Van egy fa a házunk előtt. Tavasszal nincs is szebb fa a környéken: olyan, mint egy óriási epres vattacukor, elborítják a halványrózsaszín szirmok. Virágzás után egyszerű, jelentéktelen fává válik. Aztán ősszel ismét eljön az ő ideje. A levelei élénk, erőteljes színeket öltenek, a világossárgától a narancs összes árnyalatán át a sötétbordóig. Már messziről kitűnik a többi fa közül. Aztán ismét dísztelenül vár egészen rügyfakadásig.
Most lombhullás ideje van. Kinézek az ablakon, és látom a színes leveleket. Egyre többet a földön, egyre kevesebbet az ágakon. „Eliramlik az élet” – kezd belém fészkelni az őszi hangulat, ráadásul ma ismét konstatáltam, hogy „sötét hajam őszbe vegyül már…” Mielőtt nekiállnék temetési igét keresni magamnak, inkább kikeresek Max Lucado áhítatoskönyvéből egy szakaszt, amelyre halványan emlékszem (hiába, már a memóriám sem a régi). Meg is van, erre gondoltam: „Legmélyebb vágyódásunkat semmi nem tudja csillapítani ezen a földön. Vágyakozunk Isten után. A természetben minden azt suttogja, hogy egyszer meglátjuk majd – és nem is leszünk elégedettek, amíg ez meg nem történik.”
Tudtam, hogy Lucado könyvében találni fogok olyan sorokat, amelyek tökéletesen passzolnak a petőfis-levélhullós hangulathoz. Mert számomra Lucado egész könyve olyan, mint a mi ragyogó őszi színekben pompázó fánk. Meleg, közvetlen, szívből jövő, őszinte gondolatok. Határozott, erőteljes megfogalmazás. Könnyen felismerhető, egyéni stílus. Nincs két egyforma az áhítatok között, mégis van egyfajta sajátos hangulata a kötetnek. Van benne derű, könnyedség, játékosság is – ahogyan a szél felkapja és megforgatja a lehullott leveleket. De nem akarja sem elfeledtetni, sem letagadni, hogy ez az élet nem erről szól. „…ezek csak apró fénysugarak, melyek áttörnek a menny ablakán. Isten küldi őket, hogy vágyat ébresszen bennünk. Hogy magához csábítson. Hogy elkápráztasson. Ezek a pillanatok csak ízelítő mindabból a szépségből, amely a mennyben vár ránk.”
Ne tévesszen meg minket a belső oldalak hideg, kékes árnyalata. A hűvösen elegáns megjelenés csak a látszat. Ne legyünk mi sem távolságtartóak, vegyük kézbe, és olvassunk belőle mindennap – fel fogja melegíteni a lelkünket.
Max Lucado: Kegyelem napról napra. 365 bibliai üzenet
Szerkesztői ajánló