Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Táncol a por? – Beszélgetés a szerzővel

2016. január 31.

A keresztyén élet egyik legnehezebb kérdése, mit jelent lemondani önmagunkról – véli Tóth Sára. A Károli Gáspár Református Egyetem oktatójának a közelmúltban jelent meg Táncol a por című könyve, melyben nehéz kérdéseket feszeget útkeresésről, szenvedésről, vallásos klisékről. Tóth Sára írásainak jó részét a Parókia portálról is ismerhették az olvasók, tavaly azonban kötetbe foglalta gondolatait hitről és spiritualitásról. Nemlét és létezés határán egyensúlyoztunk a szerzővel.

A könyvét olvasva úgy éreztem, hogy nagyon szenvedélyes és nagyon mértéktartó is tud lenni. Ön szerint milyen ez a könyv?

Inkább szenvedélyes, mint mértéktartó, de az utóbbi jelzőnek is örülök, mert ilyet ritkán hallok. Illetve egyvalaki mondta a könyvre, hogy csodálkozik, mennyire összeszedett, fegyelmezett gondolatilag, holott amúgy szétszórtnak ismer. Azt tudom, hogy egyetemi oktatóként szenvedélyesen tanítok, erről visszajelzést is kapok a hallgatóktól.

Mit mondanak?

Előfordult, hogy néhány hallgató elárulta, nem érdekli őket különösebben az irodalom vagy az a terület, amit tanítok, de a lelkesedésem felkelti a figyelmüket.

Számomra már a könyvének címe – Táncol a por  is ellentmondást hordoz magában, mert a gondolataimban a por az ember kicsinységét, elmúlását szimbolizálja, míg a tánc valami nagyon vidám, élettel teli dolog. Ön mire gondolt, mikor ezt a címet adta?

Pont ez a paradoxon tetszett. Az ember véges. A tudásunk korlátozott, a halál felé tartunk, porból vétettünk és porrá leszünk. Ez a materiális, sötét, reménytelen vonulata az emberi tapasztalatnak. Azonban ott a másik oldal, a tánc, ami az irodalomban is gyakran szimbolizálja a kreativitást. Isten, és nyomában az ember, a széteső anyagiságból létrehoz valamit, ami él, dinamikus és reményt ad. A világon minden elromlik, de ha a hit szemével nézünk körbe, láthatjuk a táncot.

A cím kifejezi a könyvben található írásokat is?

Igen, az egész életem erről a két pólusról szól, de talán nem csak az enyém. Sokan rezonáltak erre a címre, amit egyébként T.S. Eliot verséből kölcsönöztem. Az írásaimban benne van, hogy nem lehet úgy az örömről, fényről és táncról beszélni, hogy közben ne ejtsünk szót a tragédiáról és a sötétségről.

Visky András író azt mondja a könyvéről az előszóban, hogy egyszerre áhítatos és provokatív. Ebben is ellentmondást érzek.

Az ellentmondás több helyen is megjelenik az írásaimban, hiszen a hitbeli felnőttség arról szól, hogy az ellentmondásos dolgokat együtt tudjuk tartani, és megbirkózzunk a kognitív és érzelmi disszonanciákkal. Maga a valóság is paradox. Mindig együtt van a kettő.

Az egyik írásában egy argentin írótól idéz, aki azt írja, hogy a világ iszonyatos. Hogy van az, hogy aki a világot teremtette, jó, és a világ mégis iszonyatos? Mire jutott ebben a kérdésben?

Nincs racionális és nincs filozofikus válasz. Lehet értekezni a szabad akaratról vagy az eleve elrendelésről, a rosszról és a gonoszról, de nem juthatunk megnyugtató válaszra a ráció szintjén. Istennek az volt a válasza az egész nagy ellentmondásra, hogy Krisztus révén belépett a világba. Hittel nézve Krisztus szenvedését valóban megláthatjuk, hogy föltámadt, de ezt nem könnyű észrevenni. A föltámadás nem dogma, amit eldarálok a konfirmáción, és attól kezdve az enyém, hanem minden egyes sötétségemben megélhetem újra és újra, hogy ez a valóság.

Azt állítja, hogy a dogmák sokszor nem adnak választ a kérdésekre?

Nem biztos, hogy válaszokat kell kapni a kérdéseinkre. Jézus gyakran valami egészen más kérdésre adott választ, mint amit kérdeztek tőle. Nem gondolom, hogy a keresztyén hit recept, ajánlat vagy még inkább térkép lenne, ahol pontosan látszik, hogyan lehet A pontból B pontba eljutni. Az Isten-kapcsolat személyes, meg kell hallanom a nekem szóló szót, és ez nem biztos, hogy válasz az eredeti kérdésre.

Akkor az ön számára mit jelent a keresztyén hit?

Nehéz erre a kérdésre válaszolni, és szeretném elkerülni a tankönyvízű válaszokat. Talán visszatérnék a címhez: hit nélkül nehéz úgy látni, hogy táncol a por. A keresztyén hitnek központi felismerése számomra, hogy Isten szeretet. Isten nem egyedül van, hanem Szentháromság. A bűn azt jelenti, hogy az ember elszigetelődött és saját egójába zárta magát, Krisztus pedig úgy szabadít fel, hogy szétrobbantja ezt az egót. Krisztussal együtt mi is meghalunk és vele együtt életre kelünk egy olyan új életre, ami a szeretet felé nyit meg. Életem egyik alapélménye egy ilyen krisztusi szabadítás. Édesanyám alkoholista volt, így telt az egész gyerekkorom. Tizenkilenc éves voltam, amikor megszabadult az italtól. Balog Zoli bácsi iszákosmentő missziójában átélte Krisztus szabadítását. Sok év rendszeres alkoholizálás után megszólította az az igevers, hogy „aki abból a vízből iszik, amit én adok neki, soha többé meg nem szomjazik”, és egyik napról a másikra letette a poharat. Igazi csoda volt. A könyvemben írok erről.

Azt mondta az előbb, hogy nem kell mindenre választ kapni, de öntől konkrét válaszokat várnak a hallgatók. Mit kezdjünk azokkal a kérdésekkel, amikre nincs válasz? Hogyan lehet ezeket feldolgozni?

Persze a hallgatóknak válaszokat kell adni, de a jó tanár is olyan, hogy inkább kérdezni tanít. A hitéletben azért jó, hogy nincs mindenre válasz, mert így újra és újra Istenhez fordulhatunk. Ha már elfogytak kérdéseink, akkor elégségesek lennénk önmagunknak. Lennének ugyan receptjeink, válaszaink, de ezzel együtt az utunk is véget érne. Köztes helyzetben vagyunk, küzdünk, vándorolunk az úton és párbeszédet folytatunk Istennel. Aki azt gondolja magáról, hogy megérkezett, megáll a növekedésben, és attól kezdve befülled, elakad a lelki élete. Gyakran látom ezt magam körül. Bizonyos emberek arra használják a vallásosságot, hogy megmaradnak a lelki gyermekkorban. Gyakorlatilag úgy élik meg a hitet, mint a szülőktől való függést. Sajnos vannak olyan vallási közösségek, amelyek erősítik ezt a magatartást, piedesztálra emelnek vezetőket, gurukat, lelkészeket, és amit X bácsi mond, azt feltétel nélkül elfogadják. Számukra minden fekete vagy fehér, és attól kezdve nem kell gondolkodniuk, komoly, küzdelmes döntéseket hozniuk.

Vagyis azt mondja, hogy az hajtja az embereket igazán Isten felé, ha felismerik saját tökéletlenségüket, és vannak valódi kérdéseik? Önnek mi a legvalódibb kérdése?

Ha nagyon személyes választ adhatok, azt mondom, hogy a középéletkori krízis egyik fázisában járok. Az egyik legnagyobb kérdésem: valóban hihetjük azt, hogy Isten megtervezte az életünket és Ő vezetett? Ha egy kicsit is kilépek ebből a perspektívából, úgy tűnhet az élet, mintha csupán esetlegességeken múlna. Ötven felé járva azt kérdezem: az út, amit eddig megtettem, valóban közelebb vitt engem ahhoz, amit Isten számomra elképzelt?

Mit gondol, van olyan, amit elképzelt önnek?

Húszévesen és a harmincas éveimben biztos voltam ebben. Most újra viaskodom ezzel a kérdéssel.

Akkor felteszem másként a kérdést. Mit gondol, hogy Isten mit képzelhetett el, és ahhoz képest hol tart az úton?

Amiben biztos vagyok az, hogy akarata szerint átformálódjak Krisztus képére. De hogy az életpálya tekintetében mit gondolt, hogy egyetemi oktató vagy más legyek, nem tudom. Az biztos, hogy fontos az emberi minőségem, és hogy haladjak a megszentelődés útján. Fogalmam sincs, hol tartok ezen az úton, a férjemet kellene megkérdeznie, akivel tizennyolc éve élek együtt.

Gyakran fogalmaz meg kemény egyházkritikát. Miért tartja ezt fontosnak?

Nem kegyes a válaszom: talán azért, mert perfekcionista vagyok. Értelmiségként, keresztyén emberként az is a feladatom, hogy kritikusan viszonyuljak a világhoz, közösségeimhez és természetesen önmagamhoz is. Szeretnék szembemenni azzal a mentalitással, hogy a világot szekértáborokban képzeljük el. Beteges attitűdnek tartanám, ha saját házam táját csakis védelmezhetném. Ha támadás ér, a csorda összezár, és a közös ellenség ellen védekezik? Keresztyénként úgy gondolom, hogy ez abszurdum. Keresztyén identitásunkat nem abból kellene nyernünk, hogy melyik szekértáborhoz tartozunk. Előfordul, hogy félreértik a kritikáimat, és úgy gondolják, hogy aki kritizál, az ellenség, de ez torz és világias gondolkodás, amivel nem tudok azonosulni. Az én kritikám belülről fakad, és miért ne kritizálnék jó szándékkal?

Ön nem tartozik egyik szekértáborhoz sem?

Nem vagyok közszereplő, nem szoktak politikai állásfoglalást kérni tőlem, és ez azért is kockázatos, mert bármit mondok ilyen témában, besorolnak egy táborba, pedig én nem akarok sehová sem tartozni. Illetve azt mondanám, hol ide, hol oda. Szerintem meg kell kérdeznünk minden konkrét ügyben, hogy vajon Krisztus hova állna, és ha balra, akkor nekünk is balra kell állni, ha jobbra, akkor jobbra (természetesen annak tudatában, hogy tévedhetünk). De ahogy Krisztust nem sajátíthatja ki semmilyen politikai irányvonal, így én sem szeretnék elköteleződni. Azonban úgy gondolom, az egyház feladata, illetve a keresztény értelmiségé inkább a bölcs ellenzékiség kellene hogy legyen bármilyen rezsimben, mert ellenkezőleg könnyen fennáll a veszélye, hogy a prófétai függetlenség kompromittálódik. Ennek szellemében én például nyugtalan vagyok, ha a kormány nagy értékű ajándékokkal vagy bármi egyéb módon maga mellé igyekszik állítani az egyházat. Attól, hogy keresztény ideológiát nyomatunk és keresztyén birodalmat építünk, a hit nem fog növekedni, mert a hit nem ideológia, és nem hatalmi úton terjed.

Ön független nő?

Dehogy! Sok minden hat rám. Naiv lenne ezt mondani. Sokat beszélgetek, sokat olvasok és persze próbálom kialakítani saját álláspontomat. De abszolút értelemben senki nem független, mindenkit erősen alakítanak a környezetének divatos diskurzusai. Ki állíthatná az ellenkezőjét magáról?

Azt írja a könyvében, hogy sokáig ezt hallotta: ha az ember nagyon vágyik valamire, az nem Istentől jön. Most hogy áll ezzel a kérdéssel?

Református kegyességünkben gyakran tapasztalom a bűn hangsúlyozását. Sokszor oda lyukadunk ki, hogy a belső hang, amit hallok, nem jöhet Istentől. A bűn könyörtelen hangoztatása oda vezethet, hogy az ember elidegenedik önmagától. Az utóbbi néhány évben sokat jelentett számomra például a jezsuita lelkiség, ahol az egyik kiindulópont az, hogy megkülönböztetnek hiteles és mély vágyakat, valamint egoista vágyakat. A szívből jövő, hiteles, mély vágyakról azt hangsúlyozzák, hogy azok Istentől fakadnak, és fel kell őket ismernünk.

Kinek a visszajelzéseire ad leginkább?

A férjem áll hozzám a legközelebb, és őszinte tükröt tart elém. Nagyon különbözőek vagyunk, főként temperamentumban. Rám jellemző, hogy idealizálom magam, és amikor azt mondja, hogy már hetek óta panaszkodom és negatív vagyok, akkor jó esetben elgondolkodom, hogy igaza lehet, de én magamon észre sem vettem. A tizenöt és tizenhét éves fiaim is, akik nagyon okosak és őszinték, kendőzetlenül megmondják a véleményüket. Jó fejek, jó humoruk van. Kifigurázzák a gyengeségeinket.

Az írásai is panaszosak?

Igyekszem formába önteni a panaszt, de alapvetően nincs baj a panasszal. A zsoltárok egy egész csoportját panaszénekeknek nevezik. Írásaimban közvetve Istenhez szólok, közvetlenül azonban magamnak prédikálok. Istennek bármit el lehet mondani, és ez számomra óriási felszabadítás. Nem az üdvözít, hogy tételesen mit hiszek. Sokkal fontosabb, hogy nézzek szembe a valósággal. Ézsaiás próféta könyvében olvashatjuk, hogy „megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele”. Vagyis ott van Krisztus fájdalmas arca is, amire nem szívesen nézünk rá, erről szól a nagypéntek is. De rá kell nézni arra is!

Mit gondol, milyen kép rajzolódik ki a keresztyénségről a könyve alapján?

Ha valaki őszintén küzd az életével, azt nem elégíti ki egy olyan könyv, ami csak áhítatos vagy csak provokatív. Úgy vélem, hogy a provokatív hangot hitelesíti az áhítatos, és fordítva.

Kinek szánta írásait?

Két típusú olvasónak: olyan keresztyénnek, aki nem érzi, hogy mindenre választ kapott, gondolkodik, nyitott, kérdései vannak, és nem riad vissza attól, hogy rázós dolgokat fogalmazzon meg Isten és önmaga előtt. Aki nem elégszik meg a keresztény közhelyekkel. A másik típusú olvasó, aki nem vallásos, de nyitott a spiritualitásra. Próbáltam keresztyén klisék nélkül írni, hogy érdekes legyen bármely keresőnek.

 

Fekete Zsuzsa 
Fotó: Füle Tamás

Forrás: www.parokia.hu

 

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-50%
Tóth Sára:

Táncol a por

Tóth Sára a legnehezebb kérdéseket szegezi szembe önmagával és olvasójával: Mit kezdjünk az érthetetlen nagy szenvedéssel? Mit kezdjünk az egyház kínos megalkuvásaival, a hazug és fojtogató vallásos klisékkel? Lehet-e hitelesen ábrázolni ma a jóságot és a szentséget? Minden írása a válaszért Istennel folytatott őszinte küzdelmének egy-egy lenyomata. A hitről, kultúráról, közéletről, regényekről és filmekről szóló esszék után az életében kitüntetett szerepet játszó személyiségekről, példaképeiről ír, és beszámol fiatalkori útkereséséről. E meghitt hangú záró írások egy tanulságos életút körvonalait rajzolják elénk.

Részletes adatlap »2 500 Ft 1 250 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. október 03.

Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva

“Aki a szeretetet választja, nap mint nap megleli a módját, hogy ki is mutassa. Gary Chapman...

Elolvasom »

2018. október 18.

Philip Yancey Magyarországon!

Magyarországon járt Philip Yancey, korunk egyik legnépszerűbb keresztény írója...

Elolvasom »

2015. október 06.

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény – Narnia Krónikái 2.

Narnia a jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy vidéki ódon kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény. A négy kis kalandor e titok...

Elolvasom »

2015. december 12.

Szerintem, szerinted

Könyvajánló az – andielmenyei.blogspot.hu – ról. Szerinted milyen az első szerelem? Szerinted milyen érzés egy apró kisfiúnak amikor egy kislány ráakaszkodik? Szerinted milyen, amikor nem ...

Elolvasom »

2015. október 07.

Parázs a hó alatt

Jacob és Marlee huszadik házassági évfordulójukon – egy viharos szentestén – elindulnak, hogy a válási papírok aláírásával örökre búcsút mondjanak egymásnak. Azonban egy rossz mozdulat a hóborította s...

Elolvasom »

2015. október 06.

Segítség, szülők lettünk!

A gyerekvállalás drámai változást jelent a házasságban – mutat rá az amerikai szerző új könyvében. A kórházi „örömcsomag” érkezése előtt a pár csak egymásnak él. Évek telnek el, míg egyszer csak tudat...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »

Változás a személyes vásárlásnál! A részletekért kattintson ide!

'