Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Jó éjszakát – Bibliai történetek és imádságok

2015. október 07.

Rövid, elgondolkodtató bibliai történetek és hozzájuk kapcsolódó imádságok családi áhítatokhoz. Olvasni tanuló gyerekeknek is ajánljuk!

Vélemény a könyvről

Én úgy gondolom, hogy ez az első, a figyelemfelkeltő könyv, amit én a legkisebbeknek ajánlanék. Az olvasni tanulóknak akár önálló olvasásra is odaadható, amely után mehetünk a többi könyv történeteihez, nyithatjuk ki velük az illusztrációban hasonlatos Mesélő Bibliát.

Mi itthon ténylegesen esténként olvastuk, azaz olvastam külön-külön a két gyermekemnek. Ők az ágyban elpilledve, én pedig 2-2 történetet olvastam fel, hiszen ők nagyobbak, és emlékeznek is a legismertebbekre, fel is tudtuk idézni őket mélyebben, ha szükségesnek tartották. Ez a kiadvány a “legismertebb” bibliai eseményeket vonultatja fel, igemegjelöléssel együtt mind az ószövetségből, mind az újszövetségből.

Amit pozitívumként említek: a történetek mellé írt imádságok. Hiszen a gyermekek számára ezeknek megfogalmazása lehet a legnehezebb. Esténként elmondják az egyik vagy a másik, esetleg mindkettő imájukat, de itt újakat, a történetekkel összefüggőeket megismerhetnek. Én nagyon szerettem ezeket felolvasni, elmondani nekik, hisz a történetekkel párhuzamosan és összekapcsolódva meg is értették ezeket. – Részlet andielmenyei.blogspot.hu könyvajánlójából

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

Kiút a szorongásból

A szorongás megkeseríti az életünket, megfoszt nagyszerű lehetőségektől, elrabolja az örömünket és nem engedi, hogy pihenjünk. Hiába menekülünk előle, egyre növekvő teret követel....

Elolvasom »

2016. október 20.

A bűnevő misztériuma

Cadi Forbes, az élénk képzeletű tízéves kislány súlyos lelki traumát él át kishúga halála miatt. Saját magát okolja a tragédiáért, és fejébe veszi, hogy csakis úgy szabadulhat meg bűnétől, ha a tiltás...

Elolvasom »

2019. május 27.

Mindannyian mások vagyunk

Már kiskoromban feltűnt, hogy az emberek mennyire különbözőek. A harcias és talpraesett édesanyám meg a csendes, békéjében megingathatatlan édesapám közötti hatalmas eltérés is döbbenettel töltött el....

Elolvasom »

2016. november 09.

A Megváltó szeretet

A Hóseás könyvének alaptörténetét feldolgozó regény valódi utazás egy emberi lélek megtisztulásának évekig tartó folyamában. Isten hatalmas kegyelmének megtapasztalása az ajándék a sorok között....

Elolvasom »

2021. november 05.

Fedezd fel a párod!

Amikor tavasszal minden bezárt, kinyílt valami új a számomra. Mivel nem volt színház, mozi, kiállítás és előadások, a képernyőtől meg néhány nap alatt kivert a víz, családtagjaim egyre több időt töltö...

Elolvasom »

2014. december 12.

Francine Rivers – Bátorság fiai sorozat

Ezek a regények olyan bibliai személyekről szólnak, akik a hit embereként mások árnyékában éltek és szolgáltak. Mindnyájan az ókori Keleten éltek, történetük mégis aktuális üzenetet közvetít a mi élet...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »