Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Kis keresztény önismeret

2016. július 28.

Nagy örömmel és várakozással forgatom Timothy Keller könyveit. Inspirálónak és evangéliuminak tartom írásait. Magyarul, – köszönet a Harmat-Koinónia kiadónak – már több könyve is megjelent, többek között a Hit és kételkedés, a Tékozló Isten és két elveszett fia, vagy a Bálványaink. Most a New York-i presbiteriánus lelkész egy rövidebb írását olvastam el, mely Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága címmel jelent meg.

A könyvecske alig ötvenoldalnyi, könnyen elolvasható egy-két óra alatt. Javaslom minden hívő és Istent kereső embernek tanulmányozásra, értékes gondolatokat talál benne.

Korunk önismeretét, de a lelkigondozást és néha a keresztény igehirdetést is áthatják a modern pszichológia felismerései. Divatos, – ahogy azt Keller is kifejteni – az ember alapvető problémájának a rossz önértékelést tartani. Míg régen azt mondták, az ember baja az, hogy túl sokat gondol magáról, túlságosan büszke, addig ma a túlzott önbizalomhiányt, vagy a kisebbrendűségi érzést tartják gondnak.

Mi a terápia? Nagyobb önbizalmat kell adni az embereknek. Érezzék magukat fontosnak, egyedinek, értékesnek. A büszke ember boldog, nagyobb teljesítményekre képes.

Ez a nárcisztikus viselkedés azonban nagyon sebezhető. A büszkeség csak arra tud építeni, hogy a másikhoz viszonyítva jobb, okosabb, gyorsabb, szebb vagyok. Bizonyos területeken érezhetem is úgy magamat, hogy több vagyok a másiknál, de ez a bármikor összeomolhat.

„Azt mondjuk, az emberek azért, illetve arra büszkék, hogy gazdagok, okosak, vagy jó megjelenésűek, de ez nem így van. Arra büszkék, hogy gazdagabbak, okosabbak, jobb külsejűek, mint mások. Ha mindenki egyformán gazdag, okos vagy csinos volna, nem lenne ok a büszkeségre.” Idézi Keller C.S. Lewist a könyvében.

Ha mások nem is értékelnek minket, akkor azt mondjuk, nem érdekel minket mások véleménye, saját mércét állítunk fel magunknak. Ezt a módszert használja a modern pszichoterápia.

Modern világunk végtelenül nárcisztikus. A reklámok tudatosan építenek arra, hogy felgerjesszék az emberek büszkeségét. Azt hazudják, egyedi és a másik embernél több leszel egy divatos ruhával, cipővel, mobil telefonnal, autóval. Ha nincs is szükséged rá, megveszed, mert azt gondolod, jót tesz az önértékelésednek – egy ideig.
Mind a túlzott felfuvalkodás és büszkeség, mind a kisebbrendűségi érzés ugyanabból az önzésből táplálkozik, az ember túl sokat foglalkozik önmagával. A megoldás, a helyes önértékelés nem abban van, hogy értékesnek, vagy kevésbé értékesnek látjuk magunkat, hanem abban, hogy nem foglalkozunk sokat önmagunkkal, megfeledkezünk önmagunkról.

Keller Pálnak az 1Korintus 3,21-4,7-ig terjedő szakaszát elemzi, ahol az apostol őszintén beszél arról, hogy a hívők között is tetten érhető a büszkeség. Pozícióharc, versengés jelent meg a korintusiak között. Az egyik hívő többnek akart látszani a másiknál. Pál azonban azt mondja, hogy nagy tévedésben vannak. Őt nem érdekli, mit mondanak róla mások, sőt az sem érdekli, hogy önmagát hogyan értékeli. Egyetlen dolog a fontos: hogyan látja őt Krisztus. Egyetlen ítélőszék van, ahol az ember értékét megállapítják és ez nem az emberek ítélete, hanem Isten ítélőszéke.

A megtért ember átment már az ítéleten, hiszen Krisztus helyettük lett megítélve, ezért nem kell folyton a „bíróság előtt” állnia. Nem kell folyton azzal foglalkoznia, hogy értékes-e az élete. Nem kell másokhoz viszonyítania magát, nem kell folyamatosan bizonyítania, egyszerűen élhet a valódi szabadságban.

Hosszú az út addig, míg ezek a gondolatok a megértéstől a gyakorlatig eljutnak, de szüksége van Isten népének arra megtanulja mit jelent a valódi alázat, melyre Jézus Krisztus tanította követőit.

Írta: Merényi Zoltán

Megjelent a baptist.hu-n

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Timothy Keller:

Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága

Míg korábban a túlzott önértékelést és az önteltséget vélték felfedezni az emberek közötti ellenségeskedések és konfliktusok hátterében, ma úgy vélik, mindennek a rossz énkép az oka. Utóbbi egyre vonzóbb a közgondolkodásban – vallja a szerző –, mert a társadalmi problémákkal kapcsolatban felment az erkölcsi állásfoglalás alól, ugyanakkor legitim módon támogatja az emberi egó szüntelen építését. Vajon létezik-e olyan ideális állapot, amikor egónk sem túl sokra, sem túl kevésre nem tartja önmagát, hanem egyszerűen csak működik?

Részletes adatlap »990 Ft 792 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2017. február 11.

A megbocsátás művészete

Michael E. McCullough, Steven J. Sandage, Everett L. Worthington: Megbocsátás. Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?
[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2006. 16(12), 1109–1110]

„Vajon mi az oka annak, hogy időnként úgy sodor magával bennünket a megbocsátásra való képtelenség, mint vihar a tengeren hánykolódó halászhajót? Küszködünk, hogy megbocsássunk, nekifeszülünk a félelmetes viharnak, miközben a gyűlölet és a fájdalom hullámai olyan erővel csapkodják a szegélydeszkákat, hogy kis híján alámerülünk. Araszolnánk előre, a szél azonban mindig visszavet. Aztán újra megpróbálunk megbocsátani. A tenger csendes, békésen ringatózunk a vízen, azt gondolván, legyőztük a vihart. Hirtelen azonban ismét az engesztelhetetlenség, a gyűlölet és a keserűség fojtogató karmai között találjuk magunkat.

Elolvasom »

2018. augusztus 28.

„Isten kegyelmét kolduljuk” – szerkesztői ajánló a Luther-regény 2. kötetéhez

Egy kortárs szerző bizony több szempontból is nehéz fába vágja a fejszéjét, ha Martin Luther életéről szeretne regényt írni: egy szinte már héroszi magasságokba emelt személyt kell hétköznapi valójában megragadnia, egy sokszor elmondott történetet újramesélnie, mindezt ötszáz év távlatából. Elolvasom »

2019. május 24.

Reziliencia szeminárium

Reziliencia_donders

 

Időpont: 2019. június 5., szerda, 15:30–19:30

Tréner és könyvszerző: Paul Ch. Donders Elolvasom »

2016. január 19.

12 dolog, amit Gary Chapman szeretett volna tudni az esküvője előtt

Eredetileg úgy terveztem, hogy írok a tizenkét dologról tizenkét bejegyzést, mert adja magát, hogy ezt tegyem, de akkor még nem olvastam el a könyvet. Azóta elolvastam, és tudod mit? Nem írok tizenkét bejegyzést, hanem azt mondom, vedd meg, olvasd el, mert nem drága, és nem hosszú, de én kötelezővé tenném minden keresztény párnak, akik házasságkötést fontolgatnak. Igen, kötelezővé. Elolvasom »

2018. február 14.

A gombolyagtól és a „semmi” dobozig – Különbözőségeinkről élményszerűen

 
A könyv szerkesztőjének, Sinkáné Zombory Katalinnak az ajánlója

Megjelent a 2018-as Family Házasság különszámban

 

„Óriási fazon! Alapvető, száraz pszichológiai tényeket fantasztikus stílusban közvetít. Érdemes megnézni és tanulni tőle” – írta nekem e-mailben egy ismerősöm (egy lelkészfeleség) vagy hét éve Mark Gungorról, és egy YouTube-videót linkelt is hozzá. Azóta a videó nézettsége jócskán meghaladta az egymilliót, és biztos vagyok benne, hogy nem csak lelkészfeleségek kattintottak a linkre, hogy tanuljanak ettől az „óriási fazontól”.

Mióta Gungor első magyar nyelven megjelenő könyvének a szövegével foglalatoskodom, legközelebbi kapcsolataimban nemegyszer idézek belőle. Mivel a Férfiagy, női agy – Isten hozott egy jobb házasságban! című kötetben alapvetően a házasságról van szó, leginkább a férjemmel való beszélgetéseinkben kezd szófordulattá válni: „Gungor azt írta erről, hogy…” – mondom én, vagy: „Ezt is Gungornál olvastad?” – kérdi ő. Persze egyszerűsítené a helyzetet, ha a férjem elolvasná a művet, azonban a szerző kifejezetten óv attól, hogy ilyesmire kérjem. Indokolja is: „Egy férfi szemében egy kapcsolati témával foglalkozó könyv elolvasása valahol egy szinten mozog a gyökérkezeléssel és a végbélvizsgálattal.” Így inkább maradok a rövid részek idézésénél, az talán kevésbé fájdalmas.

A minap férjem édesanyjával beszélgettünk. Egyik témáról ugrottunk a másikra, miközben a konyhában tevékenykedtünk, és a gyerekek is ott lábatlankodtak – ahogy lenni szokott. A helyzet eszembe juttatott egy részt a könyvből, amit meg is osztottam az anyósommal. Idézem: „A nők mindig gondolkodnak, és sokszor gyakorlati dolgokról. A férfiak ezzel szemben óránként körülbelül öt percig gondolkodnak aktívan (általában ezt sem egyfolytában). Legjobb esetben is tehát egy a tizenkettőhöz az esélye annak, hogy azon kapjuk a férfit: gondolat jár az agyában.” Helyeslő bólogatás volt a válasz, bár nem tudhatom, hogy családja férfitagjaira gondolt-e közben, netán a rántáskészítés rejtelmeire, vagy éppen a szomszédék épülő házára – esetleg mindre egyszerre. Hiszen ahogy a könyv borítója is szemlélteti: a nők gondolkodása olyan, mint egy drótgombolyag. Minden mindennel összefügg, és szinte lehetetlen követni.

Természetesen szó sincs arról, hogy a nőknek emiatt okuk lenne felsőbbrendűnek érezni magukat. Ugyanis egyetlen férfi sem vágyik arra, hogy bárcsak rendelkezne a folyton gondolkodás képességével. Sokkal inkább a nők irigykedhetnek a férfiagy egy különleges sajátosságára: ez a „semmi” doboz. Egy titkos hely a férfi fejében, ahová elvonulhat semmire sem gondolni. Tetszett ez a dobozos téma, így megosztottam a nagylányommal.

– Ismerek pár srácot, akiknek elképesztően óriási ez a dobozuk – nyugtázta egyetértő sóhajjal.

Nemrég a nagyfiam ült le mellém, és érdeklődött, min dolgozom. Gondoltam, neki nem a dobozokról fogok beszélni, nem is a végbélvizsgálatról.

– Egy olyan könyvön, amelyben a szerző elutazik, de elfelejt alsónadrágot vinni magával. Így kénytelen a felesége bugyiját felvenni arra a tévéfelvételre, ahol arról beszél, hogyan legyenek a férjek igazi férfiak – válaszoltam.

Az arcát látva nem vagyok benne biztos, hogy elhitte… Pedig tényleg ezzel kezdődik a könyv. Ha felnő, majd kölcsönadom neki, hogy elolvashassa. Persze csak részletekben, fájdalommentesen.

 

2018. január 02.

A békesség útján

Tapolyai Emőke: Harmóniában múltunkkal, jelenünkkel és jövőnkkel

Tanórák közötti szünetben egy hitoktató társammal arról beszélgettünk, miért olyan nehéz néhány gyerekkel együttműködni az órákon. Mivel jól ismerjük a tanítványaink családját, életkörülményeit, szinte azonnal találtunk felmentést, de legalábbis magyarázatot a magatartásbeli, figyelembeli, türelembeli problémákra. Mert otthon a szülők, a testvérek, a körülmények, a sérelmek, a múlt, a jelen… Mind nagyon hiteles megokolás volt, csak éppen azt nem tudtuk a végén felfogni, hogy egyáltalán hogy is léteznek kiegyensúlyozott gyerekek.

És csak bővítettük a kört a munkatársainkra, az ismerőseinkre, mindenkire. Hogy élhettek megbékélt életet a nagyszüleink? Hiszen két világháborút szenvedtek el, kitelepítést, üldözést, bujkálást, éhezést és fázást. Gyermekeik egyharmada meghalt csecsemőkorában, árván nőttek fel, nagy szegénységben és létbizonytalanságban, politikailag elnyomva éltek, fenyegetettségben, minden labilis volt körülöttük. Hogy lehetett mégis élni úgy? És hogyan lehet jól élni a mi mostani életkörülményeinkkel: békében a múlttal, jelennel, jövővel?

Éppen ezzel a témával foglalkozik Tapolyai Emőke most megjelent kötete. Már a borítókép is figyelemre méltó, Gellén Sára munkája meghökkentő, zavarba ejtő és lebilincselő. A kavicsokból összeállított „mérleg” két oldalán egy kő és egy tollpihe egyforma súlyúnak tűnik. Képtelenség. És az embernek rögtön felhangzik a bensőjéből a jézusi mondat: „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.” … (Lk 18, 27) Igen, valahol itt lehet a megoldás.

A kötet egyébként is szépen szerkesztett, a kiemelt idézetek nem csak mutatósak, hanem megkettőzik a lényeget, segítenek visszakeresni a fontosabb gondolatokat. Mert ez a kötet nem egyszer olvasós. Ahogyan Tapolyai Emőke gondolatait a videóin és előadásain is sokáig forgatja az ember magában, újra meg újra más-más részletet ért meg, úgy van ez a könyvben is. Amit első olvasásra aláhúztam volna, nem ugyanaz, ami – egy héttel később újra kézbe véve a kötetet – megfogott és útnak indított.

Az egyensúly titkát a szerző nagy empátiával, szeretettel és közvetlenséggel osztja meg velünk. Úgy ír, mint aki egy közülünk, nem mindent jól tudó szakemberként – miközben jól tudjuk, hogy valójában az. Mellénk szegődött embertárs, aki úgy fogalmaz, hogy bátortalan lábunk elinduljon az Isten által felkínált békesség útján.

Szinte mindenki hordoz sebeket, de ha ezek határozzák meg az életünket, akkor nagyon is elszívják erőnket, figyelmünkből, hatékonyságunkból olyan darabot szakítanak ki, ami már a jelent és a jövőt is veszélyezteti. Érdemes időt szánni a múlt feldolgozására, a gyógyulásnak teret adni. A jelen hajszoltságát, kilátástalanságát is odavihetjük Isten elé. Terheinket van hova letenni. A megelégedés nem egyenlő az igénytelenséggel. Nem a semmi a miénk, hanem Isten szeretete és hűsége a maga kifogyhatatlanságában, és ez nem kevés, hanem mérhetetlenül nagy kincs. A jövőtől való félelem bénító erejét is hatástalaníthatjuk. Aggódásunk és szorongásunk magunk alkotta rémképei helyett feltekinthetünk a mellénk szegődő Istenre, és akkor reménykedni kezdünk abban a jóban, amit ő készített el nekünk.   

A könyv tehát igazi kihívás. Megoldandó feladat, nem olcsó szócséplés. Saját – küzdelemmel járó útra indít, ahol haladni kell és nem megfutamodni. Hogy helyére kerüljön életünkben a múlt, értelmet kapjon a jelen és reménységgel tekinthessünk a jövőre. Hogy lehetségessé válhasson a lehetetlennek tűnő egyensúly az életünkben – Istennel.

Füller Tímea

Még több könyvajánló blog »