Philip Yancey az egyik kedvenc íróm. A könyveit nemcsak egyszer olvasom el, hanem szeretem, ha ott vannak a polcon, és bármikor elővehetem őket. Inspirálnak, elgondolkodtatnak, új utakra indítanak el. A szerző mindig olyan kérdéseket feszeget, amiket talán fel sem mertünk tenni, pedig életünk alapjai múlnak rajta.
Amikor az új könyvét felfedeztem a kínálatban, örömmel vettem meg. Ahová a fény vetült. Csakis jó lehet. Biztosan sok biztatás és megerősítő üzenet lesz benne, gondoltam. De ezúttal valami egészen mást kaptam. Ez a könyv egészen más, mint az eddigiek, bár mélysége nem marad el tőlük. A kötet egy leplezetlen önéletrajz, amely sok-sok fájdalmas élményen is keresztül vezet, azokon átverekedve magunkat ösztönöz bennünket fontos életkérdések feltevésére. Időnként már a bensőnkben érezzük a feszültséget, és várjuk a tündérmesébe illő véget, ami a valóságban nem mindig érkezik meg. Talán nem véletlen, hogy szokatlannak találtam ezt a stílust. Nem csak a meséktől, de gyakran a keresztények bizonyságtételeitől is mintha elvárnánk ezt a „Happy End”-véget.
Egy kollégámmal beszélgettem, aki azt mesélte, hogy az egész családja hitre jutott. Amikor csodálkozva visszakérdeztem, kis pirulással vallotta be, hogy „még nem, de hittel megvallom, hogy így lesz”. Valahogy hazugságnak éreztem ezt a csúsztatást. Én is azért imádkozom a gyermekeim fogantatása óta, hogy szeressék Istent, és ismerjék meg a kegyelmét, de tudom, hogy mindez nem attól lesz így, ha én megvallom.
Néhány éve üdítő színfoltot hozott a keresztény irodalomban Adrian Plass őszintesége és humora, de az ő életrajzi regényét (Növekedésem kínjai) pontosan ilyen nehéz volt olvasni. Mert valahogy nem hitte volna az ember, hogy egy ilyen mókás és kedves figura ennyit küzdött a hitével. Pedig ha az ember Bibliát olvas, akkor is ugyanezt a mintát fedezi fel.
Az igazán fontos próféciák nagyon nehéz sorsú embereken keresztül érkeztek. Mielőtt meglátta a csecsemő Messiást, Anna 84 évig volt özvegy. A Jelenések könyvének látomásait száműzetésben és magányban láthatta meg János apostol. A nagy szabadítás nem a színeváltozás dicsőségében, hanem a Golgota sötét óráiban történt.
Valahogy szeretnénk megúszni ezeket a nehéz időket, pedig mindent, amin keresztülmegyünk, Isten tudtával kapunk. Épp ez az az út, ami oda vezet, ahova jutnunk kell. Épp ezek a dolgok, amik történnek, formálják a szívünket neki tetszővé.
Nagyon kemény és tanulságos tehát az új Yancey-könyv. Megerősítő látni mások küzdelmeit és azt, ahogy mindezen is átsüt a kegyelem. Hogy végül minden sötétség mögül ránk vetül majd a fény.
Füller Tímea
Lapozzon bele