Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Gyermekeink szeretetnyelve

2016. október 20.

Múltkor, mikor Gary Chapman könyveit olvastam, elgondolkodtam azon, vajon mi lehet a lányaim elsődleges szeretetnyelve. Nem kellett sokáig töprengenem ezen, hiszen elég, ha ismerem őket, és tudom, milyen szituáció milyen érzelmeket vált ki belőlük. Az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mindkettejüknek kettő ilyen van. Az egyik az életkori sajátosságoknak megfelelő, ez a három éves lányomnál az ajándékozás (hiszen melyik hároméves ne örülne, ha ajándékot kap?), a kilenc hónaposnál a testi érintés. Emellett pedig már kirajzolódni látszik személyiségük is, a nagynál ugyanis az elismerő szavak számítanak nagyon sokat, a kicsinél pedig a minőségi idő.

Érdekesség egyébként, hogy mindkettejük elsődleges szeretetnyelve az édesapjuk és az én elsődleges szeretetnyelvünk. Természetesen érezhető, hogy minden szeretetnyelvet igényelnek, ám talán mégis ezek azok, amelyek igazán kiemelkedőek lennének.

child-love-languages

Szerencsére kezembe akadt Gary Chapman gyerekeknek íródott, szeretetnyelvekről szóló könyve, a Tökéletes pajtás, amely könyv segítségével már a nagyobb lányomat is belevonhatom a szeretetről való mélyebb beszélgetésbe. A mese, amit a mondanivaló köré szőtt a neves pszichológus, mindkettőnket lekötött, bár Lili lányomnak még egy kicsit hosszú volt – hiszen kisiskolásoknak íródott. A gyönyörű képek segítségével azonban könnyen el tudtuk mesélni utólag együtt, hogy mit tartalmaz a könyv.

A történet adta játékos feladatokkal hosszú minőségi időt tudtunk együtt tölteni, közösen jöttünk rá a megoldásokra, szinte játszva. Nagy sikerélmény volt neki, ha tudott válaszolni a kérdéseimre, és nem volt rest, mikor segítséget kellett tőlem kérnie. Chapman könyve nem csak egy tanulságos, szerethető történettel örvendeztetett meg bennünket, hanem egy igazán szórakoztató családi programmal is.

Remélem, hogy iskolás korában visszatér majd a lányom ehhez a könyvhöz, és a hátulján lévő tesztet is elvégzi. Kíváncsi leszek, változik-e majd az elsődleges szeretetnyelve.

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Gary Chapman:

Tökéletes pajtás

Az 5 szeretetnyelv gyerekeknek

Látogass el Dani és Dorka társaságában Geri Bácsi Állatparkjába, ahol egy felejthetetlen születésnapi zsúr keretében nem csupán a „tökéletes pajtásod” találhatod meg, hanem azt is megtudhatod, milyen szeretetnyelvet beszélsz!

Gary Chapman és Rick Osborne gyermekkönyve elsősorban kisiskolásoknak íródott, ám a különböző játékos feladatok a kisebb testvérek figyelmét is leköthetik, igazi családi élménnyé varázsolva ezzel a közös olvasást. A történet végén egy gyerekeknek készült szeretetnyelvteszt is található, melynek segítségével ráébreszthetjük őket az általuk beszélt nyelv(ek) jellemzőire.

Részletes adatlap » 2 560 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

Az imádság

Kétféleképpen reagálhatunk Isten hallgatására. Elcsüggedhetünk, elmerülhetünk a bűntudatban és az önvádban. Vagy eltelhetünk várakozással, hiszen Isten bizonyára azt szeretné, hogy mélyebben megismerj...

Elolvasom »

2015. október 06.

A házasságról – illúziók és félelmek helyett kiteljesedés

Hogyan lehetne lemondani a harmonikus házasság kedvéért a társadalom olyan kitüntetett alapértékeiről, mint az egyéni szabadság, az autonómia és az önmegvalósítás? Hagyjunk fel minden idealista elképz...

Elolvasom »

2020. november 13.

L’Abri-közösség

Körülbelül harminc éve kezdtem el olvasni a Bibliát. Egészen addig csak a hittanos történeteket és az istentiszteleten elhangzó rövid részleteket ismertem belőle. A hatalmas könyv lenyűgözött. Megfogo...

Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Az imádság az örök fiatalság záloga

A nemrég elhunyt Cseri Kálmán református lelkész „Sorsfordító imádságok” című könyvében bibliai példákkal mutatja be, hogy az imádság több mint csendes beszélgetés a mennyei Atyával. Pilinszky János s...

Elolvasom »

2016. október 18.

Visszhang a sötétségben – szerkesztői ajánló

Sorozatot olvasni egyszerre jelent hatalmas boldogságot és keserédes várakozást. Boldogságot csal ki belőlünk, mert újra és újra elmerülhetünk a szeretett hősök életében, együtt nevethetünk vagy sírha...

Elolvasom »

2018. augusztus 28.

„Isten kegyelmét kolduljuk” – szerkesztői ajánló a Luther-regény 2. kötetéhez

Egy kortárs szerző bizony több szempontból is nehéz fába vágja a fejszéjét, ha Martin Luther életéről szeretne regényt írni: egy szinte már héroszi magasságokba emelt személyt kell hétköznapi valójába...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »