Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

180 nap alatt a Biblián át

2015. október 07.

A 180 bibliai fejezetből készült válogatás, valamint a két szerző által hozzájuk fűzött rövid kommentárok célja, hogy felkeltsék az érdeklődést a Biblia olvasása iránt.

A 180 szövegrészlet a Biblia 66 könyvének mindegyikéből legalább egy fejezetet tartalmaz, és olyan módon van összeállítva, hogy átfogó képet adjon a Biblia főbb témáiról, és láthatóvá tegye a Biblia egyes könyvei közötti összefüggéseket.

A Biblia történetfolyamának jobb áttekintését segíti, hogy a válogatás a bibliai események történeti sorrendjét követi. Miközben Dávid életének eseményeiről olvasunk, megismerkedünk az általa írt zsoltárokkal is. A próféták könyveinek egy-egy fejezetével párhuzamosan saját koruk történeti hátterét is megismerhetjük a Biblia történeti könyveiből válogatott megfelelő részletek alapján. Ugyanígy az evangéliumi szövegrészletek válogatása összetett képet ad Jézus földi életéről, Pál apostol leveleit pedig az élettörténetébe ágyazva ismerhetjük meg.

Ha mindössze 10-15 percet szánunk a napi szövegrészletekre, a 180 napos beosztást követve akár félév alatt átolvashatjuk a teljes Bibliát. Ez a vezérfonal a Bibliában kevéssé járatosak számára áttekintést ad az egész könyvről, de érdekes perspektívát és új felfedezéseket kínál a Biblia rendszeres olvasói számára is.

Számomra az igeolvasás a mindennapok része- egy csendben eltöltött negyed óra a rohanó hétköznapokon igazi kikapcsolódás. Napi Bibliatanulmányozásaimhoz szolgál útmutatóul Philip Yancey és Tim Stafford 180 nap alatt a Biblián át című kötete, mely átlátható módon, 180 fejezetre bontva vezet végig a Biblia fő fejezetein.

A könyv segített abban, hogy logikus, követhető sorrendben haladjak a Szentírás olvasásával, így téve egyértelművé számomra azokat a történeti összefüggéseket, amelyek eddig elkerülték a figyelmem. Ezek a párhuzamok újfajta megvilágításba helyeztek előttem olyan korábban is ismert történeteket, mint például Jeremiás próféta életútja, Dániel könyve, vagy éppen Jézus halála és feltámadása. Számos érdekes adatot, információt tartalmaz a zsidók életéről, nagy királyaik cselekedeteiről, az apostolok munkásságáról.

Az olvasmányos stílusban megírt fejezeteknek köszönhetően közel kerültek a Biblia több ezer éves szereplői, rávilágítva az emberiség történelmének egyetemes problémáira, mozgatórugóira.
Ami azonban számomra leginkább megkülönbözteti a 180 nap alatt a Biblián át a többi, hasonló témájú könyvtől, hogy a tények mellett minden nap egy-egy, a napi témához kapcsolódó jegyzetet, kérdést tartalmaz továbbgondolásra. Így amellett, hogy áttekintést nyújt a Biblia könyveihez, segít saját életem eseményei között is „rendet teremteni”.  – Béres Anna

 

Gyakran előfordul, hogy a kételkedés, az átmeneti hitetlenség vezet el az igazán mély istenhitig. A kérdések feltevése nem a tagadást jelzi, sokkal inkább a mélyebb megértés vágyát. Az 1949-ben Atlantában született Philip Yancey egyévesen veszítette el édesapját. Később csalódások, gyötrő gondolatok után talált el a keresztény hithez. Ma újságíróként dolgozik, és könyveket ír. Tevékenysége igen tiszteletreméltó, hiszen olyan ember ő, aki zarándokként él a világban, s „olyan hit után kutat, amely nem kisebbé, hanem nagyobbá teszi a követőit”

A 180 nap alatt a Biblián át hosszú kalandra hív. Mondhatjuk úgy is: bibliaolvasó programot ad a kezünkbe. Yancey és szerzőtársa arra intenek, naponta legalább tíz-tizenöt percig tanulmányozzuk a Szentírást; ők segítenek ebben, nem is akárhogy.

 

A legfontosabb, legismertebb részeket kiemelve arra késztetik az olvasót, hogy eltűnődjön egy-egy történet tanulságain, s eközben szinte észrevétlenül ismertetik meg a történelmi háttérrel, a szereplők jellemével, szokásaival is. Az egyes bibliai passzusokhoz a mi életünkre vonatkozó, elgondolkodtató kérdések is kapcsolódnak: „Éreztük-e már úgy, hogy Isten elhagyott minket? Hogyan jutottunk túl ezeken az érzéseken?” Vagy: „Éreztük-e már, hogy a jó és a gonosz között zajló lelki küzdelem részesei vagyunk?” – Részlet az ujember.hu könyvajánlójából

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Gyereknevelés egyedülálló módon – Egyszülős családban is boldogan

Praktikus bölcsesség sok humorral. „Évek óta figyelemmel kísérem számos család útját, amelyekben egyedülálló szülők és gyermekeik nem egyszerűen csak elevickélnek valahogy, de sikerült olyan szeretett...

Elolvasom »

2015. október 07.

A házasság négy évszaka

Az évszakok körforgása – akárcsak a természetben – a házasságban is ismétlődik: tavaszi vibrálás és izgatottság, őszi elégedetlenség és bizonytalanság, téli düh és csalódás, nyári fejlődés és gazdagod...

Elolvasom »

2016. november 21.

Mérgező munkahelyek

Ön is mérgező környezetben dolgozik? Vagy a főnöke mérgező személyiség? Ön nincs egyedül. Manapság a munkavállalók teljesíthetetlen elvárások tömegével és az érzelmi zaklatással szembesülnek, és főnök...

Elolvasom »

2015. november 09.

Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva

A népszerű szerzőpáros könyvében hangsúlyozza, hogy a nevelésben minden a szülők és a gyerek közötti szeretetkapcsolaton múlik. Ahhoz, hogy gyermekünk egészségesen fejlődjön, elengedhetetlenül fontos,...

Elolvasom »

2023. február 01.

Páros kincskereső

Valljuk be: beszélgetni sokszor nem is olyan egyszerű… A kapcsolatunk elején többnyire ömlik belőlünk a szó, aztán ahogyan telnek az évek, azon kapjuk magunkat, hogy inkább csak a hétköznapok me...

Elolvasom »

2015. november 18.

A Holt tengeri tekercsek

Színes, reprezentatív, 12 oldalas leporello korunk egyik legjelentősebb irodalmi és archeológiai leletéről, a Holt-tengeri tekercsekről....

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »