Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Vajon az együttélés és a házasság azonos kihívásokat tartogat?

2016. július 29.

A házasság mára veszített a népszerűségéből, ugyanis a közvélekedés szerint a magányos szingliléttel szemben kizárólag az „unalmas házasélet” sztereotípiája áll. Nem segíti a lelkesedést, hogy Magyarországon a statisztikák tükrében 10 esküvőre 6 válóper jut, amit a legtöbbször a nők kezdeményeznek. Ezzel egyébként az európai átlagban vagyunk. (Legszomorúbb a kép Belgiumban, ahol a házasságok három-negyede végződik válással.) Timothy és Kathy Kerrer amerikai írópáros könyve A házasságról az intézmény „válságának” okait veszi górcső alá és a házaspár megosztja velünk a boldog házasság megőrzésnek TITKAit.

hazassagfree

A boldog házasság titkai…

Régen a házasság alapja az utódnemzés céljából megvalósítandó szövetség létrehozása volt, ma azt látjuk, hogy a házasság sok esetben tulajdonképpen ledegradálódott egy „határidős szexuális szerződéssé” a felek között. A szövetség – a közös célt szem előtt tartva és annak érdekében élve a hétköznapokat – helyett a fogyasztói szemlélet került előtérbe; azaz a házasság addig tart, ameddig a kölcsönös hasznok egyensúlyban vannak és a befektetett energia megtérül. Ilyen és ehhez hasonló hozzáállással, valamint az egyéni szabadság – mint a boldogság kulcsa – előtérbe kerülésével, nehéz egy jól működő, hosszú-távú, bár néha nehézségekkel tűzdelt létformát működtetni, fenntartani és abból erőt meríteni.

Napjainkban a házasság helyett az együttélés, mint életforma választása egyre gyakoribb. Sűrűn halljuk a kérdést, hogy „mit számít a papír” és „mit ér a szeretet, ha ki van kényszerítve?”. Mivel a házasság sokkal inkább arról szól, hogy mit vagyunk hajlandóak adni, mintsem arról, hogy mit fogunk kapni… érdemes elgondolkodni, ha mindkét fél boldogan biztosítja egymást a jövőbeli szeretetről, a „papír” a rendkívül erős szeretetet és a tudatos döntést, azaz a vállalt elkötelezettséget jelenti. Azt, hogy hajlandóak vagyunk az ügy érdekében, a lehetséges fájdalmak ellenére a nehezebb utat választani és mindig a közös célt szem előtt tartva megoldani a felmerülő problémákat. A Chicagói Egyetem szociológusa, Linda J. Waite érdekes kutatási eredménye szerint a boldogtalannak mondott házasságok két-harmadát 5 éven belül boldognak minősítik a házaspárok, ha nem válnak el. De vajon miért maradnak együtt? Az ígéret miatt. Az (Isten előtt) egymásnak tett eskü más minőségi szintre emeli az együttélést.

Egy tökéletes világban két független és érett személy, magát és egymást elfogadva és a közös célt szem előtt tartva, szenvedélyesen mondja ki az IGENt. Azonban nem tökéletes világban élünk, ahol általában nem két érett és nem független személyiség, kevéssé a döntés súlyának tudatában és a megvalósításhoz szükséges módszerekkel felvértezettség nélkül köteleződik el. A könyv páratlan abban a tekintetben, hogy felsorolja az általában felmerülő problémákat és a kezelés lehetőségeit. 6 pontban összeszedtem a számomra legfontosabb tanácsokat:

1. Kezdjük ott, hogyan ígérhetek a jövőre vonatkozóan bármit is, ha sem magamat sem a másikat nem ismerem? Tudatosítom magamban, hogy mind a ketten folyamatosan változunk, ezért egy olyan számomra szimpatikus, megfelelő értékrenddel rendelkező társat választok, akinek a fejlődése lelkesít és szívesen segítek a változásban.

2. A házasság a legmélyebb szövetség: addig működik, amíg a másik fél és a kapcsolat érdeke élvez előnyt az egyéni szükségletekkel szemben.

3. Amikor rájövök arra, hogy a másik önző és tudom, hogy ő is rájött az én önzőségemre, akkor minden valószínűség szerint úgy fogok reagálni, hogy a társam mégiscsak önzőbb nálam… és ekkor elfuthatok és keresek egy újabb lehetőséget, VAGY megvizsgálom a saját önzőségemet, ami minden esetben (előbb-utóbb) megoldáshoz vezet!!!

4. A házastársam a legjobb barátom; a közös érdeklődés, az azonos értékrend köt össze bennünket és ezt az együtt töltött minőségi idő mélyíti el. Azonban ha bármi egyéb az első helyre (a kapcsolat elé) kerül pl. gyerek, munka, macska…, a boldogságot ellehetetlenítheti.

5. A házasság a legjobb fejlődési lehetőség; a biztonságos elköteleződés hatására megnyílunk egymás számára, viszont ezáltal sebezhetővé is válunk. A hibáink nem a házasság hatására keletkeznek, hanem a megnyílás kapcsán fény derül rájuk. Kiderül, hogy ki is vagyok valójában. Csak egy ilyen mély és őszinte kapcsolatban van lehetőség a fejlődésre és a régi sebek begyógyítására.

6. Szex: mivel minden aktus egyesíti a két embert, vegyük számításba, ha nem akarunk érzelmileg, gazdaságilag, jogilag „eggyé” válni, akkor ne kerüljünk olyan helyzetbe, amely sebezhetővé tesz. Az elköteleződés nélküli egyesülések miatt elveszhet a bizalom és csorbulhat a valódi elköteleződés iránti képesség, vágy.

Tekintettel arra, hogy az író-házaspár mindkét tagja lelkész, kifejezetten a Biblia szemszögét helyezik a középpontba, ami néha meglepően modern, néha viszont zavaró a XXI. század általános értékrendjéhez képest, de egy rendkívül izgalmas olvasmány mindazoknak, akik már benne vannak, vagy tervezik, ugyanis a folyton felmerülő és megoldásra váró problémáktól eltekintve a könyv végére a házasság ellenzői számára nem marad érv!!!

Megjelent a csaladhalo.hu-n 

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Timothy & Kathy Keller:

A házasságról – Illúziók és félelmek helyett kiteljesedés

Hogyan lehetne lemondani a harmonikus házasság kedvéért a társadalom olyan kitüntetett alapértékeiről, mint az egyéni szabadság, az autonómia és az önmegvalósítás? Hagyjunk fel minden idealista elképzeléssel (leendő) párunkkal kapcsolatban? Tényleg nem létezik a „tökéletes lelki társ”? Hogyan állíthatnánk le magunkban az úgynevezett „hibakereső automatát”, vagyis azt a belső hangot, berregő kis masinát az agyunkban, amely pillanatok alatt képes kimutatni a másik hibáit? Megéri-e a szexualitásról, valamint az anyagi jólét megvalósításáról a jellemre irányítani a figyelmet, az egyéni boldogság helyett a közösségépítést helyezni a középpontba? Ezekre a kérdésekre ad választ, illetve számos párkapcsolati probléma gyökerére mutat rá Tim és Kathy Keller új könyvében.

Részletes adatlap » 3 600 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Randikalauz

Milyen határvonalakat kell meghúznunk a randevúzásban ahhoz, hogy kapcsolataink ne fájdalmakhoz és csalódásokhoz, hanem érettebbé válásunkhoz vezessenek, és segítsenek életre szóló társra találni? A m...

Elolvasom »

2016. november 09.

Meleg színek 365 árnyalatban

Van egy fa a házunk előtt. Tavasszal nincs is szebb fa a környéken: olyan, mint egy óriási epres vattacukor, elborítják a halványrózsaszín szirmok. Virágzás után egyszerű, jelentéktelen fává válik. Az...

Elolvasom »

2020. november 04.

Elég jó nő?!

Nőnek lenni jó. Fáradt nőnek lenni kevésbé jó. Idősebb nőnek lenni meg néha kifejezetten nehéz. Szóval, sok minden benne van ebben a témában. Mert az ember nem egy statikus lény. Mindig változik, reng...

Elolvasom »

2020. november 13.

L’Abri-közösség

Körülbelül harminc éve kezdtem el olvasni a Bibliát. Egészen addig csak a hittanos történeteket és az istentiszteleten elhangzó rövid részleteket ismertem belőle. A hatalmas könyv lenyűgözött. Megfogo...

Elolvasom »

2015. december 08.

A szexualitás ajándéka

A „nagy nap” éjszakája sokak fantáziáját megmozgatja. Van, aki hangot is ad ennek egy-egy vaskosabb menyegzői tréfa formájában, és van, aki beéri a „mindentudók” kétértelmű, cinkos mosolyával. Persze ...

Elolvasom »

2015. október 07.

180 nap alatt a Biblián át

A 180 bibliai fejezetből készült válogatás, valamint a két szerző által hozzájuk fűzött rövid kommentárok célja, hogy felkeltsék az érdeklődést a Biblia olvasása iránt....

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »