Tapolyai Emőke: Harmóniában múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel
Tanórák közötti szünetben egy hitoktató társammal arról beszélgettünk, miért olyan nehéz néhány gyerekkel együttműködni az órákon. Mivel jól ismerjük a tanítványaink családját, életkörülményeit, szinte azonnal találtunk felmentést, de legalábbis magyarázatot a magatartásbeli, figyelembeli, türelembeli problémákra. Mert otthon a szülők, a testvérek, a körülmények, a sérelmek, a múlt, a jelen… Mind nagyon hiteles megokolás volt, csak éppen azt nem tudtuk a végén felfogni, hogy egyáltalán hogy is léteznek kiegyensúlyozott gyerekek.
És csak bővítettük a kört a munkatársainkra, az ismerőseinkre, mindenkire. Hogy élhettek megbékélt életet a nagyszüleink? Hiszen két világháborút szenvedtek el, kitelepítést, üldözést, bujkálást, éhezést és fázást. Gyermekeik egyharmada meghalt csecsemőkorában, árván nőttek fel, nagy szegénységben és létbizonytalanságban, politikailag elnyomva éltek, fenyegetettségben, minden labilis volt körülöttük. Hogy lehetett mégis élni úgy? És hogyan lehet jól élni a mi mostani életkörülményeinkkel: békében a múlttal, jelennel, jövővel?
Éppen ezzel a témával foglalkozik Tapolyai Emőke most megjelent kötete. Már a borítókép is figyelemre méltó, Gellén Sára munkája meghökkentő, zavarba ejtő és lebilincselő. A kavicsokból összeállított „mérleg” két oldalán egy kő és egy tollpihe egyforma súlyúnak tűnik. Képtelenség. És az embernek rögtön felhangzik a bensőjéből a jézusi mondat: „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.” … (Lk 18, 27) Igen, valahol itt lehet a megoldás.
A kötet egyébként is szépen szerkesztett, a kiemelt idézetek nem csak mutatósak, hanem megkettőzik a lényeget, segítenek visszakeresni a fontosabb gondolatokat. Mert ez a kötet nem egyszer olvasós. Ahogyan Tapolyai Emőke gondolatait a videóin és előadásain is sokáig forgatja az ember magában, újra meg újra más-más részletet ért meg, úgy van ez a könyvben is. Amit első olvasásra aláhúztam volna, nem ugyanaz, ami – egy héttel később újra kézbe véve a kötetet – megfogott és útnak indított.
Az egyensúly titkát a szerző nagy empátiával, szeretettel és közvetlenséggel osztja meg velünk. Úgy ír, mint aki egy közülünk, nem mindent jól tudó szakemberként – miközben jól tudjuk, hogy valójában az. Mellénk szegődött embertárs, aki úgy fogalmaz, hogy bátortalan lábunk elinduljon az Isten által felkínált békesség útján.
Szinte mindenki hordoz sebeket, de ha ezek határozzák meg az életünket, akkor nagyon is elszívják erőnket, figyelmünkből, hatékonyságunkból olyan darabot szakítanak ki, ami már a jelent és a jövőt is veszélyezteti. Érdemes időt szánni a múlt feldolgozására, a gyógyulásnak teret adni. A jelen hajszoltságát, kilátástalanságát is odavihetjük Isten elé. Terheinket van hova letenni. A megelégedés nem egyenlő az igénytelenséggel. Nem a semmi a miénk, hanem Isten szeretete és hűsége a maga kifogyhatatlanságában, és ez nem kevés, hanem mérhetetlenül nagy kincs. A jövőtől való félelem bénító erejét is hatástalaníthatjuk. Aggódásunk és szorongásunk magunk alkotta rémképei helyett feltekinthetünk a mellénk szegődő Istenre, és akkor reménykedni kezdünk abban a jóban, amit ő készített el nekünk.
A könyv tehát igazi kihívás. Megoldandó feladat, nem olcsó szócséplés. Saját – küzdelemmel járó útra indít, ahol haladni kell és nem megfutamodni. Hogy helyére kerüljön életünkben a múlt, értelmet kapjon a jelen és reménységgel tekinthessünk a jövőre. Hogy lehetségessé válhasson a lehetetlennek tűnő egyensúly az életünkben – Istennel.
Füller Tímea