Már kiskoromban feltűnt, hogy az emberek mennyire különbözőek. A harcias és talpraesett édesanyám meg a csendes, békéjében megingathatatlan édesapám közötti hatalmas eltérés is döbbenettel töltött el. De még ennél is jobban meglepett, hogy egyébként látványnak hozzám nagyon hasonló öcsémmel megpróbáltak bennünket az iskolában egyformáknak kezelni. Miközben ő a számok szerelmese volt, én meg már akkor is a megfelelő szavakat kerestem a virágos rét méltó leírására, ez eléggé ámulatra méltó volt. Szókimondó testvérem finoman szólva harsány kacajra fakadt, amikor el akarták küldeni versmondó versenyre, mert ugye a nővére is milyen jó szavaló.
Felső tagozatban meg saját szüleimet sikerült a végletekig megdöbbentenem, amikor életem első ketteseivel hazaértem az iskolából. A fizika meg a kémia volt a gond. Vegyész anyukám és a hobbi elektronika rajongó apukám leültek velem az asztalhoz. Azt gondolták, csakis valami tévedés lehet az oka ezeknek a becsúszott jegyeknek. Mindketten főállásban odavoltak az említett két tantárgyért. Fel se merült bennük, hogy más is érdekelhet egy embert, pláne ha az az illető az ő közös gyerekük. Fel is tették hát az ominózus kérdést:
- Mit nem értesz, kicsim? – és én megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy most végre elmondhatom.
- Azt nem értem, hogy miért érdekel ez a két tantárgy a világon bárkit is. –fogalmaztam meg pontosan a problémát.
Felnőttként aztán még sokkolóbban kellett szembesülnöm a ténnyel, hogy milyen különbözőek a szeretteim is. A férjem nem érti a ki nem mondott gondolataimat. Hiába szeretjük egymást, és olyan, mintha megbeszéltünk volna valamit, neki ugyanaz valami egészen mást jelent. Az öt gyerekem meg annyira más és más, mintha sose kaptak volna ugyanolyan nevelést.
Jó ideje próbálgatom megérteni önmagam „hajtóerejét” is. Mitől leszek annyira dühös, amikor – később, józanul – belátom, hogy csak egy apró semmiség történt. Miért tesz boldoggá egy kócos mezei virágcsokor, miközben a drága virágok inkább felbosszantanak. Miért fontos nekem, hogy időben leadjam a munkáimat és hogy tud annyira laza lenni a munkatársam ugyanebben. Én vagyok görcsös vagy ő felelőtlen? Netán mindketten rendben vagyunk, csak más-más módon?
Az ember misztérium. Teremtettsége lévén méltósága van, hiszen Isten képét hordozza magán. Értéke felbecsülhetetlen. Mégis olyan keveset teszünk azért, hogy így értékeljük. Az Úton önmagunkhoz című könyv egy különleges módszerrel vezet bennünket végig a sokféle embertípus megértésének és elfogadásának útján. Ez nem egy kényelmes, könnyed túra. Sok-sok megállást, továbbgondolkodást igényel, és nagy őszinteséget. Ugyanakkor utat is mutat, hogyan működhetünk a leginkább optimálisan, hogyan válhat személyiségünk áldássá a környezetünk számára.
Az enneagram nagyon sok olyan dolgot fogalmaz meg hétköznapi nyelven, ami érthetőbbé teszi önmagunk és mások viselkedését. Indítékait, mozgatórugóit, céljait láthatjuk meg a tetteknek. Az érzések mögött meghúzódó bizonytalanságot és törékenységet megpillantva már nem tudjuk ítélettel figyelni az embert. Megértés és együttérzés születik bennünk önmagunk és mások iránt. Nagyobb, érettebb szeretettel figyeljük fejlődésüket, akár segíteni is próbálunk, hogy biztonságban érezze magát és így az lehessen, akinek Isten szánta.
Ez a könyv nem egy „elolvasom, megvolt” típusú kötet. Inkább egy útra indító, intenzívebb megismerésre hívó írás. Az ember újra és újra elő fogja venni. Visszalapoz, gondolkodik, keresgél benne. És minden alkalommal érettebb szeretettel fogjuk letenni – valahova a kezünk ügyébe.
Füller Tímea
Lapozzon bele