Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Megbocsátás. Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?

2016. július 15.

“Vajon mi az oka annak, hogy időnként úgy sodor magával bennünket a megbocsátásra való képtelenség, mint vihar a tengeren hánykolódó halászhajót? Küszködünk, hogy megbocsássunk, nekifeszülünk a félelmetes viharnak, miközben a gyűlölet és a fájdalom hullámai olyan erővel csapkodják a szegélydeszkákat, hogy kis híján alámerülünk. Araszolnánk előre, a szél azonban mindig visszavet. Aztán újra megpróbálunk megbocsátani. A tenger csendes, békésen ringatózunk a vízen, azt gondolván, legyőztük a vihart. Hirtelen azonban ismét az engesztelhetetlenség, a gyűlölet és a keserűség fojtogató karmai között találjuk magunkat.
Miért ilyen nehéz megbocsátani? Miért költözik vissza újra meg újra szívünkbe a gyűlölet, amikor azt gondolnánk, már régen száműztük onnan? Miért hatolnak be ismét a fájdalmas emlékek gondolatainkba, képzeletünkbe és érzelmeinkbe?” – szembesítenek bennünket a kérdésekkel az amerikai szerzők Megbocsátás című kötetükben.

A metaforák család- és párterápiás orvosi gyakorlatuk során felmerülő problémákból és kérdésekből születtek. Filozófusok, teológusok, politológusok, írók sokan sokféle válasszal szolgáltak az elmúlt évezredekben olyan kérdésekre: hogyan tudnánk könnyebben elengedni sérelmeinket; miképpen tehetnénk szert empátiára azokkal szemben, akik megbántottak bennünket.

Az 1980-as évek elején a pszichológiában meginduló szolid folyamatnak köszönhetően – amikor a lélektan, ha csak résnyire is, kaput nyitott a spiritualitás előtt – a megbocsátás bekerült az elméleti pszichológia és a tudományos kutatás tárgykörébe is. A szakembereket mindenekelőtt olyan gyakorlati kérdések foglalkoztatták, hogy mi történik az ember szívében és elméjében, amikor megbocsát; hogyan fejleszthetnénk megbocsátásra való képességünket; segítenek-e, illetve ösztönzőleg hatnak-e a pszichológiai eljárások a megbocsátásban; javítja-e a kapcsolatokat a megbocsátásra való készség; milyen hatása van a megbocsátásnak a szellemi és a testi jóllétünkre, emberi kapcsolataink, közösségeink és társadalmunk egészségére; hogyan taníthatók a gyerekek megbocsátásra?

A szerzők a teljesség igényével igyekeznek sorra venni a pszichológiai kutatások legújabb tárgyhoz kötődő eredményeit. Szemléletük a tudományra épül, ugyanakkor módfelett gyakorlati. Téziseik illusztrálásához olykor saját magánéletükből és korábbi emberi élményeken alapuló élettapasztalataikból merítenek, de a szépirodalom, a történelem és a vallás területéről megidézett példáik is igen szemléletesek. Céljuk nem kevesebb, mint hogy életünk minőségének javításához adjanak könyvükkel hasznos eszközt a kezünkbe. Ebben kívánnak segíteni a fejezeteket záró gyakorlatok is. A kötet elején a szerzők bemutatják, milyen felismerésekre jutott az elméleti pszichológia és kutatás a megbocsátással kapcsolatban, s csak ezt követően térnek rá arra, hogy miképpen válhatunk készségesebben megbocsátó emberré. A következő fejezetekben megvitatják, miben áll a megbocsátás, hogyan illeszkedik erkölcsi és társas életünkbe, miképpen fejleszthető, s mit jelenthet számunkra magánemberként, családtagként, illetve egy közösség vagy kulturális csoport tagjaként. Mondanivalójukat négy fő téma köré rendezik: a megbocsátás a teljes személyiséget igényli; fő eleme az empátia; lényege a kapcsolat; elkötelezettséget kíván.
McCullough és munkatársai könyvük elején a következő javaslatot teszik a jelenség definiálására: “A megbocsátás belső motivációnk növekedése, hogy megjavítsunk és fenntartsunk egy kapcsolatot, miután abban a másik fél bántó tettei kárt okoztak.” Ám nemcsak az interperszonális relációkat akarják megvilágítani, hanem modelljükből kitűnik: a megbocsátást, mint terápiás eszközt is számításba veszik, és súlyos traumákban is alkalmazhatónak vélik.
A megbocsátás morális dimenziója kapcsán rámutatnak azokra a zsákutcákra, amelyekbe az egymásnak ellentmondó erkölcsi imperatívuszok közötti feszültség feloldásának kísérletei vezetnek.

Woody Allen Bűnök és vétkek című filmje elemzése során felvetik: vajon létezik-e olyan erkölcsi rend, amely összhangban van az igazsággal? Böszörményi-Nagy Iván pszichiáter szerint – aki úttörő munkát végzett a családterápiában – minden ember igényli, hogy kapcsolataiban meghatározó legyen az igazságosság és a becsületesség, s azt állítja, hogy létezik egy úgynevezett “morális főkönyv”, amelybe a családok följegyzik az erkölcsi “jóváírásokat” és “tartozásokat”. Amennyiben a szülők negatív mérleggel zárják az erkölcsi főkönyvet – véli Böszörményi-Nagy – az embernek, tagadva az erkölcsi következményeket, fel kell mentenie szüleit az erkölcsi bűntudat alól. A szerzők a felmentéssel szemben a megbocsátás mellett érvelnek, tekintve, hogy csak az egyeztethető össze igazságérzetünkkel – megerősítve bennünk a szeretet, a részvét, az empátia és az önzetlenség tulajdonságait. Ugyanakkor a megbocsátással nemcsak felmentjük az adóst – mutatnak rá -, hanem jogos tartozását is töröljük. Ellenben, ha tagadjuk, hogy létezik helytelen viselkedés, soha nem oldódik fel a morális konfliktus, ami ahhoz vezet, hogy erkölcsi tartozás örökítődik át a következő generációra. 

A szerzők a megbocsátás érvrendszerének fejlődését Robert Enright modelljén keresztül mutatják be. Előtte azonban áttekintik Jean Piaget-nak és Lawrence Kohlbergnek a kognitív erkölcsi fejlődésről szóló alapmunkáját. Enright ugyanis ebből indul ki, s kollégáihoz hasonlóan ugyancsak hat “laza szakaszban” határozza meg a megbocsátás érvrendszerének fejlődését, amelyek mindegyikében más-más fő motivációk jelentkeznek. Az elsőben csak akkor kerülhet sor a megbocsátásra, ha a vétkes az általa okozott fájdalommal legalább egyenértékű büntetésben részesül; a másodikban felbukkanhat a haragtartásból fakadó bűntudat; a harmadik és negyedik szakaszban az elvárások, illetve a társadalmi, erkölcsi vagy vallási nyomás a vezérelv; s csak az ötödikben jelentkezik a társas harmóniára való törekvés, azaz mások nézőpontjának figyelembe vétele; a hatodikban a szeretet késztetése. Enright szerint azok, akikre a 3. és 4. fejlődési szakasz jellemző, hajlamosak arra, hogy lelkük mélyén ragaszkodjanak sérelmeikhez, s tovább táplálják magukban a haragot, így az első négy szakaszt valójában nem is tekinti megbocsátásnak. Míg Piaget és Kohlberg az egyik szakaszból a másikba való továbblépés okát a mentális feszültségben látja, Enright egy forgatókönyvnek nevezett mechanizmusnak tulajdonítja a változást. Egy olyan mentális keretnek, amely hasonlóan működik egy színdarab szövegkönyvéhez: amikor egy bizonyos élethelyzetben találjuk magunkat, aktiváljuk a megfelelő forgatókönyvet, és kiosztjuk a szerepeket.

A kötet szerzőit azonban nem elégítik ki ezek az elméletek, s megkérdőjelezik Enright modelljét, továbbá felvetik, hogy a különböző kultúrákban vajon hasonló sémát követnek-e a gondolkodás fejlődésének szakaszai, azaz egyetemesek-e ezek a szakaszok, illetve az érvrendszer magasabb fokán álló személy valóban könnyebben megbocsát-e, mint az alacsonyabb szinten álló.
A megbocsátás racionális modelljének korlátai között említik a szerzők többek között, hogy túlságosan az egyénre összpontosít, arra, hogy miként gondolkodom arról a személyről, aki megbántott. Noha az érzelmeknek, a viselkedésnek, a környezetnek és a kultúrának egyaránt szerepe van a megbocsátásban! De vajon létezik-e olyan elsődleges tényező – kérdezik -, amely előidézi a megbocsátást, s ha igen, mi az?
Martin Hoffman pszichológus az empátia és a morális fejlődés közötti összefüggést tanulmányozva jutott arra a felismerésre, hogy morális cselekedeteink – így például a megbocsátás – nemcsak gondolatok, hanem motivációk révén is fejlődnek. Ő az empátiát véli az egyik olyan érzelemnek, amely tettekre, például megbocsátásra sarkallhat.
Ám a valóban hatásos megbocsátási késztetések túlmutatnak a racionális érveken – még a szeretet racionalitásán is. A sérelmek érzelmi kötelékeitől ugyanis – miként azt Tengiz Abuladze Vezeklés című filmjében láthatjuk – nem könnyű megválni. A megbocsátáshoz változásra van szükség – elsősorban a tekintetben, hogyan reagálunk sérelmeinkre. A belső változás állomásai pedig az önvizsgálat, a megbánás, a régi, berögződött mechanizmusok önkritikus elemzése, a másik indítékainak, helyzetének, állapotának beleérző értelmezése.
McCullough és szerzőtársai az agy és az elme működésével összefüggésben is megvizsgálják a megbocsátás, illetve az arra való készség hiányának jelenségét. Ismertetik Donald Meichenbaum, a kognitív viselkedésmódosítás megalapítójának felismeréseit, s rámutatnak, hogy mentális és érzelmi élményeink megváltoztatására, gondolataink, belső képeink, emlékeink, negatív belső párbeszédeink tetten érésére és átalakítására is szükség van a teljes megbocsátáshoz. Mentális várunkból kivonulni azonban nem könnyű – mondják -, hiszen amikor távoznánk a racionális gondolkodás ajtaján, érzelmeink rántanak vissza, amikor pedig prototípusszerű képeink megváltoztatása révén menekülnénk, tudatalatti védekezésünk falaz be minket. A memóriakutatás – feltárva a sérelmek és fájdalmas emlékek természetrajzát – sokat segített abban, hogyan írhatjuk fölül emlékezetünkben a régi emlékeket.

A szerzők a magatartásorvoslásban is felismerték a megbocsátás szerepét: számos empirikus kutatással támasztják alá, milyen következményei vannak a mentális és a testi egészségre, a személyes kontrollra, hogyan segít jobb megbirkózási stratégiák kialakításában. Módszerükkel ugyanakkor közösségi – interkulturális és interetnikai – konfliktusokban is biztató eredményeket értek el, s igazolják, hogy a megbocsátás kultúrája – a személyiség számos aspektusának gazdagítása mellett – a különböző emberi kollektívákat is erősítheti.
Noha a szerzők a könyv elején említést tesznek keresztény elkötelezettségükről, a témát a tudományos diskurzus keretein belül tárgyalják, nem moralizálnak, s tartózkodnak a valláserkölcsi értéktételezéstől.
A hazai pszichológiai szakirodalomban újdonság a megbocsátás ilyen összefoglaló értékelése – írja Túry Ferenc dr. a kötet előszavában. Nem száraz elemzésről van szó – folytatja -, hanem az emberi kapcsolatokkal foglalkozó kulturális és tudományterületek széles körét élvezetes módon érintő, személyes régiókat megmozgató, sok tanulságot hordozó szellemi kalandról. A könyv tehát hasznos segítség lehet különböző pszichoterápiás intervenciókban és a mentálhigiéné számos területén, ugyanakkor a mindennapi életben is alkalmazható vezérfonal, amelyből minden bizonnyal tanulhat bárki, aki önmagát, illetve hozzátartozóit szeretné megóvni a sérelmek felhalmozódásától, az azokból fakadó hibás érzelmi reakcióktól, s ezek következményeként számos kommunikációs zsákutcától.

(Részlet)

Írta: Ferenczi Andrea

Teljes cikk megjelent az alábbi linken

Még több könyvajánló blog

2016. július 28.

Bálványaink

Hogy a szerelem, a gazdagság, a siker, a hatalom és a dicsőség megjelenhet a hívő ember életében (is) mint bálvány, ez a gondolat már nem jelent újdonságot. De Timothy Keller megközelítése mégis sok szempontból formabontó és felrázó.

Vegyük például Ábrahám esetét Izsák feláldozása kapcsán. Minden bibliaolvasó tudja, hogy Ábrahám és Sára mennyit várt az ígéret fiára. Keller azonban felteszi a kérdést: „Vajon kire is várt éveken át Ábrahám: Istenre-e vagy a fiúra, és voltaképpen melyikükért is hozott áldozatokat? Lehetséges volna, hogy csak eszközt látott Istenben céljai eléréséhez? (…)

Elolvasom »

2016. október 20.

Mi a valóság?

Mi a valóság? Mi az emberi élet értelme? Miért szenvedünk? E rövid kis könyvben Elolvasom »

2017. május 12.

Minden, amit a házasságról tudni szerettél volna, és amit nem

Tim Keller feleségével közösen a házasságról írt könyve kapcsán az első dolog, ami eszembe jutott, az a szituációs etika, vagy szituációs teológia. Vannak szép számmal, akik elítélik, ha figyelemmel vagyunk korunk helyzetére, és azt állítják, hogy univerzális, minden korra érvényes tanításokat tanítanak. De ezek a merev tanítások általában mindennél jobban tükrözik a társadalom merev tanításait. Gyakran, amit konzervatívnak nevezünk, nem annyira a bibliai elvek mentén megfogalmazott elvekről szól, mint sokkal inkább a társadalom egy korábbi helyzetének, vagy állapotának a megkövesedései. Sok éve arra gondoltam, hogy a Biblia örök igazságokat tartalmaz, de ezek az örök igazságok mindig egy adott környezetben öltenek testet, és figyelembe veszik ennek a környezetnek a szükségleteit. A környezet alatt konkrét emberek konkrét helyzeteit értjük.

Elolvasom »

2015. október 07.

Transzcendens etűdök – Hegedűs Endre zongoraművésszel beszélget Ferenczi Andrea

A művésznek oda kell ajándékoznia egész életét, hogy a korszak, s a művek életre keljenek, a valóság felmutatásával vallomásként, himnuszként, védő- vagy vádbeszédként megszólítsanak… – vallja az egyedülálló Chopin és Liszt interpretációiról ismert zongoraművész. Melléklet: Hegedűs Endre új, válogatás CD-je.

Elolvasom »

2016. július 28.

Rachel könnyei – egy iskolai vérengzés utóélete

Ki tudja, mi jár lázadó és sokszor frusztrált kamasz gyerekeink fejében? Milyen kísértésekkel, nehézségekkel, kételyekkel küzdenek? Mi történik, ha a szülők, az iskola nem figyel, nem közvetít megfelelő értékeket? Két gyászoló szülő vallomása egy iskolai vérengzés kapcsán hitről, küldetésről, megbocsátásról – lányuk naplójának tükrében.

Vajon minden szülő tisztában van vele, milyen kísértésekkel, kételyekkel küzd kamasz gyermeke? Tudjuk, milyen hatások, megpróbáltatások és kritikák érik tinédzserkorú fiataljainkat századunk zűrzavaros napjaiban, mikor a világ millió alternatívát, csábítást és könnyen megkérdőjelezhető erkölcsi magatartást kínál mintául számukra? Még azokat a gondos szülőket is érheti meglepetés, akik jó kapcsolatban vannak gyermekükkel.

rachel_kep

1999. április 20-án két – korábban átlagos gyereknek ismert – kamasz tüzet nyitott társaira az amerikai Columbine Gimnáziumban. A vérengzésnek az iskola egyik tanára és tizenegy diák és esett áldozatul, köztük a 17 éves Rachel Joy Scott is. A gyászoló szülők a tragédiát követő időszakban fedezték fel lányuk naplófeljegyzéseit, melyek igen komoly és nagyon mély hitéletről tanúskodtak. A szomorú esemény igen nagy publicitást kapott a sajtóban, s a tragédia sokakat megérintett. Mivel a vérengzés okairól csupán találgatások láttak napvilágot, s a hírek csak a borzalomnak állítanak „emléket”, Rachel szülei úgy döntöttek, hogy megírják az események hátterét is, melyhez saját emlékeik mellett lányuk naplófeljegyzéseiből és a tragédia túlélőinek elmondásaiból merítettek ihletet.

Elolvasom »

2015. november 19.

Az 5 szeretetnyelv: Kamaszokra hangolva

Ha hamis hegedűszót hallunk, érdemes elgondolkoznunk, hogy a zenész tehetségével, vagy a hegedű hangolásával van-e baj. Rosszul hangolt hangszerrel szinte lehetetlen nem disszonáns zenét játszani.

Elolvasom »

Még több könyvajánló blog »