Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Csodálatos alkotás

2022. március 29.

Bennem sosem volt ápolói vagy orvosi ambíció. Pont annyit figyeltem az emberi test működésére, amennyit a biológia órákon megköveteltek tőlem. De voltak pillanatok az életemben, amikor elcsodálkoztam mégis. Egy balesetben levágta az ujjam végét egy gép, és nem éreztem fájdalmat. Egy időre ilyenkor kikapcsol a fájdalomközpont, ami alatt segítséget kaphat az ember. A gyermekeim születése is elképesztő tapasztalat volt. Az a kis babszem meghökkentően nagy volt, mégis természetes úton szépen világra jött, majd a terhesség alatt megváltozott testem is képes volt fokozatosan visszaalakulni az eredeti formájára.

Szóval ezek az apró rácsodálkozások voltak az én alapjaim. Aztán jött egy fiú, akit nem csak a lányom, hanem az emberi test működése is úgy lenyűgözött, hogy orvosnak kezdett el tanulni. Ahogy lassan a családunk részévé vált, úgy fogadtuk el csodabogárságát. Azt, hogy az ebédlő asztal alatt is szövettant tanul. Hogy az anatómia jegyzete nélkül sehová sem megy. Hogy szabad idejében még plusz orvosi kurzusokra jár, és hosszasan nézegeti a röntgen-felvételeket, amin pedig szerintünk csak – alig kivehető árnyékként – csontok vannak. Az ő csodálkozása kíváncsivá tett engem is. Talán ezért érkezett éppen a legjobbkor Philip Yancey és dr. Paul Brand Csodálatos alkotás című könyve.

Az az igazság, hogy Yancey könyveit következetesen beszerzem és szívesen adom másoknak is ajándékba. Annyi gondolatot ébreszt, annyiszor újraolvassa az ember, és mindig más és más „kincset” talál benne. Szóval ez már eleve kívánatossá tette ennek a kötetnek a beszerzését is. Brand doktor neve misszionárius szüleinek története miatt volt ismerős számomra, miatta is várakozással nyitottam ki ezt a könyvet. A két szerző közös munkájából született mű pedig valóban azt adta, amiben reménykedtem. Rácsodálkozást Isten bölcsességére.

Az emberi test minden részletében a nagy Tervező szeretetteljes és ámulatra méltó jóságát és bölcsességét láthatjuk meg. Miközben a csodálatos alkotáson elmélkedünk, a szerzők a bibliai párhuzamra – Krisztus teste az egyház – is felhívják a figyelmet. Elgondolkodtató és cselekvésre, változásra indító igazságok hangzanak el, amik tisztítják, helyreállítják azt a tervet, amit Isten eleve kigondolt az övéiről. Olvasás közben új lángra kapott bennem az Isten iránti csodálat és szeretet. Sajnos, azonnal el is ajándékoztam a saját kötetemet (fent említett) vejemnek, úgyhogy most újat rendelek magamnak. Aki szeret sokat gondolkodni, elmélyedni a csodában, amit Isten tartogat számunkra, annak azt ajánlom, ne hagyja ki ezt a könyvet! És nyugodtan rendeljen eleve több példányt. Szükség lehet rá.

Füller Tímea

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Dr. Paul Brand & Philip Yancey:

Csodálatos alkotás – Az istenképűség kiváltsága

Az emberi test végtelenül lenyűgöző titkok tárháza. A bőr rugalmassága, a csontok ereje és szerkezete, az izmok dinamikus egyensúlya - fizikai lényünk egy magasabb rendű tervezés eredménye. A híres lepra-sebész, Paul Brand és a hazánkban is népszerű író, Philip Yancey könyvéből megismerhetjük a látszólag hétköznapi létünk által feltárt örök igazságokat. Az emberi test ablak Isten teremtésének építményébe, bizonyíték Isten dicsőségére.

Részletes adatlap » 4 400 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. október 26.

Istennel a szenvedés kohójában – a szerző ajánlója

Nem tudhatod, mit jelent bízni Istenben, amíg nem merülsz fuldokolva a víz alá” – írja Keller. Könyvét olvasva mélyen érezzük, hogy Isten velünk van a tűzben, mellettünk áll....

Elolvasom »

2021. június 15.

Intervízió – Hogyan lépjünk túl a szakmai elakadáson az egyik legjobb akciótanulási módszerrel?

Szervezetfejlesztők, változásmenedzserek, coachok, pedagógusok körében hazánkban is egyre népszerűbb az intervízió, amellyel a szakmai elakadások, bizonytalanságok nagyon jó hatásfokkal kezelhetők. &n...

Elolvasom »

2015. október 07.

Magyarázatos Biblia

A Magyarázatos Biblia célja, hogy kedvet csináljon a Biblia rendszeres olvasásához, és áthidalja a kulturális szakadékot a mai olvasók és a Biblia évezredekkel ezelőtt íródott könyvei között....

Elolvasom »

2015. október 06.

Segítség, szülők lettünk!

A gyerekvállalás drámai változást jelent a házasságban – mutat rá az amerikai szerző új könyvében. A kórházi „örömcsomag” érkezése előtt a pár csak egymásnak él. Évek telnek el, míg egyszer csak tudat...

Elolvasom »

2015. október 07.

Félelem nélkül – Mária

A Mária név jelentése: keserűség és szenvedés. A zsidóknak azt a mélységes elkeseredését fejezi ki, amit a római hódoltság rabigájában kellett elszenvedniük....

Elolvasom »

2017. január 25.

Az én “Fülöpöm”

Amikor Fülöp odafutott az etióp kincstárnok hintójához, “hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol? Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki ...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »