„ANGYALOK? NA NE! Ugyan kit érdekelnek manapság az angyalok? A hírek főszereplője a gonosz. Tragédiákról, sikkasztásokról, átverésekről olvasunk, és folyamatosan szörnyülködünk, panaszkodunk, sóhajtozunk… Általában csak később, néha évek múltán döbbenünk rá, hogy életünk egy bizonyos pillanatában – esetleg egy egész fejezetében – angyal állt mellettünk. Angyal, akinek emberi arca, emberi hangja, illata, szokásai, bizonyára lakáskulcsa, szemüvege és személyi igazolványa is volt. Mégis angyal volt. Őrangyal.”

A 2016-os Ünnepi Könyvhét első napján, június 9-én állt a Kisfaludy Könyvtár pódiumára Döbrentey Ildikó és Levente Péter. A jól ismert művészházaspár a közelmúltban megjelent, közösen írt kötetét, az Őrangyalok – személyi igazolvánnyal című könyvet ismertette meg az érdeklődőkkel. Hogy mi is ez a kötet? Igazi emlékkönyv. Sorsfordító találkozások gyűjteménye; valami olyasmi, aminek olvastán új perspektívából nézhetünk a körülöttünk lévőkre, illetve mindazokra, kik életünk során jelentős hatással voltak ránk. Két szépkorú ember állt a pulpituson, és próbálta megosztani velünk élettapasztalatát: ne fecséreljük az időt sérelmeink gyűjtögetésére, hanem keressük a jót!

Mint mindenki, a Döbrentey-Levente házaspár is megélt szép napokat és iszonyú mélységeket egyaránt. A politikai okokból nehezített karrierépítés mellett családi tragédiák is akadályozták, hogy a szépet képesek legyenek meglátni. A két halott gyermek okozta sokk volt az, ami előbb leterítette Levente Pétert, majd jött egy sorsfordító találkozás Dr. Kontra Györggyel, aki majd két évtizeden át beszélgetett vele az érett felnőttségre, azaz alázatra, irgalomra, türelemre való törekvés lehetőségéről. Talán Ő volt az első őrangyal, akinek munkálkodását észrevették, s azóta „gyűjtik” őket. Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben? Legyen szeme a látásra, füle a hallásra, és legyen igénye a hálára!

Őrangyalok ugyanis igen sokan vannak a közelünkben, csak észre kell venni őket! S hogy mifélék? A házaspár egész „tipológiát” dolgozott ki segítségképpen. Lehetnek például családtagok, mint Feri nagypapa, a köztiszteletben álló iparos – aki 1952-ben az államosítást követően mindent újrakezdett – a kitartás, a megvalósítható álmok és a remény angyala. Lehetnek barátok, mint Pisti, a nyugdíjas vegyész, aki évtizedek óta összetartja a baráti kört, szervez, intézkedik, és még gyógyszert is kever, ha szükséges. Lehetnek szomszédok, mint Terike, akinek szárnya ugyan nincs, de csodálatos aranygaluskát készít a lábadozónak, vagy lehet egy falubéli, mint Sanyi bácsi, aki persze megint több, mint egyszerű héregi polgártárs. És lehet egy angyal „égből pottyant” – mint a mesék –, példaképp szolgálnak erre a könyvben szereplő autómentők.

Hát őket kell észrevenni, hogy jobbá legyen az életünk, mert ahogy a könyv mottója szól: „A menny és a pokol a földön kezdődik”. S persze ez csak a kezdet: Levente Péterék példáját követve mi magunk is törekedhetünk arra, hogy több mosoly legyen körülöttünk, mint könny.

És lám, a szavak ereje… A kötet bevezetőjét Lackfi János írta. A könyv elolvastát követően feleségével együtt számba vették saját őrangyalaikat. A karácsony előtti teendők sora kibővült. Új családi szokás született: adventben végiglátogatták mindazokat, akiknek köszönettel tartoznak. Mindenki követheti a példájukat, akinek van szeme a látásra, füle a hallásra és igénye a hálára.

Megjelent a gyoriszalon.hu oldalon