Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

A Tűzálló titka

2016. július 28.

Alig akad olyan keresztény házaskör hazánkban, ahol az elmúlt évek során ne vetítették volna le a Fireproof – magyarul Szerelempróba címen futó – filmet, mely rövid időn belül a házasságmentő, -gondozó szolgálat eszközévé vált szerte a világon. Érthető és jogos, hogy így történt, mert a film jól szerkesztett, fordulatos és izgalmas, és ami a legfontosabb: üzenete teljes mértékben egyezik hitünkkel, sőt a házassági krízis kezelésére felkínált megoldás is harmonizál a bibliai lelkigondozással.
Akik látták az említett filmet, most örömmel veszik kézbe a Harmat Kiadó könyvét, a film alapján készült regényt. Szokatlan esemény történt: nem egy nagy sikerű regényt filmesítettek meg, hanem fordítva: egy népszerűvé vált film alapján íródott a kitűnő könyv.
Az alaptörténet röviden a következő. Egy fiatal pár házassága súlyos válságba kerül. Az események sorát indító, indulatokkal teli párbeszéd jól illusztrálja a kialakult helyzetet, s a gyakorló házassággondozó számára is ismerősen cseng: mindkét fél csak a saját sérelmeit látja, miközben meg van győződve a maga igazáról és a másik gonoszságáról.


A férj, Caleb Holt bátor és áldozatot, sőt veszélyt vállaló tűzoltó, aki hősiesen küzd mások életéért, de házasságának kudarcával szemben tehetetlen – olyannyira, hogy feleségével egyetlen megoldást látnak maguk előtt: a válást. Calebet azonban édesapja arra kéri, hogy adjon még egy utolsó esélyt kapcsolatuknak, és teljesítsen egy negyvennapos próbát. Ehhez segítséget is kínál: egy naplót, amely minden napra előír egy-egy feladatot. (Ez a kötet Merj szeretni! címmel szintén megjelent magyarul, az Immánuel Alapítvány gondozásában.) Caleb hősiesen nekilát a feladatok teljesítésének: vacsorát főz, virággal kedveskedik feleségének, rendet tesz a lakásban – csupa olyasmit csinál, amire korábban alig lehetett rávenni. Ám hiába a sok igyekezet – a várt hatás sokáig elmarad, s a próba egyre nehezebbé válik.

Mitől következik be mégis a fordulat? Hogyan győz mégis a szeretet? Caleb az édesapjával való beszélgetés közben rájön arra, hogy az, ami neki úgy fáj – nevezetesen hogy semmibe veszik a szeretetét –, Isten számára sem ismeretlen. Ő ugyanígy jár nap mint nap velünk: keresi a velünk való kapcsolatot, szeretetével elhalmoz bennünket, s mi mégsem fogadjuk a közeledését, segítségét. Pedig a problémáinkra a megoldás nála rejlik…
Caleb felismerését a könyv így örökíti meg:
„ Jézus, szükségem van rád – suttogta [Caleb]. – Te nem mondtál le rólam, ezért én sem mondok le Chaterine-ről. Kérlek, vond magadhoz őt is. Ha útban vagyok, akkor távolíts el. De a házasságomat nem tudom egyedül rendbe hozni. Rád bízom magam.”
Bizony aki csak a napló által előírt teendőket igyekszik teljesíteni, és kemény elhatározással megpróbálja a negyvennapos feladatsort végigcsinálni, alighanem zsákutcába kerül, és próbálkozása kudarcba fullad. Emberi erővel ugyanis nem lehet győzni az énközpontúság és az önzés felett.

A könyvnek van egy nagy előnye a filmmel szemben: a film pereg tovább, de az olvasásban meg lehet állni, vissza lehet lapozni, el lehet gondolkodni, lehet közben imádkozni. Imádság – és az Úristen vezetése és ereje – nélkül nem érdemes, de nem is lehet eredményesen házassági válságot kezelni.

Pálhegyi Ferenc
pszichológus, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat alapítója

Megjelent a family.hu-n

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

Tekintély és szabadság a nevelésben és a vezetésben

“Kinek szól ez a könyv? Mindenkinek, aki vezet vagy nevel. Még inkább azoknak, akik vezető beosztásban dolgoznak és emellett gyermeket nevelnek. Vajon egy ötlet, egy módszer, amely beválik a gyermekne...

Elolvasom »

2017. január 25.

Az én “Fülöpöm”

Amikor Fülöp odafutott az etióp kincstárnok hintójához, “hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki ...

Elolvasom »

2016. július 28.

A legeslegszebb betlehemes

Ifjúsági kisregény, kilencvenegy oldalon, jó gyerekekkel és rosszakkal. A ködös angliai kisváros készül a karácsonyra, a Jézuska megszületésének ünnepére, mint ahogyan készül már talán évszázadok óta....

Elolvasom »

2015. december 08.

A szexualitás ajándéka

A „nagy nap” éjszakája sokak fantáziáját megmozgatja. Van, aki hangot is ad ennek egy-egy vaskosabb menyegzői tréfa formájában, és van, aki beéri a „mindentudók” kétértelmű, cinkos mosolyával. Persze ...

Elolvasom »

2016. január 19.

A szabadság szeretete, avagy a szeretet szabadsága

Francine Rivers: Megváltó szeretet „– Szabad akarok lenni, Michael! Csupán egyetlen egyszer az életem során. Szabad! – Angel hangja elcsuklott.– Hiszen szabad vagy. Csak még nem tudod.”...

Elolvasom »

2015. október 06.

A varázsló unokaöccse – Narnia krónikái 1.

Mi történik, ha egy öreg tudós a varázslással kontárkodik? Katasztrófák és mesés események sorozata veszi kezdetét....

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »