Talán az idei évben ennek a könyvnek a megjelenését vártam a legjobban, Az oroszlán jele-trilógia első kötetének (Hang a szélben) magával ragadott a hangulata, a karakterek jelleme, s leginkább a mondanivalója, így nem volt kérdés, hogy amint megjelenik, elolvasom a folytatást is.

Annak pedig külön megörültem, amikor Francine Rivers úgy nyilatkozott, első tervei ellenére azért írt még két kötetet a már meglévőhöz, hogy nem szerette volna Hadassát az arénában hagyni. Izgatottan vártam, hogy alakul az ő sorsa, s miképp menti meg őt Isten a karakter életét Rivers kezébe adva.

Már az első mondat visszahozza azt a világot, amelyet a korábbi kötetnél ott kellett hagynunk, ismét a véres, halálos arénában találjuk magunkat, ahol Hadassa az oroszlánok könyörtelen támadását várta, ám most ezt a jelenetet egy egészen más szemszögből láthatjuk. A trilógiába egy új főhős lép be, Alexander, az orvos személyében. Most tanulja csak a szakmáját, ám vallása nem engedi, hogy holtakat boncoljon, így mestere, Phlegón arra utasítja, az arénában zajló műsor után válasszon egy halálra ítéltet, akiben még éppen van egy kis élet, így megkerülve az istenek törvényét, miszerint holtakat nem vághat fel.

Ahelyett, hogy Alexander elvégezné rajtra a boncolást s egyszerűen otthagyná, valami belső erő arra készteti, vigye ki innen a nőt és mentse meg az életét, hiába ellenzi ezt a mestere.

A történet több szálon fut, az egyikből megismerhetjük Marcus belső gondolatait, Isten-keresését, vándorlását. Míg ő Isten megtestesült alakját keresné, észre sem veszi, hogy ő már az utazása során (amely akár zarándoklatként is felfogható) mellé szegődött, hogy óvja, még akkor is, ha – egyelőre – más istenekhez imádkozik. Ahogy halad előre az útján, úgy kerül egyre közelebb hozzá Isten, és elvezeti oda, ahol Marcus boldogságra találhat.

A másik szálon pedig ismét bizonyosságot nyerhetünk Hadassa tisztaságáról, hatalmas szívéről és a minden gonoszt és betegséget legyőző hitéről. Miután Alexander az életét mentette meg, ő az orvos mellé szegődik segédként, s lassan már a hite, Istenbe vetett bizalma többet gyógyít, mint a testi betegségek feltárása. Hűségességéből adódóan visszahúzza a szíve oda, ahonnan a legtöbb rosszat kapta, s nem adja fel elvét, miszerint a leghitetlenebb is megnyugvást találhat Jézusban.

Julia belső vívódásairól is mély képet kapunk, ahogy próbálja legyőzni betegségét és magányát, de az ő istenei – úgy tűnik – nem tudnak, vagy nem akarnak ebben segíteni neki, ő pedig nem hajlandó a mellé szegődött segítő istenében hinni.

Francine Rivers gyönyörűen leírja, ahogy Isten a karaktereinek sorsát egyengeti, s megtanít arra, hogy ha nem hagy el a hited, az életed csak jó irányba haladhat.