Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Meggyőző érvek Isten mellett Tim Keller módra

2016. január 19.

Hosszú évekig éltem úgy keresztényként, hogy szégyelltem a hitemet. Egy faluban nőttem fel, ahol egy tizenhárom éves, ha templomba járt és Bibliát olvasott, akkor szentfazék volt. Az évek alatt szépen beleégett a lelkembe, hogy kereszténynek lenni ciki. Később, amikor teológus lettem, egyre inkább kezdett beigazolódni ez a meggyőződésem. Ma is elevenen látom, ahogyan ott ültem a Kollégium imatermében, és kételkedtem.
Valami elmondhatatlanul erős érzés támadt fel bennem: Isten nem is létezik, csak kitaláció. Bár kamasz koromban is megvolt ez a kétely bennem, de nem rendelkeztem elég tudással ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire megalapozott ez a kétely. A teológián tanultunk vallástörténetet, és az igazság az, hogy egyetlenegy teológiai tantárgy nem rengette meg annyira a naiv hitemet, mint a vallástörténet. Tanultuk a kánaáni népek isteneit, és amikor egyszer csak elkezd összeállni a kép, hogy itt csak a nevek különböznek, a kultúra ugyanaz, az istenek hasonlítanak egymásra. Kételyeim középpontjában első perctől az isten létének a megkérdőjelezése állt. Figyeljétek meg a logikát. Én nem a világra gondoltam, mint sokan, amikor vádat indítanak Isten létével szemben, hanem az egyházra. Az érvem a következő volt: ha az egyház olyan, amilyen, és az egyházban az emberek ilyenek, amilyenek, akkor Isten nem létezhet, mert ha Isten létezne, akkor az egyház nem lenne ilyen. Milyennek láttam az egyházat és benne az embereket? Ma már így fogalmaznám meg: emberinek. De akkor számomra érthetetlen és az Istenről alkotott képemmel összeegyeztethetetlen volt az, amilyennek az embereket láttam az egyházban. Konkrétan ugyanolyannak, mint mindenki mást. Hogy semmiben nem különbözik. Ez a kétely teológiai tanulmányaim légvégéig elkísért. Az utolsó csepp a kétely keserű poharában John Updike, Isten velünk vonul című regénye, és Clarence Wilmot, a presbiteriánus tiszteletes, aki elveszti a hitét, mert rádöbben, hogy a tudománynak van igaza (a 20. század elején járunk, kvantumfizika, relativitáselmélet, stb.). Miután elhagyja a hite, tudománynépszerűsítő enciklopédiával házal és ezzel próbálja megszerezni családjának a mindennapi betevőt. A történet választás elé állított Isten létét illetően, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már nem Isten létében kételkedem, hanem az egyház létének a legitimitásában. Na, ezzel aztán még jobban meggyűlt a bajom, és persze, miattam másoknak is. Mert eközben lelkész voltam, vagyok. Isten van, és szeret, és hála a teológiának, és a bennem elmélyített kételyeknek, már tudom, hogy miben hiszek. Na, de mi van az egyházzal? Elkezdődött egy másik kétely, ami már rövidebb ideig tartott, de még szörnyűbb mélységekbe húzott gondolatilag és érzelmileg. Kételkedem, tehát kételkedem. Gondolati sémám mind a két irányba magában hordozott egy mélyebb gondolatot: nem csak Isten létében kételkedtem, majd nem csak az egyház léthez való jogában, hanem a saját léthez való jogomban is. Kételkedtem saját létezésemben, hogy jogom van-e létezni. A kétely mindig kétirányú, és soha sem tisztán intellektuális. A mélyebb rétegekben oka van a kételyünknek, és az ok rendszerint nem azonos az intellektuális okkal. Kételkedtem önmagamban.

Így jutottam el az önmagamban történő kételkedésig. Alkalmas vagyok-e arra, hogy másokat tanítsak? Jogom van élni? Kiérdemeltem-e mindazt, amit kaptam? Elég jó vagyok-e? Sok olyan kérdés, ami a mélyben húzódott meg, és ami sokkal árnyaltabb, mint az alapkérdés: létezik-e Isten. DE, ha Isten létezik, akkor megismerhetem őt, így megismerem magamat is. Az ő összefüggésében értem meg ki vagyok, és ki lehetek.

Hosszan beszéltem a kételyről és a hitemről, de van itt még valami. Tegnap olvastam végig Timothy Keller, egy másik amerikai presbiteriánus lelkész könyvét, aminek a címe: Hit és kételkedés, meggyőző érvek Isten mellett. Azon túl, hogy a könyv egy igazi intellektuális gyönyör hittől és vallási beállítódástól függetlenül is, ösztönzést kaptam belőle, hogy újra megvizsgáljam kételyeimet. Végre valaki azt mondja: nem baj, hogy kételkedsz, csak ne érd be ennyivel. A kétely útján jutunk előre az életben. A kétely az a kérdés, ami mindig egyel mélyebbre kérdez, oda, ahová már nem látok el. A kétely vége a hit Istenben.

Már előre sajnáltam, amikor láttam, hogy csak néhány oldal van vissza a végéig. Olvasd el, és ha elolvastad, mondd el a véleményed te is.

Végül egy idézet a könyvből ízelítőnek. 😉

“A hit némi kétely nélkül olyan, mint az emberi test antitestek nélkül. Aki naivan éli az életét és túl közömbös vagy elfoglalt ahhoz, hogy kemény kérdéseket tegyen fel azzal kapcsolatban, hogy mit miért hisz, védtelen lesz az életet ért tragédiákkal, vagy egy eszes kételkedő puhatolózó kérdéseivel szemben. Kételyeink feloldásához türelmes vizsgálódásra, elmélkedésre van szükségünk, és ha ezt elmulasztjuk, hitünk egyik napról a másikra összeomolhat.”

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Timothy Keller:

Hit és kételkedés

Miért engedi Isten a szenvedést? Miért van pokol? Hogyhogy csak egy igaz vallás létezik? Hogy követhetett el az egyház ennyi igazságtalanságot? Megbízható-e a Biblia? Tényleg elfojt és korlátoz a kereszténység? A sokezer főt számláló New York-i gyülekezet világhírű lelkésze, Timothy Keller leleplez sok kereszténységgel kapcsolatos előítéletet, ugyanakkor átgondolt, érzékeny válaszokat ad a hívőkben és nem hívőkben egyaránt felmerülő kételyekre.

Részletes adatlap »3 200 Ft 2 560 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2017. december 11.

10 könyvötlet karácsonyra!

Az Újbuda Tv jóvoltából 10 perc alatt 10 könyvet ismerhet meg kínálatunkból. Válogatásunkban minden korosztály számára találhat megfelelő ajádékot a karácsonyfa alá! A rövid ismertetőkkel szeretnénk megkönnyíteni a választást, hiszen egy jól megválasztott könyvvel szinte sosem lehet mellélőni. 

2016. július 29.

Útmutató lányos apáknak

Éppenséggel nem vagyok lányos apa, de apás lány annál inkább! Igazi élvezettel olvastam Kevin Leman újabb könyvét, amellett hogy sok mindenre meg is tanított.

Biztos vagyok benne, hogy az apukák nagy hasznát veszik. A kérdés már csak az, hogy hogyan vegyük rá őket az olvasásra. Először is könnyítsük meg a pénzkiadási aggályaikat (könyvre pénzt???), inkább ajándékozzuk nekik karácsonyra! Aztán jelöljük meg benne Leman doktor egyik-másik önvallomását, például: „Az apák másképp működnek, mint az anyák… nem lelkesít a gondolat, hogy hetente megcsináltassam a frizurám (de még havonta sem), ellentétben hőn szeretett nejemmel. Inkább a fejembe csapom a baseballsapkám. Remekül megy ahhoz a pólóhoz, amit tegnap is viseltem, a tegnapi sortomról nem is beszélve. Olyan kellemesen »bejáratott« érzés viselni őket. Mi, apák a szavakkal is jobban spórolunk.

Elolvasom »

2018. december 22.

Családi kötéltánc

Nem tudom, önök közül hányan hisznek még a jótündérben. Senkit nem akarok áltatni, legyenek erősek: létezik.

Az ember teszi a dolgát, dolgozik, főz, neveli a gyerekét, elfelejti megöntözni a virágokat, szóval él, aztán néha fáradtan lerogy egy kis erőt gyűjteni, elolvas egy oldalt tőle és önfeledten felkacag, Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Megújult látásmód

Bizonyosan állítható, hogy az olvasás élmény. Egy új világot teremt az olvasó elméjében, s akarva-akaratlanul ennek a dimenziónak a részévé válik. Időnként szívesen alakítanánk is ezt a világot, hogy saját igazságérzetünk szerint alakuljanak a benne lezajló események. Egy elképzelt világ erre sokkal több lehetőséget nyújt, mint a sokszor oly kegyetlen valós élet. Azonban sokunkkal megtörtént már bizonyára, hogy valamilyen módon nem mi alakítottuk a könyv által létrehívott életet, hanem az alakított, formált minket. Egy könyv értéke, funkciója az esztétikai élményen túl hatásában is rejlik.

Elolvasom »

2015. október 06.

Champan: Szülőfüggő fiatalok

A mai húsz-harmincévesek elhúzódó felnőtté válása új nehézségek és kihívások elé állítja a szülőket. A családi kapcsolatok jeles szakértőiként ismert szerzők konkrét példákon és eseteken keresztül mutatják be, miként építhető ki pozitív kapcsolat a generációk között.

Elolvasom »

2015. november 18.

Világnézetek összehasonlítása

A „világnézet” nem olyasmi, amit az engedhet meg magának, aki ráér és elég okos hozzá. Mindenkinek van világnézete, akár tudatosan alakítja azt, akár csak időnként gondolkodik el az élet dolgain, értékein, élet és halál, valóság és képzelet, Isten és ember kérdésein. Elolvasom »

Még több könyvajánló blog »

Kedves Vásárlónk! Kiadónk a december 7-i és 14-i szombati munkanapokon zárva tart. Megértésüket köszönjük!

'