A szerző ötféle megközelítésben mutatja be, miként viszonyulhatnak a keresztények a kormányhoz, illetve az egyház az államhoz. Számos történelmi példát kínál hit és közélet viszonyára, köztük a legutóbbi amerikai elnökválasztás tanulságait is elemzi, amelyben Istent igencsak belekeverték.

A Brezsnyev-korszakban, a hidegháború csúcspontján Billy Graham ellátogatott a Szovjetunióba, hogy állami és egyházi vezetőkkel találkozzon. A nyugati világ konzervatívjai élesen bírálták, amiért rendkívül udvariasan és tisztelettel bánt az oroszokkal. Prófétaként kellett volna fellépnie, és el kellett volna ítélnie az emberi jogok és a vallásszabadság sárba tiprását, hangoztatták. Egy kritikus hang így fogalmazott: „Dr. Graham, most ötven évvel visszavetette az egyházat!” Graham lehajtotta a fejét, és azt felelte: „Nagyon szégyellem magam, ugyanis minden erőmmel azon voltam, hogy kétezer évvel vessem vissza.”

Vélemény a könyvről

Yancey azt írja, hogy Jézus nem arra hívta tanítványait, hogy keresztény országot hozzanak létre. Ma, amikor Magyarországon is egyre jobban felerősödnek azok a hangok, amelyek a kereszténység hatalomvesztésében látják a problémák gyökerét, talán érdemes végiggondolni, hogy vajon az egyháznak, a keresztényeknek az-e a küldetésük, hogy törvényi, hatalmi keretek között erőszakkal is akár, de „kereszténnyé” tegyenek egy társadalmat, vagy egy országot? A felülről lefelé történő „megtérítés” elhelyezhető-e egy keresztény teológia tárgykörében? Biztos, hogy az egyház térnyerése eredményezi a társadalom megújulását?

A Yancey-könyv megerősített abban a meggyőződésemben, hogy Jézus mozgalma, a tanítványság egy alulról szerveződő, a társadalmi kereteket szétfeszítő, mozgásban lévő, a környezetére a szeretet és az elfogadás, a bizonyságtétel erejével hatást gyakorló mozgalom. Kis kovász keleszti meg az egész tésztát. 12 tanítvány indul útnak, hogy egy világvallás szülessen. A szántóföldbe rejtett kincs, vagy a mustármag, ami nagy fává növekszik. Kicsiből naggyá váló. Ennek a mentén, szerintem Yancey-vel ebben egyetértve, a társadalom megújulása nem az egyházak hatalomra jutása által történik. Nem a hatalom szavával. A keresztények alkotják a kovászt, ami megkeleszti a tésztát. Ha nem kel meg a tészta, akkor nem az a gond, hogy nincs elég hatalmunk, hogy megparancsoljuk a tésztának, hogy megkeljen, hanem az, hogy nem vagyunk kovász. Az egyház megújulása indít el egy ébredési hullámot a társadalomban. Ehhez pedig nem kell hatalom, sőt, lényegében a világi hatalom is így lenne képes megtisztulni, újraszerveződni, átalakulni.

A másik érdekes gondolat, amire Yancey rámutat, hogy az általa „polgári vallásnak” nevezett gondolkodás mindig a jó társadalmi megítélés szerint választ magának vezetőket. Legyen gazdag, legyen erkölcsös (legalábbis látszatra), legyen tanult és befolyásos, megfontolt, tekintélyt parancsoló. Viszont, ha az első keresztényeket megnézzük, sok minden elmondható róluk, de az nem, hogy megfelelnének az úgynevezett „polgári vallásosság” elvárásainak. Vámszedők, bukott farizeusok, és halászok alkották az egyház első vezetőségét. Jézus maga is csupán egy vidéki ács fia volt. Kinézettek és megvetettek. Mondhatnám, a legkisebb mértékben sem voltak kompatibilisek koruk „polgári vallásosságával”. Mégis így feszítette szét az új a régit. Így lesz a tanítványi kör só és világosság. – Megjelent az ujrgaondolo.hu könyvkritikájában

Philip Yancey

Hivatásos újságíróként számos magazinnak dolgozik; írásai többek között megjelennek a Readers Digest, a Saturday Evening Post, a National Wildlife és a Christianity Today oldalain. Jelenleg utóbbi lap egyik főszerkesztője. Műveit 25 nyelvre fordították le, és több mint 14 millió példányban adták el szerte a világban.