Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Mire megyünk Istennel?

2015. október 07.

Vajon mit nyer a hitéből az üldözött kínai paraszt, az egyetemista, aki túlélte egy ámokfutó vérontását, az egykori szexrabszolga és az apartheid áldozata, akit megfosztottak szeretteitől? Vajon hogyan mozgósíthatjuk a hitünket, amikor minden érv Isten gondviselése ellen szól?

Az elnyomás, az erőszak, a betegség, a függőség közepette hogyan férhetünk hozzá Isten szeretetéhez és jóságához? Philip Yancey legújabb könyvében tíz embert próbáló helyzetről tudósít, ahol nemcsak újságíróként, hanem a kegyelem üzenetének közvetítőjeként is jelen volt. Benyomásai, amelyeket a helyszínen elhangzott előadásai szövegével egészít ki, bemutatják, mihez kezdenek hitükkel a keresztények ebben a sokszínű világban, a legképtelenebb élethelyzetekben ma, a 21. században.

Jézusnak az az állítása, amelyet az Írás minden másnál többször ismétel, az, hogy nem egyre több szerzés által találjuk meg az életet, hanem sokkal inkább azzal, ha elajándékozzuk. Számomra ez mások szolgálatát jelenti. Jelen celeb- és szórakozási kultúránk azt ígéri, hogy ha egyre többet felhalmozunk, akkor elégedettek leszünk; de olyan sok példa bizonyítja az ellenkezőjét! A művészek önfeláldozóan élnek, beleöntik magukat a művükbe abban a reményben, hogy így ki tudják fejezni magukat és kommunikálni tudnak a többiekkel.

Ennél azonban még egy lépéssel tovább kell mennünk, hogy ne csak a művünkkel, hanem közvetlen személyes kapcsolattal szolgáljunk a szükséget szenvedőknek, a szegényeknek, a kivetetteknek, a magányosoknak. Különben elefántcsonttoronyban fogunk élni, elkülönülve azoktól, akiknek a szolgálatára Jézus hív bennünket. Például a világhírű ír rockegyüttes, a U2 frontembere, Bono a feleségével együtt hat hetet egy etiópiai árvaházban dolgozott – ő megértette ennek a szükségességét. Ki kell ezt egészítenem azonban egy figyelmeztetéssel: csak akkor tudjuk saját magunkat adni, ha birtokoljuk önmagunkat. Azoknak, akik mélyen megsebződtek, akik nem találtak még önmagukra, először időre van szükségük a gyógyuláshoz és felépüléshez, mielőtt önmagukat tudnák adni másoknak. – Részlet az íróval történő interjúból. (Forrás: parokia.hu)

Philip Yancey

Hivatásos újságíróként számos magazinnak dolgozik; írásai többek között megjelennek a Readers Digest, a Saturday Evening Post, a National Wildlife és a Christianity Today oldalain. Jelenleg utóbbi lap egyik főszerkesztője. Műveit 25 nyelvre fordították le, és több mint 14 millió példányban adták el szerte a világban

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2025. október 07.

Kitartóan követni Istent – útmutató egy türelmetlen, zajos világban

Egy könyv, amely csendes, mégis erőteljes üzenettel hív arra, hogy a lélek megújulásához és a Krisztus felé vezető úthoz kitartó, lassú engedelmességre van szükség a mai, rohanó világban. Lehetetlen? ...

Elolvasom »

2015. december 11.

Jól működő család 5 jellemzője

Napjainkban sokat hallunk a működési zavarokkal küzdő családokról, de alig esik szó arról, hogy mi jellemzi az egészséges és jól működő családi életet. Ebben kíván segíteni az olvasóknak a népszerű cs...

Elolvasom »

2016. november 04.

Szeretve vezetni – a hatalommal élni

Új Harmat-kiadványok bemutatója Hatalomvágyó emberekkel nemcsak a büntetés-végrehajtás és a politika, hanem a gyülekezeti élet területén is szép számmal találkozhatunk. E ténnyel szembenézni sem könny...

Elolvasom »

2016. február 05.

Transzcendens etűdök

A 2016-os Házasság hete házaspár arca Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és felesége, Hegedűs Katalin. „Ahogy kéz a kézben haladunk közös életünk útján, mélységeket és magasságokat él...

Elolvasom »

2016. január 19.

Kedves Ürömvölgyi öcsém!

„Mély rosszallással olvasom, hogy védenced hívő kereszténnyé lett. […] Kétségbeesésre még semmi ok. Százával hódítottuk mi vissza a „megtérteket”, akik ma már teljes biztonságban vannak nálunk, miután...

Elolvasom »

2016. szeptember 14.

Mit tennél meg azért, hogy gyermeked legyen?

Debra Bridwell: Gyermekre vágyva című könyvének ajánlója A magyar könyvpiacon hiánypótló a Harmat kiadó gondozásában megjelent könyv, amely a gyermektelenséggel küzdő párok önsegítő kiadványa. Az Egye...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »