A szingli lét a témája Carolyn Leutwiller Páratlanság újraértelmezve című könyvének (Harmat Kiadó, 2016.), amelyben a szerző a jelenséget a keresztény hívők szemszögéből közelíti meg. A mű a maga nemében kétségtelenül hiánypótló, tekintve, hogy alig találni a témában keresztény irodalmat, miközben a tömeges egyedülállóság és a házasságkötések időpontjának kitolódása ma már nemcsak a nem hívők között, hanem az egyházakban is jelen van mint kortünet.
„A házasság utáni vágy helyénvaló – csak az nem mindegy, hogyan viszonyulunk ehhez a vágyunkhoz” – írja Carolyn Leutwiller, aki maga is érintett lévén – mint alkalmasint operaénekesnői pályára készülő egyedülálló – saját tapasztalatai alapján megy végig a szingli létből fakadó lelki kálvárián, hogy segítsen az olvasónak az egyensúly megtalálásában. Témafelvetései gondolat-ébresztőek, hiszen sorra veszi egyebek között a lányoknak a házasságról és jövendőbeliről alkotott irreális képzeteit, a média hatását a romkomoktól a Szex és New York típusú sorozatokig, de olvashatunk a család és a gyülekezeti tagok nyomásgyakorlásáról és tévképzeteiről is a problémák univerzális megoldásának tartott házassággal kapcsolatban, valamint az egyedülállókkal kapcsolatos masszív előítéleteikről, s az érintettek ezzel kapcsolatos felesleges frusztrációiról is.
Leutwiller nem feledkezik meg az egyéni felelősségről sem. Többek között kitér az egyedülálló nőkre gyakran jellemző, rendkívül kritikus hozzáállásra is a férfitársakkal szemben. „Bevallom, én is vétkes vagyok ebben, hiszen nemegyszer előfordult, hogy részletesen – s a minél nagyobb hatás kedvéért meg-lehetősen drámaian – ecseteltem a barátnőim előtt férfi ismerőseim hibáit. De mit nyertem vele? Semmit, miközben lehet, hogy egy keresztény férfi jó híre odaveszett miattam. A barátnőimet legalábbis biztosan hiába hívta volna ezek után randevúra. Mi, nők, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyedül mi fizetjük meg a szingliség árát” – vonja le a konzekvenciát az amerikai szerzőnő, utalva arra is, hogy sokan a férfiakat és az egyházat hibáztatják azért, hogy egyedül maradtak.
„Ha egyedülállóként boldogtalan vagyok, akkor valószínűleg házasságban sem leszek boldog” – állapítja meg Leutwiller, kitérve arra is, hogy az ember eleve hajlamos minden élethelyzetet hiányállapotként megélni: először házastárs kellene, aztán visszavágyna a függetlenségbe, utána a gyermekáldás hiányzik, azután nagyobb lakás kellene a boldogsághoz, és a sornak soha nincs vége, ha tudatosan nem szakítjuk meg az elégedetlenségi kört.
A könyv, amelyben olvashatunk a „randevúzási kisokosokról” éppúgy, mint az internetes társkeresésről, számos egyszerű, de megfontolandó bölcsességgel is szolgál. „Megfigyeltem, hogy amikor saját boldogságunkat keressük, [a boldogság] elkerül minket. Gyakran kérdezem magamtól, hogy miért van ez így. Talán azért, mert a boldogság csupán hozadék. Amikor átadjuk magunkat egy nehéz, de szép feladatnak, amely túlmutat saját érdekeinken, az önzetlenség melléktermékeként mindig megjelenik a boldogság is” – szól az egyik idézet. Ünnep idején nem árt egy kis lelki nagytakarítás, amikor minőségi időt szánunk önmagunkra is, s ehhez Leutwiller könyve is segítséget nyújthat.

Forrás: hetek.hu