljon a végére, nyilván ki kellett egészíteni, a szereplők szájába mondatokat adni, és mindennapi életüket bemutatni. Na és ezt a feladatot szerintem nagyon jól megoldotta Francine Rivers. Az eredmény pedig egy élvezetes, szórakoztató, de ugyanakkor elgondolkodtató olvasmány. Nekem tényleg tetszett.