Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Kovásztalan kereszténység?

2016. január 19.

A napokban jelent meg Philip Yancey Kereszténység és politika, kelletlen barátság című könyvecskéje a Harmat Kiadó gondozásában. Elolvastam. Azon túl, hogy a könyv nagyon amerikai problémákat és témákat elemez, néhány igazán izgalmas felvetést érdemes megfontolni a magyar olvasónak is.
Az alapozást egy általam nagyon kedvelt, bár egy jó barátom szerint idejét múlt mű adja, ez pedig Richard Niebuhr, Krisztus és a kultúra című könyve, amelyben az egyébként konzervatív teológus öt modellben vázolja fel a keresztények és a környező társadalom, kultúra kapcsolatát. Nem azt mondom, hogy egyszerű olvasmány, de legalább bonyolult. 😉 Számomra azért van az első 10 között Niebuhr könyve, mert nagyon jó rálátást ad a keresztény önértelmezés különböző irányvonalaira. Nem lövöm le a poént, de elolvasásra mindenképpen ajánlom! Zárójel bezárva.

Yancey azt írja, hogy Jézus nem arra hívta tanítványait, hogy keresztény országot hozzanak létre. Ma, amikor Magyarországon is egyre jobban felerősödnek azok a hangok, amelyek a kereszténység hatalomvesztésében látják a problémák gyökerét, talán érdemes végiggondolni, hogy vajon az egyháznak, a keresztényeknek az-e a küldetésük, hogy törvényi, hatalmi keretek között erőszakkal is akár, de „kereszténnyé” tegyenek egy társadalmat, vagy egy országot? A felülről lefelé történő „megtérítés” elhelyezhető-e egy keresztény teológia tárgykörében? Biztos, hogy az egyház térnyerése eredményezi a társadalom megújulását?

A Yancey-könyv megerősített abban a meggyőződésemben, hogy Jézus mozgalma, a tanítványság egy alulról szerveződő, a társadalmi kereteket szétfeszítő, mozgásban lévő, a környezetére a szeretet és az elfogadás, a bizonyságtétel erejével hatást gyakorló mozgalom. Kis kovász keleszti meg az egész tésztát. 12 tanítvány indul útnak, hogy egy világvallás szülessen. A szántóföldbe rejtett kincs, vagy a mustármag, ami nagy fává növekszik. Kicsiből naggyá váló. Ennek a mentén, szerintem Yancey-vel ebben egyetértve, a társadalom megújulása nem az egyházak hatalomra jutása által történik. Nem a hatalom szavával. A keresztények alkotják a kovászt, ami megkeleszti a tésztát. Ha nem kel meg a tészta, akkor nem az a gond, hogy nincs elég hatalmunk, hogy megparancsoljuk a tésztának, hogy megkeljen, hanem az, hogy nem vagyunk kovász. Az egyház megújulása indít el egy ébredési hullámot a társadalomban. Ehhez pedig nem kell hatalom, sőt, lényegében a világi hatalom is így lenne képes megtisztulni, újraszerveződni, átalakulni.

A másik érdekes gondolat, amire Yancey rámutat, hogy az általa „polgári vallásnak” nevezett gondolkodás mindig a jó társadalmi megítélés szerint választ magának vezetőket. Legyen gazdag, legyen erkölcsös (legalábbis látszatra), legyen tanult és befolyásos, megfontolt, tekintélyt parancsoló. Viszont, ha az első keresztényeket megnézzük, sok minden elmondható róluk, de az nem, hogy megfelelnének az úgynevezett „polgári vallásosság” elvárásainak. Vámszedők, bukott farizeusok, és halászok alkották az egyház első vezetőségét. Jézus maga is csupán egy vidéki ács fia volt. Kinézettek és megvetettek. Mondhatnám, a legkisebb mértékben sem voltak kompatibilisek koruk „polgári vallásosságával”. Mégis így feszítette szét az új a régit. Így lesz a tanítványi kör só és világosság.

Végül, a keresztények, vagy mondhatjuk azt, hogy „az egyház” hajlamos arra, hogy megmondó-emberként  lépjen a társadalom színpadára. Mintha ő maga nem lenne részese ugyanannak a társadalmi erkölcsi válságnak. Mintha kívülálló lenne. Ítélettel jönne, és ledorongolással. A 10 parancslattal, és az erkölccsel. Közben nevetség és gúny tárgyává teszi magát, mert nyilvánvaló, hogy az az erkölcsösség, amit a társadalmon számon kér, nála sincsen meg. Hogy az egyház sem makulátlan emberek társasága. Ugyanazon problémákkal küzd, mint a társadalom, amelyet meg akar szólítani. Kicsit olyan ez, mint a jézusi példa az ítélkezéssel: vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát…

Szóval a könyv Billy Graham esetével zárul. Graham a Brezsnyev-korszakban, a hidegháború csúcspontján ellátogatott a Szovjetunióba, hogy állami és egyházi vezetőkkel találkozzon. A nyugati (szabad?) világ konzervatívjai azt várták tőle, hogy majd mennydörögve jól kioktatja a szovjeteket, és a nyugati értékek védelmére kell, de nem ez történt. Graham nagyon udvariasan és tisztelettel bánt az oroszokkal. Ez felháborította a nyugati keresztényeket. Valaki a következő kritikát fogalmazta meg Graham Szovjetunióbeli útja kapcsán:  „Dr. Graham, most ötven évvel visszavetette az egyházat.” Graham lehajtotta a fejét és a következőket felelte: „Nagyon szégyellem magam, ugyanis minden erőmmel azon voltam, hogy kétezer évvel vessem vissza.”

Tanulságos végiggondolni, hogy miközben mi azt a múltat siratjuk, ahol még az egyháznak volt szava és tekintélye, aközben hitünk szerint oda kellene visszajutnunk, ahol az egyháznak még nem szava és tekintélye volt, hanem hite és üzenete, ami képes volt alapjaiban átformálni egy hatalmas birodalom sokszínű társadalmát.

Érdemes megvenni, elolvasni? Naná!

Kapcsolódó termék

-67%
Philip Yancey:

Keresztények és politika – Kelletlen barátság

A szerző ötféle megközelítésben mutatja be, miként viszonyulhatnak a keresztények a kormányhoz, illetve az egyház az államhoz. Számos történelmi példát kínál hit és közélet viszonyára, köztük a legutóbbi amerikai elnökválasztás tanulságait is elemzi, amelyben Istent igencsak belekeverték.

Részletes adatlap »1 500 Ft 499 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

A házasságról – illúziók és félelmek helyett kiteljesedés

Hogyan lehetne lemondani a harmonikus házasság kedvéért a társadalom olyan kitüntetett alapértékeiről, mint az egyéni szabadság, az autonómia és az önmegvalósítás? Hagyjunk fel minden idealista elképzeléssel (leendő) párunkkal kapcsolatban? Tényleg nem létezik a „tökéletes lelki társ”?

Elolvasom »

2017. május 12.

Az 5 szeretetnyelv – Színezőkönyv felnőtteknek

Bevallom, a felnőtt színezőket mindig idő- és pénzrabló kiadványoknak tartottam. Kellő mértékű rajztehetséggel megáldva úgy vagyok vele, hogy ilyet én is tudok rajzolni, ha épp színezhetnékem van, különben pedig magát a színezést sem tartom produktív tevékenységnek, és az én fegyelmezett – „mindennekkellhogylegyenhaszna” – hozzáállásomnak ez sok volt. Amikor azonban lehetőségem nyílt kipróbálni a Harmat Kiadó szeretetnyelves színezőjét, felül kellett írnom korábbi előítéletemet. Egy csésze teával és a kedvenc zenémmel, egy esős délelőttön ültem neki először, és megengedtem magamnak azt a luxust, hogy teljesen belemerüljek a pepecselésbe és a felfedezésbe: színezni jó!
Elolvasom »

2017. november 19.

Beszámoló a Meredek görbén Istenhez című kötet bemutatójáról

„A legnagyobb hatást a jelenünkre azok az emberek teszik, akikkel találkozunk.”

Zsúfolásig megtelt a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Tóth Kálmán terme Elolvasom »

2016. július 28.

Kis keresztény önismeret

Nagy örömmel és várakozással forgatom Timothy Keller könyveit. Inspirálónak és evangéliuminak tartom írásait. Magyarul, – köszönet a Harmat-Koinónia kiadónak – már több könyve is megjelent, többek között a Hit és kételkedés, a Tékozló Isten és két elveszett fia, vagy a Bálványaink. Most a New York-i presbiteriánus lelkész egy rövidebb írását olvastam el, mely Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága címmel jelent meg.

A könyvecske alig ötvenoldalnyi, könnyen elolvasható egy-két óra alatt. Javaslom minden hívő és Istent kereső embernek tanulmányozásra, értékes gondolatokat talál benne.

Elolvasom »

2018. augusztus 28.

„Isten kegyelmét kolduljuk” – szerkesztői ajánló a Luther-regény 2. kötetéhez

Egy kortárs szerző bizony több szempontból is nehéz fába vágja a fejszéjét, ha Martin Luther életéről szeretne regényt írni: egy szinte már héroszi magasságokba emelt személyt kell hétköznapi valójában megragadnia, egy sokszor elmondott történetet újramesélnie, mindezt ötszáz év távlatából. Elolvasom »

2016. július 29.

Wendelin Van Draanen – Szerintem, szerinted

A könyv alapján készült a A változó szerelem című film.

Szeretem a váltott szemszögű könyveket, amikor a történteket mind a két fél szemszögéből megismerhetjük. Ezáltal bepillantást nyerhetünk a gondolataikba, és megláthatjuk, hogy milyen különbözőképpen gondolkodik ugyanarról a dologról két ember. Van Draanen jól használta ezt az eszközt, és nem ment el abba az irányba, hogy ugyanazt mondta el mind a két szemszögben, megőrizte a történet diverzitását és ez tetszett.

Elolvasom »

Még több könyvajánló blog »