Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

A tinédzser évek

2017. szeptember 25.

Noha még van pár évem, míg magam is tinédzseres szülő leszek, ez a korosztály mindig izgatta a fantáziámat azzal az összetett, hullámzó, kiismerhetetlen világával, amely sok szülő és tanár számára okoz komoly fejtörést. Éppen ezért izgatottan vettem kezembe Kevin Leman legújabb kötetét, amely 5 napon belül minőségi változást ígér a szülő-gyermek kapcsolatban. A kívülállók nyugalmával kezdtem olvasni, de igen hamar bevonódtam. Egy túlzott hullámzástól mentes, de húszas éveim végéig kinyúlt kamaszkorral a hátam mögött és két – gyermekeim személyiségéből kiindulva – feltehetőleg nem zökkenőmentes kamaszkor előtt hol gyermeki, hol szülői attitűddel fogadtam az ismert pszichológus meglátásait.

leman_pentekre_uj_tini_blogLeman doktor sajátos, könnyen emészthető, humoros, ironikus, de ugyanakkor határozott és iránymutató stílusát már ismertem korábbról, ezért nem lepett meg, hogy ezt az érzékeny korosztályt is hasonló szemüvegen át nézi. Nyíltan ír a kamaszokat érintő minden kérdésről, legyen az életvezetési, érzelmi-pszichológiai, praktikussági vagy biológiai. Nem kerüli a tabu témákat, inkább lecsupaszítja őket és megoldást vagy útmutatást kínál. Nem minden esetben vállalja fel a “megmondó” szerepét, hanem feketén-fehéren ki meri mondani, ha egy-egy problémára nem elég az ő könyve. A bulimia, anorexia, depresszió könnyen kialakulhat a hormonális változások hatására is, segít ezeket felismerni és hangsúlyozza a házi megoldások helyett szaksegítség igénybevételét. Meglátásait ugyanakkor nem tekinti egyetlen útnak: ahogyan egész könyvében hangsúlyozza a szülő és a gyermek(ek) párbeszédének fontosságát, ő is biztatja a szülőt a leírtak kritizálására, akár elvetésére is.

Péntekre új tinédzser – vagy nem?

Noha a figyelemfelkeltő cím a gyermek változását ígéri, nem árulok el nagy titkot, hogy valójában az Olvasó hozzáállását finomítja. Legtöbben hajlamosak vagyunk a saját múltunk nézőpontjából nevelni a gyerekeinket és ott is szabályozni őket, ahol meg lehetne adni nekik az áhított szabadságot. Leman doktor lépésről lépésre bontja le a gyermekeinkkel szembeni elvárásokat és alakít ki bennünk egy elfogadó, nyitott és kommunikációra törekvő megközelítést. Segítségével a konkrét problémákat a gyökerüknél vizsgálja meg, így szembesítve minket azzal, mely konfliktusok hátterében áll saját személyiségünk egy-egy kezeletlen sérülése és melyek azok, amelyek értékrendbeli kérdések és amelyeket valóban szükséges felvállalni, hogy kamaszainknak utat mutassunk. Hétfőn addigi nevelésünket veteti górcső alá, kedden a tinédzser felé vezető, elfogadáson alapuló utat mutatja meg, szerdán pedig alternatívát nyújt a legégetőbb problémára: a tinik közösséghez való tartozásának elemi vágyára. Számomra talán ez a fejezet volt a leghangsúlyosabb, annyira, hogy egyes elemeit már be is vezettem a saját családomban: a családi fészeknek nyugodt, békés és háborúmentes övezetnek kell lennie. „Az otthon legyen a béke és a kölcsönös tisztelet terepe, még ha olykor adódik is összetűzés. Egymás tisztelete és a nyugodt hangnem megőrzése segít abban, hogy a konfliktusokra mindannyiuk számára elfogadható megoldást találjanak.”A családi közösség mindennél fontosabb fogódzót nyújthat a társaik elismeréséért küzdő kamaszoknak és máshol megtanulhatatlan készségeket taníthat nekik: a személyes felelősségvállalást, a közös teherhordozást, a különbözőségek tiszteletét és mások, illetve saját határaik betartásást.

Csütörtökön már a tini és a külvilág kapcsolatában rejlő nehézségekre fókuszál, péntekre pedig már csak annyi a szülő dolga, hogy élvezze majdnem-felnőtt gyermekével az együttlétet és tanulja meg szabadon engedni.

Ütőkártyák

leman_pentekre_uj_tini1_blog„Ez mind szép és jó – gondolhatja az Olvasó –, de mit tegyek, ha játszmázik? Ha ingerlékeny? Ha becsapja az ajtót? Ha tanulási gondja van? Ha szextingel? Ha bezárkózik?” Van egy jó hír! Kevin Leman – maga is 5 gyermek édesapja – pontosan tudja, milyen kérdéseink vannak, ezért könyve második felében ABC-sorrendben végigveszi a 65 legégetőbb kérdést. Így, miközben saját hozzáállásunkon dolgozunk, kéznél van egy konkrét javaslat-gyűjtemény, amelyet csak a megfelelő betűnél kell felcsapni, hogy adekvát választ adjunk egy problémára. (Azt is megsúgom, hogy ezek nem feltétlenül csak erre a korosztályra vonatkoztathatók. Már polcomon a Péntekre új gyerek és a Péntekre új én is.) Természetesen lesznek kérdések, amelyeket ennek ellenére át kell gondolnunk, lesznek megoldási javaslatok, amelyek nekünk nem működnek, de kis átalakítással mindenki megtalálhatja az utat kamasz gyermekéhez.

Kívánom minden tinédzsert nevelő szülőtársamnak, hogy forgassa haszonnal ezt a kiadványt, mert hozzásegít ahhoz, hogy ez a – bár nehézségekkel teli, de – varázslatos időszak egymás jobb megismerését, az egymással való kapcsolat mélyülését, és egy harmonikus felnőtt-felnőtt viszonyt eredményezzen. A professzort idézve: „Tinédzsere pontosan olyan mértékben fog változni, amilyenben Ön változik.”

Czap Villő

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Kevin Leman:

Péntekre új tinédzser

"A Péntekre új tinédzser segítségére lesz abban, hogy gyermekei mellett álljon, és megtöltse a hátizsákjukat mindazzal, amire csak szükségük lehet az életben (úgymint becsületesség, tisztelettudás, felelősségérzet, önuralom, magabiztosság) – otthon, az iskolában, és felnőtt fejjel egyaránt" – ajánlja könyvét dr. Leman a szülők figyelmébe. A szerző a tőle megszokott humorral és praktikus bölcsességgel szól azokról az égető kérdésekről, amelyek a tinédzserek szüleit foglalkoztatják.

 

Részletes adatlap » 2 560 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. július 28.

Arnold Mol: Házaspárbaj – Nyerjünk mindketten!

Házaspárbaj, párbaj a házasságban?   Nagyon régen érdekelt ez a könyv- belenézés szintjén, aztán megkaptam, megérkezett a nyár, tologatni kezdtem, hiszen a nyár, a szabadság a könnyedségé, a pihe...

Elolvasom »

2016. november 09.

Péntekre új én

Azok közül akik a Péntekre új én címre felkapják a fejüket, majd lekapják a könyvet a polcról és hazaviszik, vagyis akik ezt a könyvet elolvassák, azok az emberek túlnyomórészt éreznek magukban szüksé...

Elolvasom »

2017. február 11.

Egymás közelében

[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2007. 17(11):818–819.]A szeretet a jóért való küzdelem leghatékonyabb eszköze – ismétli dr. Gary Chapman amerikai pszichológus Maradjunk együtt! című könyvének majd m...

Elolvasom »

2017. február 11.

Francine Rivers: Skarlátvörös fonal

Francine Riversnek minden könyve nagyon jó! Ez a könyv sem kivétel, nagyon sajnáltam, amikor a végére értem. Olyan sorsok és olyan emberek szerepelnek a könyv lapjain, melyek elgondolkodtatják az embe...

Elolvasom »

2015. október 06.

Az ártatlanság gyermeke

Dynah Carey élete a lehető legtökéletesebbnek tűnik: szerető családban nevelkedik, majd a főiskolára jelentkezve találkozik élete szerelmével. Egy sötét és hideg éjszakán azonban erőszak áldozatává vá...

Elolvasom »

2018. szeptember 21.

Könyvbemutató: Mit hagyunk magunk után?

Mit hagyunk magunk után?A mesterséges intelligencia robbanásszerű fejlődése kapcsán felmerülő gazdasági és etikai kérdések komoly kihívást jelentenek a vezetői döntéshozatalban...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »