A könyv hangulatáról, stílusáról:

Az ember erről a könyvről sok mindent gondolhat. A borító és a fülszöveg első sora alapján eszünkbe juthat, hogy talán kicsit történelmi beütésű lesz. A fülszöveg többi része alapján az villanhat be, hogy “egy újabb Danielle Steel-szerű történet”. Gondolhatunk arra, hogy valaki megint összecsapott egy romantikus történetet némi drámával fűszerezve. Ha ezek közül bármelyik eszedbe jutott, hatalmasat tévedtél.

Nagyon komoly és mély témákat boncolgat a könyv, bátran nyúl hozzá a gyermekbántalmazáshoz, a nők bántalmazásához, a prostitúcióhoz, ráadásul jól is ír róla az írónő. Egy percig sem éreztem azt, amit sok más írónál igen, hogy mintha egy témát nagyon rám akarnának tukmálni, holott még az írónak sincs semmi köze az egészhez. Ez most valami más volt. Ha röviden kellene jellemeznem, azt mondom, nemhogy ilyen, de még ehhez hasonló könyvvel sem találkoztam soha.

A Megváltó szeretet tanít minket. Hinni és szeretni tanít. Míg a világ azt sulykolja belénk, hogy mind pótolhatók vagyunk (munkahelyen, párkapcsolatban, stb.), ez a könyv megmutatja, hogy mindenki pótolhatatlan valaki számára. Ha a szeretetet tanítanák, biztosan ez lenne a tankönyv.

A történetről:

A történet elején megismerhetjük Saraht, a kislányt (7-8 éves?), aki édesanyjával él egy vidéki házban. Édesapja nem lakik velük, mert családja van. Tehát Sarah egy titkos szerelmi kapcsolatban becsúszott gyerek, akit az apuka szeretett volna eltüntetni, anyuka viszont ragaszkodott hozzá, hogy a világra hozza. A leírásáról Montgomery könyvei jutottak eszembe, ahogy a kislány próbálja élvezni a vidéki életet, de valamiért nem sikerül neki.
50 oldal után ledöbbentem, hogy ez csupán az előszó volt a könyvhöz, aztán a következő fejezetben megismerhetjük a már felnőtté, nővé vált Saraht, bő 15-20 évvel később. Kihasználják, megalázzák, “eladják”, míg végül rá nem talál valaki, aki szeretné megmenteni, és megmutatni neki, hogy az élet lehet boldog és szép. Erről pedig az Egy gésa emlékiratai jutott eszembe, ami azért nem baj, mert az egy nagyon jó könyv, szerettem.
Nagyon sok mindenről szól ez a könyv, igazi tanítás mindenkinek, aki szeret szeretni vagy szeretve lenni. Ahogy haladunk a történettel, egyre több érzés gyűlik össze bennünk. Talán nem szégyen sírni egy könyvön. Nekem ezen sikerült. Idejét sem tudom, mikor sírtam utoljára könyv miatt, arra sem emlékszem, mi lehetett az, ez viszont nagyon nem eresztett, még a bejezése után sem.

A szereplőkről:

Nem csupán a szereplők párbeszédeit, hanem a belső vívódásait is olvashatjuk, tanúja lehetünk, ahogy Michael és Isten beszélnek, Isten terelgeti a jó úton. Megismerhetjük, ahogy Sarah és Angel (vagy Sarah és a Gonosz?) gondolatban beszélnek (mintha kicsit osztott lenne a személyisége), aztán egy idő után már Sarah is mást hall, nem Angelt.
Eleinte nagyon zavart Angel viselkedése, folyamatosan menekült a jótól, nem értettem, miért keresi mindig a rosszat. Aztán megismertem… Egyetértettem a későbbi döntéseivel. Ha rossznak hinném magam, nem szeretném, ha mást is “megfertőznék”. Emellett szó lehet arról is, hogy aki az egész életén át csak a rosszat kapta, nehezen hiszi el, hogy létezik jó is. Bizalmatlan, úgy érzi, szeretni a férfiak számára nem lehet, a nők számára pedig nem szabad.
Aztán itt volt a megbocsátás-téma: mennyi az, amit megbocsáthatunk másoknak? Két szélsőséges karakter, a “mindent” és a “semmit”. Angel végig úgy érzi, semmi sem megbocsátható, ami gonoszság vagy rossz tett, Michael pedig a szöges ellentéte, aki a szeretet nevében képes mindent megbocsátani és elfelejteni.
Ezen felül csupán megjegyzek egy apró gondolatot: milyen érdekes, hogyan válhat egy emberből isten, és a mi Istenünk hogyan lehet ezután is megértő és megbocsátó.

Összességében még annyit, hogy teljesen kikapcsolt, lekötött, magával ragadott és megszerettette magát velem ez a könyv. Az elolvasás utáni napon édesanyám az első látogatása alkalmával a táskájába tette, amint elmeséltem a történet elejét. Csupán egyetlen kérdés maradt az olvasása után bennem: Istenem, és velünk mi lesz?

Megjelent az amasikvilag.hu blogon