Mit tehetünk keresztényként, hogy felfigyeljenek ránk az emberek? Persze pozitív érdeklődéssel. Rendezzünk különleges programokat? Árasszuk el Krisztusról és az evangéliumról szóló szórólapokkal az utca emberét? Vegyük meg a tévécsatornákat? Törjünk az internetes tartalmak feletti uralomra? A mi templomunk legyen a legmagasabb és legkülönlegesebb épület a környéken? Nyerjük meg a celebeket vagy a legfőbb politikusokat a hitnek? Alapítsunk egy mindenkit lehengerlő zenei formációt?
Schaeffer egészen más mellett teszi le a voksát. Azt akarod, hogy az emberek felfigyeljenek arra, hogy keresztény vagy? „Van valami, ami bármilyen földrajzi környezetben, helyen és időben foglyul ejti a tekintetüket: a keresztények egymás iránti szeretete.” Ez figyelemfelkeltőbb és hosszabb távon gyümölcsözik, mint bármilyen látványos külső vagy bonyolult szervezést igénylő, drága rendezvény. A keresztények legfőbb ismertetőjele ugyanis nem a profizmus, a gazdagság vagy épp a szegénység, az érdekesség és a csodák, a hangerő, a hatalom és még sorolhatnánk. Schaeffer állítja: a keresztények valóságosan megélt és látványos szeretete győzi meg az embereket arról is, hogy Krisztus valóban Isten Fia. Érveit magának Krisztusnak a szavaira alapozza: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,34–35) „…hogy mindnyájan egyek legyenek… hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,21)

Vajon miért könnyebb minden mást vállalni (éjszakába nyúló munkaórákat egy szervezőbizottság tagjaként, megterhelő fizikai segítséget egy templomfelújításnál, sok számjegyű adományozást egy segélyszervezetnél), mint odamenni a gyülekezeti padszomszédunkhoz, a beosztottunkhoz, a házastársunkhoz, gyülekezetünkben a másként gondolkodókhoz, a települési társegyházak képviselőihez rendezni a szeretetkapcsolatot köztünk, ha megromlott? Az emberek nem azt figyelik, hogy szépen tudunk-e beszélni, hanem hogy miként viselkedünk feszült helyzetekben. Tudunk-e úgy reagálni, amit semmi nem indokol (jogosság, igazságérzet, hosszú vagy rövid távú érdekek), csupán a szeretet, ami megmagyarázhatatlan, hacsak nem valóban Isten Fiától ered? Mert ha nem, „és az emberek odajönnek hozzánk, és az arcunkba vágják, hogy nem vagyunk keresztények, mert nem mutatunk szeretetet a többi keresztény iránt, akkor el kell fogadnunk, hogy csupán azt a jogukat gyakorolják, amit Jézustól kaptak”.
(Budapest: Harmat, 2016)

Szommer Hajnalka