Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Megbocsátani fiam gyilkosának?

2016. július 15.

Valószínűleg bárki hallja vagy olvassa ezt a történetet, egy idő után ugyanaz a kérdés merül fel benne: hol van ilyenkor Isten.

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.” /Máté evangéliuma 18. fejezet, 21–22. vers/

Dianne B. Collard misszionárius a napokban több magyarországi településre is ellátogatott, hogy személyes történetén keresztül – egy-egy előadás és beszélgetés során – bátorítsa a hallgatóságot. Nemrégiben jelent meg ugyanis Úgy döntöttem, megbocsátok… fiam gyilkosának című könyve magyarul is a Harmat Kiadó gondozásában, amely hosszú és rögös lelki úton vezeti végig olvasóit. A szerző a Budapesti Keresztény Könyvtárban szeptember 25-én tartott előadást, ahol családias hangulatban mesélt arról, miért látott íráshoz.

A könyv lapjain egy megrendítő élettörténet elevenedik meg előttünk, miközben Dianne Collard az egyik legnehezebb kérdésre keresi a választ: meg lehet-e bocsátani a gyermekem gyilkosának? Az ember ugyanis sok sérelemmel és őt ért fájdalommal képes megbirkózni, ám nincs annál szörnyűbb, ha a szeretteit éri bántódás. Ráadásul ilyen kegyetlen… Dianne legidősebb fiát, Timothy-t 1992. szeptember 20-án brutális körülmények között meggyilkolták. Éppen egy ittas kolléganőjét kísérte haza az éjszaka közepén, amikor a férj megjelent. A férfi teljesen félreértette a helyzetet, és – a féltékenységtől vezérelve – lelőtte Timothy-t, majd megcsonkította a testét. Tim rögtön belehalt a sérüléseibe.

Valószínűleg bárki hallja vagy olvassa ezt a történetet, egy idő után ugyanaz a kérdés merül fel benne: hol van ilyenkor Isten? Az írónő pedig – hosszú évek küzdelme és személyes megtapasztalása után – vette a bátorságot, hogy megválaszolja ezt a megoldhatatlannak tűnő problémát: Isten a fia mellett volt, és valamilyen oknál fogva megengedte, hogy mindez megtörténjen.

Eddig a felfedezésig azonban sohasem juthatott volna el a megbocsátás felszabadító érzése nélkül. Az egyik legmagányosabb zarándokutat járta végig, Isten és ember küzdelmét a gyász és harag óráiban. A tragédia ugyan egy egész családot sújtott, a gyógyulást viszont egyenként, mindenkinek a saját lelkében kell(ett) megharcolnia. Ennek a személyes küzdelemnek köszönhetően születhetett meg ez a könyv is, illetve került sor megannyi előadásra és beszélgetésre.

Dianne B. Collard tehát a saját példáján keresztül kívánja bemutatni a megbocsátás erejét. Amilyen rövid lélegzetű ez a mű, annyira erőteljes az üzenete. Szinte feltétel nélkül kapitulálunk érvelése hallatán, hiszen ő átélte az álélhetetlent, megtapasztalta a megtapasztalhatatlant, mégis képes szépséget és értelmet találni az életben. A jól ismert és sajnos sokszor elcsépelt krisztusi „hetvenszer hétszer” parancson kívül pedig gyakorlati tanácsokkal is kíván szolgálni mindazoknak, akik ezen az úton akarnak elindulni. Meg szeretné értetni velünk, hogy a harag és a sérelmek dédelgetése csupán megmérgezi a lelket, sőt, testi betegségeket is előidézhet, és egyedül a teljes megbocsátás vezethet el a felszabadulásig.

Dianne történetének van még egy megfontolandó aspektusa: a sérelmek okozójával, vagyis a gyilkossal való kapcsolatfelvétel kérdése. Bár a megbocsátás elsősorban Isten és az adott ember között dől el, bizonyos esetekben beléphet a képbe a harmadik fél is. A misszionáriusnő a Budapesti Keresztény Könyvtárban tartott beszélgetés során elmesélte, képzeletében a gyilkos egy szörnyeteggé degradálódott, így hosszú évekig nem akarta kiejteni a nevét. Amikor először kimondta, hirtelen olyan emberként tudott rá tekinteni, aki – hozzá hasonlóan – segítségre szorult. A család nemsokára felvette a kapcsolatot a börtönben lévő férfival, hosszas levelezésbe kezdtek, a gyilkos pedig ennek köszönhetően hitre jutott. Dianne hozzátette továbbá, hogy reméli, egyszer majd közösen is bizonyságot tehetnek a megbocsátás hatalmáról.

Dianne B. Collard tehát győztesen tudott kimászni a lelkét fenyegető mocsárból. A gyermekétől megfosztott anya annál keresett vigaszt, aki tökéletesen tudja, milyen elveszíteni egy egyszülött fiút. A könyv címe nagyon egyszerűen, de lényegretörően fogalmazza meg az ehhez szükséges legfontosabb lépést: a megbocsátás döntés kérdése, melyet újra és újra meg kell harcolunk. Nem elég egyszer meghozni. Dianne B. Collard pedig valahányszor előadást tart vagy elmeséli a történetét, a megbocsátás mellett dönt.

Megjelent a parokia.hu-n

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-50%
Dianne B. Collard:

Úgy döntöttem, megbocsátok…

Az édesanya, dr. Dianne B. Collard fia halála után tizennyolc évvel írta meg könyvét, hogy leendő olvasóival együtt keressen választ kínzó kérdéseire. Miért hagyta Isten, hogy ez megtörténjen? Csakugyan azt várja tőle, hogy megbocsásson? De hogyan lehet megbocsátani, ha valaki ilyen szörnyűséget követ el? Miért akarná ezt Isten? Talán nincs joga a szülőnek ahhoz, hogy gyűlölje gyermeke gyilkosát? Nem a bosszúvágy a legtermészetesebb reakció a részéről? A szerző személyesen vall arról a napi döntések által szegélyezett útról, amely a sérelmek, a fájdalom, a megtorlás és az elégtétel-keresés zárt világából elvezethet a szabadságra és a békességre.

Részletes adatlap »1 750 Ft 875 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. június 28.

A történet részei vagyunk

„Vászon vagyok, amelyre saját magamat festem” – olvasható Szikszai Szabolcs református lelkész „Élethinta” című könyvében. A Harmat kiadó gondozásában megjelent kötet budapesti bemutatására június 14-én került sor.
Elolvasom »

2017. október 10.

Bizalommal a jövő felé

Bizalommal a jövő felé – a múlt emlékeire támaszkodva

 Sokat tudunk ma már a gyerekkorunk, a múltunk személyiségalakító erejéről. Foglalkozunk vele, keressük jelenbeli konfliktusaink és küzdelmeink gyökereit a múltunkban, olvasunk segítő könyveket, hallgatunk pszichológai előadásokat – és elmerülünk annak boncolgatásában: hogyan is lettünk azzá, akik most vagyunk. Elolvasom »

2015. október 07.

Randikalauz

Milyen határvonalakat kell meghúznunk a randevúzásban ahhoz, hogy kapcsolataink ne fájdalmakhoz és csalódásokhoz, hanem érettebbé válásunkhoz vezessenek, és segítsenek életre szóló társra találni? A másik nemmel való ismerkedés és a társkeresés sok csapdáját és buktatóját elkerülhetjük, ha megtanulunk felelősséget vállalni érzéseinkért, viselkedésünkért, életünkért.

Elolvasom »

2016. július 29.

Bianka Bleier-Birgit Schilling: Háztartási túlélőkönyv

Ezzel a poszttal a kisgyerekes olvasóimra gondolok elsősorban, valamint azokra a számkivetettekre, akik tökéletesen elveszettnek érzik magukat a mindennapokban. Azokra, akik számára a “modern nő” egy mítosz. Azért, mert az egyenjogúsággal csak egy plusz műszakot vettek a nyakukba a házimunka mellé a munkával és emiatt örökké elveszettek. ‘Soha nem érem utol magam…!’-ismerős mondat? Ha igen, akkor ez a könyv bizony neked szól.

Elolvasom »

2015. október 07.

Mire megyünk Istennel?

Vajon mit nyer a hitéből az üldözött kínai paraszt, az egyetemista, aki túlélte egy ámokfutó vérontását, az egykori szexrabszolga és az apartheid áldozata, akit megfosztottak szeretteitől? Vajon hogyan mozgósíthatjuk a hitünket, amikor minden érv Isten gondviselése ellen szól?

Elolvasom »

2018. február 14.

A gombolyagtól és a „semmi” dobozig – Különbözőségeinkről élményszerűen

 
A könyv szerkesztőjének, Sinkáné Zombory Katalinnak az ajánlója

Megjelent a 2018-as Family Házasság különszámban

 

„Óriási fazon! Alapvető, száraz pszichológiai tényeket fantasztikus stílusban közvetít. Érdemes megnézni és tanulni tőle” – írta nekem e-mailben egy ismerősöm (egy lelkészfeleség) vagy hét éve Mark Gungorról, és egy YouTube-videót linkelt is hozzá. Azóta a videó nézettsége jócskán meghaladta az egymilliót, és biztos vagyok benne, hogy nem csak lelkészfeleségek kattintottak a linkre, hogy tanuljanak ettől az „óriási fazontól”.

Mióta Gungor első magyar nyelven megjelenő könyvének a szövegével foglalatoskodom, legközelebbi kapcsolataimban nemegyszer idézek belőle. Mivel a Férfiagy, női agy – Isten hozott egy jobb házasságban! című kötetben alapvetően a házasságról van szó, leginkább a férjemmel való beszélgetéseinkben kezd szófordulattá válni: „Gungor azt írta erről, hogy…” – mondom én, vagy: „Ezt is Gungornál olvastad?” – kérdi ő. Persze egyszerűsítené a helyzetet, ha a férjem elolvasná a művet, azonban a szerző kifejezetten óv attól, hogy ilyesmire kérjem. Indokolja is: „Egy férfi szemében egy kapcsolati témával foglalkozó könyv elolvasása valahol egy szinten mozog a gyökérkezeléssel és a végbélvizsgálattal.” Így inkább maradok a rövid részek idézésénél, az talán kevésbé fájdalmas.

A minap férjem édesanyjával beszélgettünk. Egyik témáról ugrottunk a másikra, miközben a konyhában tevékenykedtünk, és a gyerekek is ott lábatlankodtak – ahogy lenni szokott. A helyzet eszembe juttatott egy részt a könyvből, amit meg is osztottam az anyósommal. Idézem: „A nők mindig gondolkodnak, és sokszor gyakorlati dolgokról. A férfiak ezzel szemben óránként körülbelül öt percig gondolkodnak aktívan (általában ezt sem egyfolytában). Legjobb esetben is tehát egy a tizenkettőhöz az esélye annak, hogy azon kapjuk a férfit: gondolat jár az agyában.” Helyeslő bólogatás volt a válasz, bár nem tudhatom, hogy családja férfitagjaira gondolt-e közben, netán a rántáskészítés rejtelmeire, vagy éppen a szomszédék épülő házára – esetleg mindre egyszerre. Hiszen ahogy a könyv borítója is szemlélteti: a nők gondolkodása olyan, mint egy drótgombolyag. Minden mindennel összefügg, és szinte lehetetlen követni.

Természetesen szó sincs arról, hogy a nőknek emiatt okuk lenne felsőbbrendűnek érezni magukat. Ugyanis egyetlen férfi sem vágyik arra, hogy bárcsak rendelkezne a folyton gondolkodás képességével. Sokkal inkább a nők irigykedhetnek a férfiagy egy különleges sajátosságára: ez a „semmi” doboz. Egy titkos hely a férfi fejében, ahová elvonulhat semmire sem gondolni. Tetszett ez a dobozos téma, így megosztottam a nagylányommal.

– Ismerek pár srácot, akiknek elképesztően óriási ez a dobozuk – nyugtázta egyetértő sóhajjal.

Nemrég a nagyfiam ült le mellém, és érdeklődött, min dolgozom. Gondoltam, neki nem a dobozokról fogok beszélni, nem is a végbélvizsgálatról.

– Egy olyan könyvön, amelyben a szerző elutazik, de elfelejt alsónadrágot vinni magával. Így kénytelen a felesége bugyiját felvenni arra a tévéfelvételre, ahol arról beszél, hogyan legyenek a férjek igazi férfiak – válaszoltam.

Az arcát látva nem vagyok benne biztos, hogy elhitte… Pedig tényleg ezzel kezdődik a könyv. Ha felnő, majd kölcsönadom neki, hogy elolvashassa. Persze csak részletekben, fájdalommentesen.

 

Még több könyvajánló blog »