Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Péntekre új én

2016. november 09.

Azok közül akik a Péntekre új én címre felkapják a fejüket, majd lekapják a könyvet a polcról és hazaviszik, vagyis akik ezt a könyvet elolvassák, azok az emberek túlnyomórészt éreznek magukban szükséget a változásra. Kevin Leman ismét olyat ígér, ami nehezen hihető. (Korábbi igéretei új gyerekre, majd új férjre vonatkoztak.)
Hogy négy nap leforgása alatt megváltoztassuk a személyiségünket valóban hihetetlen vállalkozásnak tűnik. Istennek persze elegendő idő lenne sokkal kevesebb is, de ha a csodáért meg akarunk küzdeni, akkor bizonyára több időre lesz szükségünk ahhoz, hogy gyökeres változásokat eszközöljünk a személyiségünkben. Az Úr életünk végéig formál minket az Ő képére, hogy mindinkább hasonlatossá váljunk hozzá. Ebben a munkában persze nagy mértékben számít a mi elszántságunkra, kitartásunkra és tettrekészségünkre.

Abban a folyamatban, amelyet a személyiség fejlődésének nevezünk valóban nyújthat segítséget Kevin Leman legújabb könyve. Vidám, könnyed hangvétele és kedves humora olvasmányossá teszi az í ást és könnyen érthetővé a szakirodalmi vonatkozásokat. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a könyv elolvasását követően négy alvás után egy új én-re ébredünk, de az kétségkívül igaz, hogy a könyvben foglalt módszertant követve felismerhetjük magunkban a változásra, a változtatásra elszánt én-t. Ez az új én annyiban bizonyára különbözik majd a négy nappal korábbitól, hogy fel lesz vértezve a változáshoz szükséges eszközökkel és technikákkal. Birtokában lesz egy olyan új stratégiának amellyel képessé lesz változtatni a működésképtelen viselkedésmintáin. Motivált lesz a fejlődését akadályozó gondolkodási folyamatainak lebontásában és egy újfajta látásmód kialakításában.

Tisztában lesz azzal, hogy az emberi karakterek közül melyik csoportba tartozik. (Az erről szóló fejezet kifejezetten örömére szolgálhat a kutyabarát olvasónak, mivel a szerző kutyafajtákat jellemezve mutatja be az alapvető személyiségtípusokat. Amelyek persze sohasem tisztán jelennek meg az emberben, hanem keverve.) Ismereteket szerez arról, hogy a születési sorrend a családban miként befolyásolja személyiségének fejlődését. Leleplezi a téves gondolatait, feltérképezi a saját szeretetnyelvét. Péntekre gyakorlati tanácsok birtokában mondhatni, hogy saját maga terapeutájává válik. Leman szórakoztatóan informáló stílusával képes hatni a merev én szerkezetre, amelyet úgy lazít fel, hogy az egyén alkalmassá válhat arra, hogy személyisége fejlődésének magasabb szintjére küzdje magát.

Murányi Anita

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-10%
Kevin Leman:

Péntekre új én

Hányszor próbált már változtatni a szokásain, hogy a végén ráébredjen, önmagunkon változtatni még nehezebb vállalkozás, mint amikor másokat próbálunk változásra bírni? Ötnapos akciótervében Kevin Leman a rá jellemző szellemes és praktikus pszichológiai meglátásokkal ad útmutatót az Ön személyes megújulásához.
Könyvéből megtudhatja,
- mi mindent nem ismert eddig önmagáról,
- hogyan válhat magabiztosabbá azáltal, hogy leszámol a hazugságokkal, amelyekkel áltatja magát,
- miként változtasson az életén, hogy azzá váljon, aki igazán lenni szeretne.
Ráadásul mindezt röpke öt nap alatt!

Részletes adatlap » 4 491 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. július 28.

Arnold Mol: Házaspárbaj – Nyerjünk mindketten!

Házaspárbaj, párbaj a házasságban?   Nagyon régen érdekelt ez a könyv- belenézés szintjén, aztán megkaptam, megérkezett a nyár, tologatni kezdtem, hiszen a nyár, a szabadság a könnyedségé, a pihe...

Elolvasom »

2016. március 30.

Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága

Tim Keller nagy kedvencem, amióta az első magyar nyelven megjelent könyve a kezembe került. Nem csak az írásai, de a lelkészi identitása, a teológiai látásmódja vagy az egyházképe, a munkássága is szi...

Elolvasom »

2015. október 07.

101 kép és szó bibliai történetekhez

Bárka, holló, Jónás, parittya, jászol és pálmaág. A kartonált lapokon 101 színpompás kép és egy-egy találó összefoglaló mondat ismerteti meg a kicsiket a Biblia legalapvetőbb történeteinek szereplőive...

Elolvasom »

2015. november 30.

Hang a szélben – szerkesztői ajánló

Munkámból adódóan rengeteg témájú és műfajú könyvet olvasok, egy dolgot viszont megtanultam az évek során: hogy tetszik-e egy könyv, vagy sem, az az egyik legszubjektívebb dolognak tekinthető. Egy kül...

Elolvasom »

2016. január 19.

A szabadság szeretete, avagy a szeretet szabadsága

Francine Rivers: Megváltó szeretet „– Szabad akarok lenni, Michael! Csupán egyetlen egyszer az életem során. Szabad! – Angel hangja elcsuklott.– Hiszen szabad vagy. Csak még nem tudod.”...

Elolvasom »

2025. október 07.

Kitartóan követni Istent – útmutató egy türelmetlen, zajos világban

Egy könyv, amely csendes, mégis erőteljes üzenettel hív arra, hogy a lélek megújulásához és a Krisztus felé vezető úthoz kitartó, lassú engedelmességre van szükség a mai, rohanó világban. Lehetetlen? ...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »