Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

„A hangszerek mi vagyunk” – Könyv a Bolyki Brothersről

2016. január 28.

Nem mi vagyunk a lényeg, hanem Isten áldása rajtunk. „Elhívásunk van” – vallja a négy Bolyki fivér, akiknek az énekegyüttese hungarikum. Nemcsak magas színvonalú művészetük és kivételes humoruk, játékos kedvük miatt, hanem mert nem a showbiznisz, hanem Istenben megélt testvériségük tartja össze és lendíti előre őket.

Nagyszerű interjúkötet jelent meg a Bolyki Brothers harmincéves jubileuma alkalmából a Harmat Kiadó gondozásában. A könyv nem is lehet más, mint nagyon jó, hiszen négy (sőt, öt) kiváló ember tölti meg lélekemelő tartalommal: sok élettapasztalattal, bölcsességgel, kifogyhatatlan humorral, öniróniával, meghatottsággal. Hagyom is, hogy az interjúból vett idézetekkel sokszor ők maguk „beszéljenek”, hadd csináljanak kedvet a könyvhöz és a zenéjükhöz.

„Sehol nem írjuk ki egy nagy táblára, hogy nézzétek, hívők vagyunk, hanem egyszerűen nem válik külön a szent és a profán. Ez részben a gyerekkorunk következménye. Minden, ami feeling, minden, ami jó, minden, ami élet, amit élveztünk, az a kereszténységen belül jelent meg, nem pedig azzal szemben.”

Harminc éve, kamaszkoruk óta együtt énekelnek.

Négy testvér, születési sorrendben: Bolyki András, György, László és Balázs. Gyerekkoruk nem könnyítette meg számukra a pályát, inkább – látszólag – akadályokat gördített eléjük. Szegények voltak, rokoni és gyülekezeti összefogás juttatott a családjuknak anyagi segítséget, még hangszereket is. Lelkiekben viszont nem szűkölködtek, szülői házukat úgy emlegetik, hogy a „szeretethotel”. Édesanyjuktól örökölték a zene, az éneklés szeretetét és a felelősségtudatot, édesapjuktól azt, hogyan kell a legnehezebb körülmények között is jó hangulatot teremteni. Amikor két Bolyki fiúnak egy napon volt a vizsgája, előfordult, hogy ugyanazt az ünneplő nadrágot kellett egymásnak gyorsan átadniuk, mert csak egy volt. Sorsuk eleven példázata annak, hogy a tehetség, a művészi magaslatokra jutás nem (elsősorban) anyagi jólét kérdése. Más, edzettséget adó veszteségeik is voltak, amelyekről Bolyki Balázs így vallott:

„Ez a veszteség valójában olyan harcosokká tett minket, akiket nem tudnak megzsarolni semmivel. Nincs olyan hely a világon, ahol minket ne lehetne bevetni. A Bolyki Brothers, ez az összezárt négyes, egy nagyon komoly légió.” (Aki kíváncsi életük tragikus eseményeire, olvassa el a könyvet!)

Gyakran szegezik a kérdést a Bolyki Brothers-nek, hogyan tudják összeegyeztetni magasan képzett klasszikus zenész mivoltukat a „könnyedebb” és szabadabb a capella énekléssel. Mind a négyen egyetértenek abban, hogy a két műfaj és két életforma kölcsönhatása gyümölcsöző az ő életükben:
„…egyszerre pallérozódtunk muzsikusként, közben viszont nem irtódott ki belőlünk az improvizálás gátlástalansága. Talán kevesen tudják, de a huszadik század előtt a legtöbb zenész ilyen volt.”

„Ezt a képességet kaptuk. Ilyesmit nem lehet kifejleszteni. Istentől kapott ajándékunk az, hogy úgy tűnik, magas szintű teljesítményre vagyunk képesek klasszikus zenei oldalon és nem klasszikus zenei oldalon egyaránt.”

Pályafutásuk során kaptak már hideget, meleget.

Pályájuk elején rögtön kétfrontos harc közepén találták magukat:

„Minket keresztények is lőttek, hogy miért vagyunk világiak, és a világiak is lőttek, hogy miért vagyunk keresztények. Mindkét világ kivetett magából, valahol a középmezsgyén léteztünk. Gyakran kérdezték tőlünk, miért éneklünk világi dalokat. Miért, ha hívő asztalos vagy, akkor csak úrasztalát és oltárt faraghatsz? Ha keresztény zöldséges vagy, csak hívőnek adhatsz el almát? Komoly sztereotípiákkal kellett megküzdenünk.” Máshol így fogalmazzák meg ugyanezt: „Nem attól lesz valami jó, hogy folyton Istenre hivatkozunk.”

bolyki2

Szívesen bedarálta volna őket a showbiznisz a saját hasznára: lépjenek fel tetőtől talpig lepelbe burkolva, göndör parókával, csokira maszkírozott arccal; a Hungaroton lemezkiadó megjelentette volna a dalaikat, de csak ha átírják a vallásos szövegeiket. Nem adták el magukat. Később saját kárukon tanulták meg azt is, hogy a jótékonysági (magyarán: gázsi nélküli) fellépések kétarcúak: a jó ügy támogatása pozitív, de a meghívók gyakran nem kezelik értékén, nem becsülik meg az ingyen fellépőket. A keresztény gyülekezetek gyakran esnek ebbe a hibába. Karrierjük mentes minden olyan klisétől, amely a mesterségesen életre hívott, imidzselt és szponzorált együttesekre jellemző. Csúcspontja a grazi Vocal Total Nemzetközi A Capella Verseny 2004-ben, amelyen nagy önbizalommal és sok kétséggel vettek részt. Izgalmas út vezetett a mindent elsöprő közönségsikerig, a jazz kategória első és a gospel kategória második (valójában első) helyezéséig. Ennek elbeszélése a könyv egyik legélvezetesebb fejezete. Ugyanakkor hazatérve szembesülniük kellett azzal, hogy hiába a hatalmas versenysiker, a magyar közvélemény abból semmit sem érzékelt, és minden ugyanott folytatódott, ahol a verseny előtt álltak. „Oké, a legjobbak leszünk. És? Van még utána valami? Mihez kezdünk most?” „A helyzet változott, de kiderült, hogy mi nem változtunk. Nem változik meg ettől senki.”

Az interjú vissza-visszatérő gondolata az önreflexió képessége, a helyes énkép és önértékelés fontossága. Tudni kell súlyozni a jó és rossz kritikát is:

„Nagyon fontos, hogy helyes önbecsülésed legyen! Ha kapsz egy erős, lehúzó kritikát, máris összeomlasz? Azt bezzeg elhitted, amikor istenített a kritika! A dicséretet a helyén kell kezelni, ahogy a sárdobálást is. Ha rendben van az önbecsülésed, önazonos vagy, akkor nem fogsz elszállni, amikor nagyon jókat mondanak rólad, de nem is fogsz összeomlani, amikor valamiért egyesek beléd marnak.”

Egyébként is azt vallják, hogy „mi nem egy produkciót adunk elő, hanem magunkat.” Ezért nem izgulnak a színpadon. Ha szerepeket játszottak volna, már régen nem énekelnének együtt.

Mindenkinek megengedjük, hogy önmaga legyen.”

A családalapítás zűrös időszakában is együtt maradtak, azonban nekik is szembe kellett nézniük azzal, hogy személyes sorsuk ritmusa nem esik mindig egybe. Bolyki György 2008-ban kivált, ami krízist okozott az együttes életében. Ekkor lépett be Havas Lajos, aki jól beilleszkedett a többiek stílusába és világlátásába, s akit jelképesen testvérükké fogadtak. Két és fél év múlva György visszatért, azóta általában öten szerepelnek a színpadokon.

Fennhéjázás, öntömjénezés nélkül, feladatuk és képességeik józan tudatában így foglalják össze küldetésüket:

„Isten választott ki minket erre. A Bolyki Brothers egy kincs, amit azért kaptunk, hogy hűségesen sáfárkodjunk vele.”

 

Forrás: http://www.talita.hu
Írta: Kölnei Lívia

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-83%
Gégény István:

A hangszerek mi vagyunk

A 30 éves Bolyki Brothers tagjaival beszélget Gégény István.
Harminc éve énekel hangszerek nélkül öt életvidám fiatalember, akiknek humorral fűszerezett különleges stílusát világszerte ismerik és szeretik. A velük készült interjúkötet bepillantást enged abba a műhelymunkába, amely létrehívta, a mai napig alakítja és lendületben tartja az együttest.

Részletes adatlap »2 900 Ft 499 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

Kiút a játékszenvedélyből

A szerencsejáték-függők elvesztik az uralmat a tetteik felett, és a játékszenvedély káros következményi ellenére is tovább folytatják a játékot, amely menekülési lehetőséget kínál a mindennapok gondjai, nyomása vagy egyhangúsága elől.

Elolvasom »

2015. október 06.

A varázsló unokaöccse – Narnia krónikái 1.

Mi történik, ha egy öreg tudós a varázslással kontárkodik? Katasztrófák és mesés események sorozata veszi kezdetét. Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Rácsok mögött szabadon – Boros Lajos vallomásos könyvéről

A kötet ötvennyolc éves szerzője több mint harminc évet töltött börtönben, rablások és tolvajlások miatt. Megtért, ma az Igét hirdeti egy baptista gyülekezetben, és könyvet írt az életéről.

Boros Lajos Isten végtelen kegyelmének tulajdonítja, hogy nem ölt embert, és ma már démonaitól megszabadulva egy tahitótfalui baptista gyülekezetben hirdeti az Igét, harmonikus házasságban él feleségével, közösen nevelik héthónapos kisfiukat.
Elolvasom »

2016. január 19.

12 dolog, amit Gary Chapman szeretett volna tudni az esküvője előtt

Eredetileg úgy terveztem, hogy írok a tizenkét dologról tizenkét bejegyzést, mert adja magát, hogy ezt tegyem, de akkor még nem olvastam el a könyvet. Azóta elolvastam, és tudod mit? Nem írok tizenkét bejegyzést, hanem azt mondom, vedd meg, olvasd el, mert nem drága, és nem hosszú, de én kötelezővé tenném minden keresztény párnak, akik házasságkötést fontolgatnak. Igen, kötelezővé. Elolvasom »

2015. október 06.

Táncol a por

Tóth Sára a legnehezebb kérdéseket szegezi szembe önmagával és olvasójával – Mit kezdjünk az érthetetlen nagy szenvedéssel? Mit kezdjünk az egyház kínos megalkuvásaival, a hazug és fojtogató vallásos klisékkel? Lehet-e hitelesen ábrázolni ma a jóságot és a szentséget? –, és minden írása a válaszért Istennel folytatott őszinte küzdelmének egy-egy lenyomata.

Elolvasom »

2016. október 18.

Visszhang a sötétségben – szerkesztői ajánló

Sorozatot olvasni egyszerre jelent hatalmas boldogságot és keserédes várakozást. Boldogságot csal ki belőlünk, mert újra és újra elmerülhetünk a szeretett hősök életében, együtt nevethetünk vagy sírhatunk velük, viszont magában hordozza a keserédes várakozást is, hiszen olyan sokat kell aludni a következő kötet megjelenéséig. Ezúttal egy kicsit más nézőpontból tapasztalhattam meg ezt a visszaszámlálást, hiszen – Az oroszlán jele-trilógia első kötete, a Hang a szélben kiadását követően – szerkesztőként már ismertem a folytatást. Az elmúlt hónapok során viszont rengeteg e-mail és telefonhívás érkezett a kiadóba a második kötet megjelenésével kapcsolatban, ami hatalmas motivációt és bátorítást jelentett azokban a pillanatokban, amikor a szerkesztés befejezése olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt.

    A Visszhang a sötétségben című könyv megjelenése után úgy érzem, hogy érdemes volt várni a folytatásra, és remélem, hogy senkinek sem fog csalódást okozni. Ezúttal Marcus nyomába szegődhetünk, aki képtelen szabadulni az arénában történt események emlékétől: Hadassa szavainak visszhangja szinte üldözi őt a lelkét körülvevő sötétségben. Végső kétségbeesésében Júdeába hajózik, hogy felkeresse és megátkozza a rabszolgalány Istenét. Ezzel párhuzamosan Julia is elkeseredetten küzd a testét-lelkét emésztő kórral, miközben ráébred, hogy a halál talán nem a legrosszabb dolog, ami egy emberrel történhet. Végül egy különleges, fátylakba burkolt nő szegődik mellé segítőtársul, aki gyengédségével kísértetiesen emlékezteti őt valakire a múltból…
    Bár a történet a Római Birodalom kellős közepébe repíti vissza az olvasókat, mégis örök kérdésekre igyekszik választ adni. Gyönyörűen mutatja be Marcus istenkeresését, ahogy – a kor vallásos elképzeléseiből adódóan – szinte megszállottan igyekszik egy földi, fizikálisan is látható helyen megtalálni Hadassa Istenét. Keresi őt a hegyen, de Isten nincs ott. A szent városban, de ő néma marad. A jeruzsálemi templom romjainál, de továbbra sem fedi fel magát előtte. És akkor egy egyszerű pásztorfiú csendesen megszólítja őt: „Talán a választ, amelyet keresel, nem valami láthatóban és tapinthatóban leled meg.” Milyen egyszerűnek tűnő, mégis nehezen felfogható igazság ez, amely szinte a világ teremtésétől fogva kísérti az emberiséget.
    Bízom benne, hogy a Visszhang a sötétségben beváltja majd az olvasók reményét, hiszen az első oldaltól az utolsóig kellő izgalommal és meglepetéssel tud szolgálni! Ezzel a történettel azonban végleg búcsút intünk Marcusnak és Juliának, a harmadik könyv ugyanis a félelmetes gladiátor, Atretes történetét meséli tovább. Éppen ezért egyetlen tanáccsal szolgálhatok: merüljenek el teljesen a Valerianus testvérek világában!

Még több könyvajánló blog »

Webáruházunk továbbra is zavartalanul működik! A megrendeléseket 2-3 munkanapon belül a GLS futárszolgálat szállítja házhoz. Kiadónk irodájában a személyes átvétel átmenetileg szünetel. További részletekért kattintsanak ide!

'