A huszadik század egyik legnagyobb orvostechnikai vívmánya a mesterséges megtermékenyítés emberi alkalmazása, az in vitro fertilizáció − magyarul a lombikbébiprogram. Miután Edwards és Steptoe munkássága nyomán 1978-ban megszületett az első „üvegben fogant baba”, óriási léptekkel fejlődött az orvostudomány ezen ága. Milliónyi ember köszönheti életét az eljárás sikerének. A hátteréről azonban ritkábban hallunk.
Amint minden új tudományos felfedezés, az elősegített megtermékenyítés (asszisztált reprodukció) is számos erkölcsi megfontolást vet fel. Ha csak a jogalkotást tekintjük, a lombikprogrammal kapcsolatos törvények és rendelkezések csupán a közelmúltban kerültek hatályba, pedig már Magyarországon is hat számjegyű azoknak a száma, akik az in vitro fertilizációnak köszönhetően fogantak és születhettek meg.

Nagy adóssága a nemzetközi és a hazai teológiai fakultásoknak, hogy az asszisztált reprodukció etikai, teológiai kérdéseire − többek között nehezen követhető, újabb és újabb tabukat döntögető technikai fejlődése miatt − nem szolgáltak mind ez ideig válasszal. Várjuk, hogy valaki, előáll, és érthetővé, emészthetővé teszi a hétköznapok embere számára ezt a nem kevés dilemmát felvető területet.

Másik nagy adósságunk, hogy a rohamos technikai fejlődés közepette az egymást követő lépések megoldása fontosabb, mint maga az ember, aki beavatkozásunk tárgya és befogadója.

Ki beszél vajon arról, mit érez a meddő házaspár, mit él át egy fiatalasszony, miközben vizsgálatok és beavatkozások tömkelegét végzik el rajta? Pedig korunk elterjedt betegsége a meddőség, amely a látszólag erőteljes, egészséges szervezetben is ott rejtegetheti a fogamzásképtelenség elmét, testet-lelket gyötrő baját.

Debra Bridwell Gyermekre vágyva című könyve sokak számára segítséget jelenthet egy olyan laikus írótól, aki fáradságot nem kímélve vállalkozott a technikai és orvosi összefüggések megismerésére, hogy az általa bejárt utat a meddőség útvesztőiben elkeseredettek számára járhatóvá tegye. Nem szakkönyvet tart kezében az olvasó, de olyan ihletett, alapos munkát, amelyben személyesen megélt élményeket, ugyanakkor szakmailag is megbízható információkat kaphat a meddőség kérdéseivel kapcsolatosan.

A szerző bibliai alapokon közelít az orvosi és etikai kérdésekhez. Következetesen bemutat olyan álláspontokat, amelyeket a témában érintetteknek végig kell gondolniuk, és amelyekről személyes döntést kell hozniuk. Egyúttal bepillantást enged a meddő ember vergődéseibe is. A szenvedő emberébe, akinek az anyaméh gyümölcséért, mely a Biblia alapján „jutalom”, komoly erőfeszítéseket kell tennie, és számos nehéz döntéshelyzeten vagy éppen testi szenvedésen keresztül juthat csak el a várva várt gyermek megszületéséig.

Ajánlom e könyvet elsősorban azoknak, akiknél valami miatt még késlekedik a gyermekáldás. Segít abban, hogy helyesen lássuk a célt és a hozzá vezető utat. De abban is, hogy tudatosuljon bennünk saját felelősségünk a testünk, a házastársunk, a leendő gyermekünk és annak jövője iránt. Hogy lehetőleg csak olyasmibe vágjunk bele, amiben hiszünk, és amit később is vállalni tudunk mind erkölcsi, mind emberi szempontból. Nagy erénye az olvasmánynak, hogy a meddőség ellen folytatott küzdelmet nem egy anyajelölt egyszemélyes akciójaként írja le, hanem egy házaspár közösen megharcolt, megkönnyezett, megszenvedett útjaként. Ilyen módon házassággondozói kézikönyv is egyben.

Az író sok gyakorlati tanácsot és személyes élményt is megoszt, amelyek a „gyerekgyár” próbái és szenvedései előtt vagy között felkészítésként és támogatásként fognak hatni. Sokakat meglepetésként ér, ha elveikkel nem szimpatizáló orvosi attitűdöt, keménységet, félelmet keltő körülményeket tapasztalnak meg. A zsúfolt, túlfeszített protokoll ledarálással fenyegeti meggyőződésüket, és könnyen reménytelenné válhatnak. Számos igei biztatást olvashatunk a fejezetekben, amelyek útravalóul szolgálhatnak a nehéz küzdelemben.

Ajánlom a könyvet orvos kollégáimnak, akik valamilyen módon beszélő viszonyban vannak a meddőséggel, hogy – velem együtt − magukba nézzenek. Hiszen felelősségünk, hogy ne riasszuk el a hozzánk fordulókat (vissza a reménytelenségbe), vagy ne lépjünk túl az etikai megfontolásaikon azoknak, akiknek e szempontok fontosak. A könyv olyan lelki összefüggésekre is felnyitotta a szememet, amelyek eddig rejtve voltak előttem. A szerző saját orvosairól adott, érzelmi töltésektől sem mentes jellemrajzai elgondolkodtattak személyes szakmai attitűdjeim helyességét illetően. Új látásmóddal gazdagodtam, amely érthetőbbé tette számomra a meddő asszonyok különleges, depresszív, szívós, elrettenthetetlen, az orvosi altruizmust időnként megpróbáló viselkedését.

A kötet különlegessége, hogy a meddőség és az asszisztált reprodukció sajátos körülményeinek ismertetésén és a felvilágosító munkán kívül felvállalta a gyermekek örökbefogadásának kérdéskörét is, valamint bevezet a hasonló helyzetben lévők kríziscsoportjának szervezésébe és gyakorlati megvalósításába. Bemutatja azokat a jellemző élethelyzeteket, vélekedéseket is, amelyek a meddőséggel küzdők számára az empátia hiánya vagy az ítélkezés miatt fájdalmat okozhatnak.

Ajánlom a könyvet lelkészeknek, lelkigondozóknak, keresztény közösségek vezetőinek, akik egyenként ismerik a rájuk bízottakat, és a „gyengéket” megvédeni törekszenek, nem pedig kirekeszteni. Remélem, hogy mind többen lesznek az olyan teológusok, akik megvívnak az asszisztált humán reprodukció nevű óriással, és lelki vezetést tudnak adni azoknak, akik ebben a fontos kérdésben világosan szeretnének látni.
Ajánlom továbbá azoknak is, akik nehéz útjukon keresik az Istennel való találkozást, mert olyan kérdéseket és válaszokat találnak benne, amelyek közelebb vezethetik őket hozzá.

Dr. Tolnay Lajos szülész-nőgyógyász szakorvos