Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Hogyan váljunk a felnőtt gyerekünk barátjává? – avagy konfliktuskezelés felnőttkorban

2019. november 28.

 

Két generáció különböző problémáit szem előtt tartva írt újabb „önsegítő” könyvet a felnőtté válásról, illetve a gyerek-szülő kapcsolatok alakulásáról és a felmerülő (XXI. századi) problémák megoldási lehetőségeiről a bestseller írópáros Gary Chapman és Ross Campbell – Szülőfüggő fiatalok címmel.

Az írók abból indulnak ki, hogy az elmúlt évtizedekben egyre inkább kitolódott az önállósodás – érzelmi, tudatos felelősségvállalási és egzisztenciális területeken – és ez gyakran vezet oda, hogy a fiatal felnőttek tovább maradnak vagy visszaköltöznek a szülői házba; kielégítő kapcsolat vagy megfelelő munka hiányában.

A fiatalok abban bíznak, hogy az önmegvalósítást, illetve a kudarcok miatt fellépő traumát lépésről-lépésre, a szülők által biztosított feltételek mellett hatékonyabban – és közben biztonságos háttérrel – érhetik el, mint egyedül. Mindeközben a szülők eljutnak életükben arra a pontra, mikor már élvezni szeretnék a szorgos munkájuk gyümölcsét és a gyerekek kirepülése után már magukkal szeretnének foglalkozni. Ezekben a szituációkban felmerülő problémákat azért nehéz kezelni, mert itt már felnőttek állnak egymással szemben, ahol a szeretet, tisztelet, bölcsesség és az érvek állnak „csak” rendelkezésre a mindenki számára elfogadható megoldások kidolgozásában és megvalósításában.

Idősebbként a szülő dolga felismerni a helyzetet, észrevenni az önállósodás útjában álló akadályokat; mint például az alacsony önértékelést (a munkahelyen és/vagy párkapcsolatban) vagy a szakmai felkészültség hiányát, mint a sikertelenség okát. Továbbá ide sorolhatnánk a követelmények teljesítésére való képtelenséget, mint érzelmi hiányosságot és végül a fogyasztói szemlélet befolyását, amely manapság minden fórumon azt sugallja, hogy mindened lehet/legyen, mindegy milyen áron.

Mit tehetünk a feszültség oldása és az önállósodás elősegítése érdekében?

Szülőként a legfőbb feladatunk a bátorítás és annak kifejezése, hogy hiszünk a fiatal képességében, akaratában és helytállásában. A gyerekkor lezárásával egyenrangú félként tartsuk tiszteletben a fiatal döntéseit, életfelfogását és ne adjunk kéretlenül tanácsot! Próbáljuk megteremteni a szabadság és a felelősségvállalás egyensúlyát a saját életünkben és ugyanennek a lehetőségét létrehozni a fiatalok körülményeiben is. Emellett tűzzünk ki célokat és szabjunk korlátokat a fiatalok érdekében. Következetesen tartsuk magunkat az értékrendünkhöz és keressünk elfogadható érveket ennek alátámasztására. Próbáljunk meg példát mutatni a haragunk kezelésére, mivel ezzel vagyunk rájuk a legnagyobb hatással és mutassuk ki érzéseinket. Ennek keretében kifejezhetjük fájdalmunkat, ha egy-egy helytelen döntéssel nem értünk egyet, de mindig vigyázzunk, hogy ne használjuk fájdalmunkat a manipuláció eszközeként. Ne ítélkezzünk! Próbáljuk elkerülni a túlzott irányítás csapdáját is, amelynek következtében a fiatal minden bizonnyal eltávolodik.

Amennyiben tényleg az a cél, hogy a fiatal felelősségteljes felnőtté váljon, aki önállóan képes élni a „felnőttvilág” lehetőségeivel és megbirkózni annak csapdáival, akkor a feltétel nélküli szeretet minden bizonnyal segít. Véleményünket kinyilatkoztatás helyett javaslat formájában közöljük és minden esetben biztosítsuk, annak ellenére, hogy nem teszik amit csinál, szeretjük!

Megjelent a csaladhalo.hu-n

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-60%
Gary Chapman, Ross Campbell:

Szülőfüggő fiatalok – Hogyan szeressük felnőtt gyermekeinket?

 

A mai húsz-harmincévesek elhúzódó felnőtté válása új nehézségek és kihívások elé állítja a szülőket. A családi kapcsolatok jeles szakértőiként ismert szerzők konkrét példákon és eseteken keresztül mutatják be, miként építhető ki pozitív kapcsolat a generációk között. Bölcs és gyakorlatias meglátásaik hasznos szempontokat kínálnak a fiatal felnőttek szüleinek az olyan kérdésekben, mint:

– milyenek is a mai fiatalok;

– ha nem ürül ki a fészek;

– az önállóság útjában álló akadályok;

– amikor gyermekünk nehezen boldogul;

– az eltérő értékrendből és életstílusból adódó feszültségek;

– az anyós/após és a nagyszülő szerep kihívásai.

Részletes adatlap » 1 196 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. november 19.

Az 5 szeretetnyelv: Kamaszokra hangolva

Ha hamis hegedűszót hallunk, érdemes elgondolkoznunk, hogy a zenész tehetségével, vagy a hegedű hangolásával van-e baj. Rosszul hangolt hangszerrel szinte lehetetlen nem disszonáns zenét játszani....

Elolvasom »

2015. november 28.

Ti azért így imádkozzatok!

Kovács Endre Ti azért így imádkozzatok! című könyve a Miatyánk vezérfonalát követve olyan útmutatást igyekszik találni az imádkozni vágyó ember számára, ami mai kérdéseinket komolyan veszi, és mindekö...

Elolvasom »

2015. október 07.

Gyereknevelés egyedülálló módon – Egyszülős családban is boldogan

Praktikus bölcsesség sok humorral. „Évek óta figyelemmel kísérem számos család útját, amelyekben egyedülálló szülők és gyermekeik nem egyszerűen csak elevickélnek valahogy, de sikerült olyan szeretett...

Elolvasom »

2015. október 07.

Családfánk titkai – Hogyan változtassunk káros családi mintáinkon?

A családunkban elsajátított magatartási és kapcsolati minták személyiségünk részévé válnak, és egész életünket végigkísérik. A káros minták akár nemzedékeken át hagyományozódnak kifejtve romboló hatás...

Elolvasom »

2022. június 08.

Gary Chapman: Életem és a szeretetnyelvek

Gyermekkoromban különösen szerettem a vasárnap délutánokat. Szüleimmel ilyenkor az idős rokonokat látogattuk meg, akik csak meséltek és meséltek. Nagy élmény volt hallgatni a történeteiket. Szó esett ...

Elolvasom »

2017. február 13.

A ló és kis gazdája

Korábban olvastam, és írtam már az első két kötetről, A varázsló unokaöccse címűről és Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényről. Rég szerettem volna megismerkedni a történet folytatásával, ám v...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »