Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Meggyőző érvek Isten mellett Tim Keller módra

2016. január 19.

Hosszú évekig éltem úgy keresztényként, hogy szégyelltem a hitemet. Egy faluban nőttem fel, ahol egy tizenhárom éves, ha templomba járt és Bibliát olvasott, akkor szentfazék volt. Az évek alatt szépen beleégett a lelkembe, hogy kereszténynek lenni ciki. Később, amikor teológus lettem, egyre inkább kezdett beigazolódni ez a meggyőződésem. Ma is elevenen látom, ahogyan ott ültem a Kollégium imatermében, és kételkedtem.
Valami elmondhatatlanul erős érzés támadt fel bennem: Isten nem is létezik, csak kitaláció. Bár kamasz koromban is megvolt ez a kétely bennem, de nem rendelkeztem elég tudással ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire megalapozott ez a kétely. A teológián tanultunk vallástörténetet, és az igazság az, hogy egyetlenegy teológiai tantárgy nem rengette meg annyira a naiv hitemet, mint a vallástörténet. Tanultuk a kánaáni népek isteneit, és amikor egyszer csak elkezd összeállni a kép, hogy itt csak a nevek különböznek, a kultúra ugyanaz, az istenek hasonlítanak egymásra. Kételyeim középpontjában első perctől az isten létének a megkérdőjelezése állt. Figyeljétek meg a logikát. Én nem a világra gondoltam, mint sokan, amikor vádat indítanak Isten létével szemben, hanem az egyházra. Az érvem a következő volt: ha az egyház olyan, amilyen, és az egyházban az emberek ilyenek, amilyenek, akkor Isten nem létezhet, mert ha Isten létezne, akkor az egyház nem lenne ilyen. Milyennek láttam az egyházat és benne az embereket? Ma már így fogalmaznám meg: emberinek. De akkor számomra érthetetlen és az Istenről alkotott képemmel összeegyeztethetetlen volt az, amilyennek az embereket láttam az egyházban. Konkrétan ugyanolyannak, mint mindenki mást. Hogy semmiben nem különbözik. Ez a kétely teológiai tanulmányaim légvégéig elkísért. Az utolsó csepp a kétely keserű poharában John Updike, Isten velünk vonul című regénye, és Clarence Wilmot, a presbiteriánus tiszteletes, aki elveszti a hitét, mert rádöbben, hogy a tudománynak van igaza (a 20. század elején járunk, kvantumfizika, relativitáselmélet, stb.). Miután elhagyja a hite, tudománynépszerűsítő enciklopédiával házal és ezzel próbálja megszerezni családjának a mindennapi betevőt. A történet választás elé állított Isten létét illetően, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem Isten létében kételkedem, hanem az egyház létének a legitimitásában. Na, ezzel aztán még jobban meggyűlt a bajom, és persze, miattam másoknak is. Mert eközben lelkész voltam, vagyok. Isten van, és szeret, és hála a teológiának, és a bennem elmélyített kételyeknek, már tudom, hogy miben hiszek. Na, de mi van az egyházzal? Elkezdődött egy másik kétely, ami már rövidebb ideig tartott, de még szörnyűbb mélységekbe húzott gondolatilag és érzelmileg. Kételkedem, tehát kételkedem. Gondolati sémám mind a két irányba magában hordozott egy mélyebb gondolatot: nem csak Isten létében kételkedtem, majd nem csak az egyház léthez való jogában, hanem a saját léthez való jogomban is. Kételkedtem saját létezésemben, hogy jogom van-e létezni. A kétely mindig kétirányú, és soha sem tisztán intellektuális. A mélyebb rétegekben oka van a kételyünknek, és az ok rendszerint nem azonos az intellektuális okkal. Kételkedtem önmagamban.

Így jutottam el az önmagamban történő kételkedésig. Alkalmas vagyok-e arra, hogy másokat tanítsak? Jogom van élni? Kiérdemeltem-e mindazt, amit kaptam? Elég jó vagyok-e? Sok olyan kérdés, ami a mélyben húzódott meg, és ami sokkal árnyaltabb, mint az alapkérdés: létezik-e Isten. DE, ha Isten létezik, akkor megismerhetem őt, így megismerem magamat is. Az ő összefüggésében értem meg ki vagyok, és ki lehetek.

Hosszan beszéltem a kételyről és a hitemről, de van itt még valami. Tegnap olvastam végig Timothy Keller, egy másik amerikai presbiteriánus lelkész könyvét, aminek a címe: Hit és kételkedés, meggyőző érvek Isten mellett. Azon túl, hogy a könyv egy igazi intellektuális gyönyör hittől és vallási beállítódástól függetlenül is, ösztönzést kaptam belőle, hogy újra megvizsgáljam kételyeimet. Végre valaki azt mondja: nem baj, hogy kételkedsz, csak ne érd be ennyivel. A kétely útján jutunk előre az életben. A kétely az a kérdés, ami mindig egyel mélyebbre kérdez, oda, ahová már nem látok el. A kétely vége a hit Istenben.

Már előre sajnáltam, amikor láttam, hogy csak néhány oldal van vissza a végéig. Olvasd el, és ha elolvastad, mondd el a véleményed te is.

Végül egy idézet a könyvből ízelítőnek. 😉

“A hit némi kétely nélkül olyan, mint az emberi test antitestek nélkül. Aki naivan éli az életét és túl közömbös vagy elfoglalt ahhoz, hogy kemény kérdéseket tegyen fel azzal kapcsolatban, hogy mit miért hisz, védtelen lesz az életet ért tragédiákkal, vagy egy eszes kételkedő puhatolózó kérdéseivel szemben. Kételyeink feloldásához türelmes vizsgálódásra, elmélkedésre van szükségünk, és ha ezt elmulasztjuk, hitünk egyik napról a másikra összeomolhat.”

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Timothy Keller:

Hit és kételkedés

Miért engedi Isten a szenvedést? Miért van pokol? Hogyhogy csak egy igaz vallás létezik? Hogy követhetett el az egyház ennyi igazságtalanságot? Megbízható-e a Biblia? Tényleg elfojt és korlátoz a kereszténység? A sokezer főt számláló New York-i gyülekezet világhírű lelkésze, Timothy Keller leleplez sok kereszténységgel kapcsolatos előítéletet, ugyanakkor átgondolt, érzékeny válaszokat ad a hívőkben és nem hívőkben egyaránt felmerülő kételyekre.

Részletes adatlap »3 200 Ft 2 560 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Esszék a kereszténységről

Clive Staples Lewis nem is ember volt, hanem egy egész világ – fogalmazott Peter Kreeft, a Boston College filozófiaprofesszora. Vonzereje életműve sokoldalúságában rejlik. Közel hatvan különböző műfajú írás fűződik nevéhez, melyek különleges vonása, hogy a hit gondolkodnivalóval is szolgál.

Elolvasom »

2016. december 16.

Tökéletes pajtás

Gary Chapman amerikai – nyugodtan mondhatjuk – sztárpszichológus és lelkész nevét az általa felfedezett és rendszerbe foglalt szeretetnyelvek tették népszerűvé azon egyszerű oknál fogva, hogy működnek!
Elolvasom »

2015. október 06.

A kegyelem harmatja

A szerző az év 365 napjára szolgál lelki elemózsiával, s nagypéntekre, a mennybemenetel napjára, valamint pünkösdre is megfogalmazta hitének és református gyakorlatának megfelelő üzenetét. Célja, hogy rövid igemagyarázataival az olvasó tekintetét Istenre, s gondolatait az örökkévalóságra irányítsa.

Elolvasom »

2016. október 19.

Harag? Mint a szeretet megnyilvánulása?

Hogyan fejezhetjük ki és vezethetjük le helyesen és hasznosan a haragunkat? Elolvasom »

2015. október 07.

Randikalauz

Milyen határvonalakat kell meghúznunk a randevúzásban ahhoz, hogy kapcsolataink ne fájdalmakhoz és csalódásokhoz, hanem érettebbé válásunkhoz vezessenek, és segítsenek életre szóló társra találni? A másik nemmel való ismerkedés és a társkeresés sok csapdáját és buktatóját elkerülhetjük, ha megtanulunk felelősséget vállalni érzéseinkért, viselkedésünkért, életünkért.

Elolvasom »

2016. november 25.

Péntekre új férj

Ahogy a Péntekre új én c. könyvajánlóban is említettem már, sokszor könnyebb arra vágyni, hogy a másik változzon meg, minthogy önmagunk formálásán dolgozzunk. Rendelőmben sokszor találkozom csüggedt, engedelmes vagy beijedt férjekkel, akik elmondják, hogy feleségük kérésére, javaslatára vagy netalántán parancsára érkeztek pszichológiai konzultációra.
Elolvasom »

Még több könyvajánló blog »