Néhány évvel ezelőtt az önkéntesség éve volt. Két mozgáskorlátozott ismerősöm is felkeresett – külön-külön, ez alkalomból, hogy szeretnének csatlakozni a programjainkhoz. Azt hittem, segítséget kérni jöttek, de mind a ketten önkénteskedni szerettek volna. Nagyon megleptek ezzel.
Valójában volt bennem egy előítélet, hogy aki kerekesszékkel közlekedik, az rám, mint erősebbre számít. Utólag már csak nevetek ezen a naiv elképzelésen. Mindkét drága segítőm egészségeseket megszégyenítő energiával vetette bele magát a munkába. Gyerektábort szerveztünk, ahol tényleg minden dolgos kéz elkelt. Ők pedig nemcsak úgy tudtak segíteni, ahogy egy átlagos ember, hanem a hozzáállásukból, a derűjükből, az életbölcsességükből, a találékonyságukból is rengeteget okultunk. Az élet táncának kezdetén című dalt teljesen magától értetődő módon velünk járták – ki járókerettel, ki kerekesszékkel.
Ezek után megdöbbenve vettem észre magamon, hogy mégis voltak bennem sztereotíp elképzelések a Holló Andrással készült interjú kötet kézbevételekor. Még mindig tanulom, hogy az ember ember: éljen bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között. Mindenki egyetlen és egyéniség.
András például tánctanár és ebben nem akadályozza az sem, hogy balesete óta mozgáskorlátozott. Sportol, fogyókúrázik és nem ad felmentést magának a kerekesszékre hivatkozva. Egészen kivételes kertet gondoz, és ehhez megkeresi a megfelelő módot. Gyerekeket nevel, jegyespárokat segít, hitében pedig olyan mélységeket és magasságokat él meg, amik mellett nem mehetünk el anélkül, hogy bennünk is el ne indítana valamit.
A könyv alcíme nyugodtan lehetne az, hogy „minden, amit szerettél volna már megkérdezni, de soha nem merted”. Legalábbis engem mélyen megrendített az őszinteségnek és a nyitottságnak ez a foka. Minden szóba kerül és mindenre korrekt, egyenes választ kapunk. Természetesen ehhez egy jó kérdező és egy alázatos válaszadó kellett. Így vált a könyv valódi segítséggé az olvasó lelki fejlődéséhez. Nemcsak a beteg és a hozzátartozó egészséges kapcsolatáról, hanem az Isten és ember, férfi és nő, szülő és gyerek témákban is új nézőpontból láthatunk rá fontos dolgokra.
Néhány sor után kiszámoltam, majdnem egyidősek vagyunk Andrással, életútja azonban olyan mértékig megérintett, mintha legalább kétszer annyit élt volna már, mint én. Ehhez hozzájárult a balesetéhez való hozzáállása, a testéhez való viszonya, a házasságról és szerelemről való véleménye, az önállóság és a felelősség felfogása.
Ami pedig a könyv végén különösen megrázott, hogy hogyan használt fel egy élet alakulásában Isten egy nagyon nehéz és fájdalmas helyzetet, és hogy hozott ki ebből ilyen valódi kincset, ami sokak számára áldást jelent. És nem hagy nyugodni a gondolat: miközben írom ezeket a sorokat, kijárási korlátozás van Magyarországon, szinte minden leállt és hatalmas bizonytalanság vesz körül bennünket. Lehet, hogy Isten ezt is fel tudja használni valami olyanra, amiért még hálásak leszünk?!
Füller Tímea
