Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Bibliai kézikönyv gyerekeknek

2016. október 18.

Mondhatnánk azt, hogy ez a bibliai kézikönyv egy jó tankönyv. A kötet szerkezete, a szöveg hangvétele, a szemléletes illusztrációk, az ismétlődő „rovatok” – Gyakori kérdések, Figyeld meg, Áttekintés, Nézz utána – mind alátámasztják ezt. De ha azt mondjuk, jó tankönyv, keveset mondtunk.

A bevezetőben a szerzők úgy fogalmaznak, hogy a kötet segítségével úgy láthatjuk a Bibliát, mint repülőből az alattunk elterülő tájat. Nekem Somogyi Győző A nagy térkép című műve jut eszembe róla: a művész a 70-es években bejárta szinte az egész Kárpát-medencét, vázlatokat készítve épületekről, viseletekről, majd elkészítette a nagy térképet, amely könyv formátumban is hozzáférhető, de nyilván kiteregetve az igazi – ha az embernek van megfelelő méretű üres fala. A Bibliai kézikönyv gyerekeknek „kiteregeti”, összerakja a Bibliát, ami önmagában sem „csak” egy könyv, hanem, igen, inkább táj, vagy pontosabban hátország, lelki, szellemi, hitéleti szempontból egyaránt.

Miután egy ötletes illusztráció révén megismerkedünk a Biblia átfogó szerkezetével, az egyes könyvek – terjedelmük függvényében – két-három, néha több oldalban kerülnek bemutatásra. Ez több módszerrel történik egyszerre: a rövid összefoglalás mellett vázlatos áttekintést, térképeket, rajzokat, fényképeket találunk, egyes kiemelt részletek aprólékos magyarázatát, valamint „olvastató” feladatokat, melyek az olvasó kezébe adják a Bibliát és végigvezetik őt az adott részleten. A kötet használhatóságát – ami kézikönyv esetében nem elhanyagolható szempont – tovább növelik a könyv végén található gyűjtemények (fontos fogalmak, ígéretek, hangsúlyos részek gyűjteménye, ki kicsoda) és a név- és tárgymutató.

A cím szerint ez a bibliai kézikönyv gyerekeknek szól. Szövege tényleg könnyen olvasható, illusztrációi szépek, érdekesek. Mégsem gondolom, hogy csak a fiatalabb korosztály számára lehet jó olvasmány. Keresztyén hitüket gyakorló családok, templomba, hittanra járó gyerekek polcán mindenképp ott a helye, de azok is haszonnal forgathatják, akik számára a Biblia ismerete csak az általános műveltség része.

Kevesen olvasnak el egy-egy könyvet olyan alaposan, akkora figyelemmel, mint a fordító. Számomra ennek a munkának jelentős hozadéka volt: a Bibliámban olvasott és a szószékről elhangzó igék képeket elevenítenek fel, az összefüggések összeállnak, a történések kontextusba kerülnek, a szereplőket ismerősként üdvözlöm.
Ezt kívánom a kézikönyv minden olvasójának.

Forgács Ildikó
a kötet fordítója

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Carol J Smith, Terry Jean Day, Tim Dowley:

Bibliai kézikönyv gyerekeknek

Ha még nem olvastad a Bibliát, kezdd el! Ez a kézikönyv lesz a kalauzod. Aki repülőgépből néz ki, látja az alatta elterülő vidéket. Felemelkedik a részletek fölé, a táj egészét szemléli. Ezt a rálátást kínálja ez a kötet. Bemutatja a Bibliában található történeteket és gondolatokat, megismertet a Szentírás legfőbb szereplőivel. Összefoglalja a Biblia minden könyvének lényegét, segít átlátni a szerkezetét. Térképek, makettek, fényképek és rajzos illusztrációk támogatják a szöveg megértését.

Részletes adatlap » 3 920 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2017. október 04.

A szó elszáll, a seb megmarad?

A szó elszáll, az írás megmarad – tartja a mondás. Sokszor azonban a papír rég megfakult már, míg egy-egy fájó mondat évtizedeken, sőt akár egy életen keresztül is elkísérhet minket. Adjuk és kapjuk a...

Elolvasom »

2016. november 09.

A Megváltó szeretet

A Hóseás könyvének alaptörténetét feldolgozó regény valódi utazás egy emberi lélek megtisztulásának évekig tartó folyamában. Isten hatalmas kegyelmének megtapasztalása az ajándék a sorok között....

Elolvasom »

2017. február 11.

Rhona Davies: Fiúk Bibliája

Amikor kisfiam óvodás lett, heteken keresztül Dávid és Góliátot kellett mesélnem, pedig már szóról szóra tudta. Azt kellett énekelnem, és rajzolnom- pedig sem énekben, sem rajzban nem vagyok jó. Kicsi...

Elolvasom »

2020. június 04.

Az ember, aki kerekesszékkel járja az élet táncát

Néhány évvel ezelőtt az önkéntesség éve volt. Két mozgáskorlátozott ismerősöm is felkeresett – külön-külön, ez alkalomból, hogy szeretnének csatlakozni a programjainkhoz. Azt hittem, segítséget kérni ...

Elolvasom »

2016. október 19.

Philip Yancey ajánlója

Philip Yancey legújabb könyvében tíz embert próbáló helyzetről tudósít, ahol nemcsak újságíróként, hanem a kegyelem üzenetének közvetítőjeként is jelen volt....

Elolvasom »

2022. január 12.

Párhatárok

Mielőtt férjhez mentem, sokat imádkoztam azért az emberért, aki egyszer a párom lesz. Azt is kértem Istentől, hogy jó feleség lehessek majd. Aztán az esküvő után rájöttem, hogy a szerelem és az igyeke...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »