Noha még van pár évem, míg magam is tinédzseres szülő leszek, ez a korosztály mindig izgatta a fantáziámat azzal az összetett, hullámzó, kiismerhetetlen világával, amely sok szülő és tanár számára okoz komoly fejtörést. Éppen ezért izgatottan vettem kezembe Kevin Leman legújabb kötetét, amely 5 napon belül minőségi változást ígér a szülő-gyermek kapcsolatban. A kívülállók nyugalmával kezdtem olvasni, de igen hamar bevonódtam. Egy túlzott hullámzástól mentes, de húszas éveim végéig kinyúlt kamaszkorral a hátam mögött és két – gyermekeim személyiségéből kiindulva – feltehetőleg nem zökkenőmentes kamaszkor előtt hol gyermeki, hol szülői attitűddel fogadtam az ismert pszichológus meglátásait.

Leman doktor sajátos, könnyen emészthető, humoros, ironikus, de ugyanakkor határozott és iránymutató stílusát már ismertem korábbról, ezért nem lepett meg, hogy ezt az érzékeny korosztályt is hasonló szemüvegen át nézi. Nyíltan ír a kamaszokat érintő minden kérdésről, legyen az életvezetési, érzelmi-pszichológiai, praktikussági vagy biológiai. Nem kerüli a tabu témákat, inkább lecsupaszítja őket és megoldást vagy útmutatást kínál. Nem minden esetben vállalja fel a “megmondó” szerepét, hanem feketén-fehéren ki meri mondani, ha egy-egy problémára nem elég az ő könyve. A bulimia, anorexia, depresszió könnyen kialakulhat a hormonális változások hatására is, segít ezeket felismerni és hangsúlyozza a házi megoldások helyett szaksegítség igénybevételét. Meglátásait ugyanakkor nem tekinti egyetlen útnak: ahogyan egész könyvében hangsúlyozza a szülő és a gyermek(ek) párbeszédének fontosságát, ő is biztatja a szülőt a leírtak kritizálására, akár elvetésére is.

Péntekre új tinédzser – vagy nem?

Noha a figyelemfelkeltő cím a gyermek változását ígéri, nem árulok el nagy titkot, hogy valójában az Olvasó hozzáállását finomítja. Legtöbben hajlamosak vagyunk a saját múltunk nézőpontjából nevelni a gyerekeinket és ott is szabályozni őket, ahol meg lehetne adni nekik az áhított szabadságot. Leman doktor lépésről lépésre bontja le a gyermekeinkkel szembeni elvárásokat és alakít ki bennünk egy elfogadó, nyitott és kommunikációra törekvő megközelítést. Segítségével a konkrét problémákat a gyökerüknél vizsgálja meg, így szembesítve minket azzal, mely konfliktusok hátterében áll saját személyiségünk egy-egy kezeletlen sérülése és melyek azok, amelyek értékrendbeli kérdések és amelyeket valóban szükséges felvállalni, hogy kamaszainknak utat mutassunk. Hétfőn addigi nevelésünket veteti górcső alá, kedden a tinédzser felé vezető, elfogadáson alapuló utat mutatja meg, szerdán pedig alternatívát nyújt a legégetőbb problémára: a tinik közösséghez való tartozásának elemi vágyára. Számomra talán ez a fejezet volt a leghangsúlyosabb, annyira, hogy egyes elemeit már be is vezettem a saját családomban: a családi fészeknek nyugodt, békés és háborúmentes övezetnek kell lennie. „Az otthon legyen a béke és a kölcsönös tisztelet terepe, még ha olykor adódik is összetűzés. Egymás tisztelete és a nyugodt hangnem megőrzése segít abban, hogy a konfliktusokra mindannyiuk számára elfogadható megoldást találjanak.”A családi közösség mindennél fontosabb fogódzót nyújthat a társaik elismeréséért küzdő kamaszoknak és máshol megtanulhatatlan készségeket taníthat nekik: a személyes felelősségvállalást, a közös teherhordozást, a különbözőségek tiszteletét és mások, illetve saját határaik betartásást.

Csütörtökön már a tini és a külvilág kapcsolatában rejlő nehézségekre fókuszál, péntekre pedig már csak annyi a szülő dolga, hogy élvezze majdnem-felnőtt gyermekével az együttlétet és tanulja meg szabadon engedni.

Ütőkártyák

„Ez mind szép és jó – gondolhatja az Olvasó –, de mit tegyek, ha játszmázik? Ha ingerlékeny? Ha becsapja az ajtót? Ha tanulási gondja van? Ha szextingel? Ha bezárkózik?” Van egy jó hír! Kevin Leman – maga is 5 gyermek édesapja – pontosan tudja, milyen kérdéseink vannak, ezért könyve második felében ABC-sorrendben végigveszi a 65 legégetőbb kérdést. Így, miközben saját hozzáállásunkon dolgozunk, kéznél van egy konkrét javaslat-gyűjtemény, amelyet csak a megfelelő betűnél kell felcsapni, hogy adekvát választ adjunk egy problémára. (Azt is megsúgom, hogy ezek nem feltétlenül csak erre a korosztályra vonatkoztathatók. Már polcomon a Péntekre új gyerek és a Péntekre új én is.) Természetesen lesznek kérdések, amelyeket ennek ellenére át kell gondolnunk, lesznek megoldási javaslatok, amelyek nekünk nem működnek, de kis átalakítással mindenki megtalálhatja az utat kamasz gyermekéhez.

Kívánom minden tinédzsert nevelő szülőtársamnak, hogy forgassa haszonnal ezt a kiadványt, mert hozzásegít ahhoz, hogy ez a – bár nehézségekkel teli, de – varázslatos időszak egymás jobb megismerését, az egymással való kapcsolat mélyülését, és egy harmonikus felnőtt-felnőtt viszonyt eredményezzen. A professzort idézve: „Tinédzsere pontosan olyan mértékben fog változni, amilyenben Ön változik.”

Czap Villő