Beszélgetés örökbe fogadó szülőkkel
A zsúfolásig megtelt kávézó egyik asztalánál fél tucat gyerek rajzolgat és barátkozik egymással, könnyen megtalálták a közös hangot. Ünneplőruhában vannak, a kislányok hajában masni, mind szépek, mosolygósak… Néha, egy-egy pillanatra megkeresik tekintetükkel a szüleiket, aztán ismét belefeledkeznek a játékba. Sem a kint éppen leszakadó ég, sem a sok ismeretlen ember nem feszélyezi őket. Barátságosak. Mindannyian csodagyerekek – ahogy Ferenczi Andrea, az interjúkötet felelős szerkesztője fogalmazott –, hiszen csoda, hogy vannak. Hogy szeretetteljes és biztonságot nyújtó családra találtak, olyanra, ahol mindennél jobban várták és akarták őket. A statisztikák tükrében ez valóban csoda. Ugyanis, ha évente körülbelül kétezer örökbe fogadható gyermek kerül nyilvántartásba, és ezerötszáz örökbe fogadni szándékozó, ám mindössze hét-nyolcszáz örökbefogadás valósul meg, ez nem jelent mást, mint hogy legalább ezerkétszáz gyermek nem kell senkinek. Nehéz ezt leírni.

Az a tizenkét házaspár, valamint egy egyedülálló anya, aki elmesélte történetét Fekete-Sipos Mártinak, mind amellett köteleződött el, hogy egy jobb életet biztosítson az örökbefogadottak számára. Nem számított nekik a gyermek életkora, származása, hogy okos-e vagy hasonlít-e rájuk, s esetenként az sem, hogy Down-szindrómás, vagy nem lát és beszélni sem tud. A hiány pótlását felülírta a szándék, hogy megmentsenek egy gyermeket. A tizenhárom család összesen huszonegyet!

– Meglepő volt az a nyitottság, ahogy a családok beengedtek az otthonukba, aztán a beszélgetés során a szívükbe, amikor feltárták küzdelmeiket, veszteségeiket, akarásukat, elengedésüket és persze örömeiket – mondta Fekete-Sipos Márti. – Előfordult, hogy a férfiak egy-egy érzelmileg megterhelő helyzetre, eseményre egészen másként emlékeztek, és így lett igazi mélysége ezeknek az élettörténeteknek – fogalmazott a kötet szerzője.

Révész Lajos és felesége, Szilvi huszonévesen, a második randin beszélték meg, hogy egy nap szeretnének örökbe fogadni, s a későbbi félreértések elkerülése miatt gyorsan tisztázták azt is, hogy milyen sorrendben érkezzenek vér szerinti és örökbe fogadott gyermekeik. Oláh-Paulon Viktória és férje, László is gondolt már az örökbefogadásra, mielőtt megismerték egymást, ezért közös életüknek rögtön az elején elindították a folyamatot. Az óvodáskorú testvérpár, Szandra és Csaba után hamarosan megérkezett a gyerekek kishúga, Dzsenifer is. Viki két éve vezeti kalandos életükről a kisrigok.hu című blogot, melyből rövid részletet is felolvasott, hogy ízelítőt kapjunk a tipikus hétfő reggeli káoszból, melyből kiutat leggyakrabban csak a humor és a leleményesség mutat. Laci a BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetőjeként gyerekeivel szerzett tapasztalataiból – például hogy a kimondott szónak súlya van és megmásíthatatlan – sokat kamatoztat munkahelyi környezetében is. Otthon persze csak ritkán és indokolt esetben lép fel a gyerekei között „rendőr” szerepben. Lévai Ildikó és Such Pál a kórház elé kihelyezett babamentő inkubátort, melybe fiukat, Hunort helyezte biztonságba annak idején a szülőanya, a templom küszöbeként emlegették. Ildikó elmondta, hogy ünnepekkor és különösen anyák napján hálás szívvel szokott kisfiuk szülőanyjára gondolni. A másfél éves Bónya Rebeka, Janka és Csaba kislánya nehezen várta ki, hogy a mikrofon hozzá kerüljön. Ő ötévnyi „várandósság” után érkezett meg a családba. Erős hittel várták, mit sem törődve az 5266-os sorszámmal, amellyel felvették őket az örökbefogadók nyilvántartásába. Vassányi Vanessza (épp elmúlt négyéves), a fekete hajzuhatagát ékesítő ezüst tiarát előbb apukája fejére, Vassányi Miklósra próbálta fel, miközben ő Vani örökbefogadását a gyakorlati filozófia szemszögéből közelítette meg röviden, aztán anyukájára, Mezőlaki Ágotára, aki arról beszélt, hogy vér szerinti kiskamasz lányuk, Virág és Vani között az első pillanattól mély és szoros kapcsolat van. Nemhiába, neki állt legjobban Vani tiarája.

A könyvbemutató után még sokáig beszélgettek a szülők egymással, illetve arról a történetről, ami összeköti őket, s melyben a gyermeknek az „örökre”, a szülőnek pedig a „sajátom” kifejezésbe vetett hitét kell olykor megújítania vagy megerősítenie.

Harmat Kiadó