Este olvasás közben néha nehéz elkapni azt a pillanatot, amikor még következmények nélkül lehet becsukni a könyvet, és időben le lehet feküdni. Aki szereti az élettörténeteket, az ne is készítsen könyvjelzőt maga mellé, ha A Hópárduc feleségét választja esti olvasmányul (zsebkendő viszont jól jöhet). Erőss Zsolt és Sterczer Hilda története akkor is magával ragad, ha azt hisszük, sok újat már nem mondhat, úgyis tudjuk, mi a vége. Akkor is, ha még sosem másztunk a negyedik emeletnél magasabbra, de akkor is, ha már olvasztottunk liofilizálódott havat nyolcezer méteren. Mert ez a könyv nem (csak) a hegymászásról, a hegymászóknak szól, hanem mindenkinek, aki nem csupán megúszni szeretné az életet, hanem megélni is.

Szól a romantikus lelkűeknek, akik kíváncsiak, milyen lehet egy vakrandi egy világítóan kék szemű, őszülő hajú, feltűnően jóképű, neves extrém sportolóval. De azoknak is, akik az évfordulókat elfelejtő, későn hazaérő, folyton fáradt párjuk miatt elégedetlenek, vagy a síró kisbabájukkal a kezükben azon elmélkednek, mennyire csapnivaló szülők. Szól azoknak, akik nemrég elvesztettek valakit, és a gyászfolyamat valahol elakadt, de azoknak is, akik a tragédián túljutva, az újrakezdés küszöbén az identitásukat próbálják újjáépíteni. Hilda története ugyanúgy megszólítja a félelmetesen egyhangúnak tűnő felnőtt élet elől menekülő fiatalt, mint a lét értelmét boncolgató idősebb korosztályt.

Akkor is érdemes a Hópárduc feleségével tartani, ha akár egyszer is elgondolkodtunk: vajon van-e valaki odafent, a nyolcezreseken is túl, aki a szívén viseli a sorsunkat, és vajon elér-e a keze egészen a mi kezünkig?

Írta: Sinkáné Zombory Katalin, a könyv szerkesztője