Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Kedvenc példázataim a Bibliából – szerkesztői ajánló

2021. szeptember 08.

Jézus minden története fején találja a szöget – írja a „Kedvenc példázataim a Bibliából” című magyar-angol kétnyelvű könyv fülszövege, és ez a kijelentés is fején találta a szöget: ez így van – Jézus példázatai nagyszerűen megvilágítanak egy-egy igazságot.

Gyerekkoromban sokszor hallottam kiszínezve, sőt énekekben is ezeket a példázatokat, és olyannyira a gondolkodásom részévé váltak, hogy szinte mindig eszembe jutnak egy-egy helyzetben, ha döntés előtt állok, vagy épp véleményt kell formálnom valamiről. A kősziklára épített ház, amelyik megáll a viharban is, arra tanított, hogy kerüljem a felszínességet, a látszatmegoldásokat. Az irgalmas samaritánus története nyomán egy életre eldöntöttem, hogy segíteni fogok a bajba jutottakon, nem firtatva, hogy ki a „hibás”, ki „érdemes” rá és ki nem. A két testvérről szóló példázatból azt szűrtem le, hogy a tetteket és a tényeket nézzem, ne az üres szavakat. A szűk kapu és az igazgyöngy története szívembe véste, hogy érdemes áldozatot hozni vagy elengedni dolgokat azért, hogy nagyobbakat és értékesebbeket megnyerjek.

Ez a kötet nyolc példázatot mesél el igazán szórakoztatóan, poénos illusztrációkkal Nick Butterworth-től és Mick Inkpentől, két közkedvelt angol alkotótól. Ami lehetővé teszi, hogy a könyv forgatása kicsik és nagyok számára közös élmény lehessen. A magyar fordítás alatt megtartott angol szöveg hasznos lehet a kétnyelvű családok számára, de segíthet a nyelvgyakorlásban is. Ajánlom 2-től 99 éves korig.

Naszádi Kriszta

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-62%
Nick Butterworth & Mick Inkpen:

Kedvenc példázataim a Bibliából – MAGYAR-ANGOL kétnyelvű kiadás

A képekben gazdag kötet nyolc bibliai példázatot mutat be a gyerekeknek magyar és angol nyelven. A neves illusztrátorok – Percy parkőr, illetve Kippi kutyus megalkotói – sajátos stílusú, vidám és tréfás rajzain felbukkan egy-egy mai tárgy vagy szereplő, de a történetek tanulsága ugyanaz, mint kétezer évvel ezelőtt.
A könyvet a legkisebbekkel együtt olvasó felnőttek is garantáltan élvezni fogják.

 

Részletes adatlap » 1 499 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. október 20.

Gyermekeink szeretetnyelve

Múltkor, mikor Gary Chapman könyveit olvastam, elgondolkodtam azon, vajon mi lehet a lányaim elsődleges szeretetnyelve. Nem kellett sokáig töprengenem ezen, hiszen elég, ha ismerem őket, és tudom, mil...

Elolvasom »

2015. november 18.

10 kérdés és válasz: Az angyalokról

Mit mond (és mit nem mond) a Biblia az angyalokról, Istennek ezekről a hatalmas szolgálóiról?...

Elolvasom »

2018. február 14.

A gombolyagtól és a „semmi” dobozig – Különbözőségeinkről élményszerűen

  A könyv szerkesztőjének, Sinkáné Zombory Katalinnak az ajánlója Megjelent a 2018-as Family Házasság különszámban   „Óriási fazon! Alapvető, száraz pszichológiai tényeket fantasztikus stílusban ...

Elolvasom »

2018. január 02.

Időutazás a királyok és próféták korába

Szülőként (is) fontosnak tartom, hogy a gyermekek ismerjék a bibliai történeteket. Mivel azonban a Szentírás eseményei más korban és más kultúrában játszódtak, sokszor nagyon hosszú magyarázatot igény...

Elolvasom »

2017. március 28.

Francine Rivers: Skarlátvörös fonal

Rég nem tapasztaltam már azt az érzést, ami most ismét hatalmába kerített: számoltam vissza a napokat, hogy mikor jelenik meg a könyv és mikor olvashatom végre el, Francine Rivers eddigi kötetei ugyan...

Elolvasom »

2015. október 07.

Ha nem elég a sajnálom

Gary Chapman és Jennifer Thomas több száz emberrel, egyedülállókkal és házasokkal találkozott tanácsadói munkája során. Közös kutatásuk eredményeként a szeretetnyelvekhez hasonlóan leírták a bocsánatk...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »