Bizonyos tevékenységek mindig kifognak rajtam. Hiába, hogy újra és újra elhatározom, mégsem sikerül huzamos ideig töretlen rendszerességgel, lehetőleg naponta (és lehetőleg ugyanabban az időben) elvégezni a magamnak kiszabott hasizomgyakorlatokat, megöntözni a lassanként kóróvá száradó virágainkat, és bevallom, a rendszeres fogmosással is hadilábon állok.

Hasonlóképpen nem egyszer próbáltam az igeolvasás és az imádkozás terén a mindennapos rendszerességet megvalósítani. Holott nagyszerű cselekvésorientált, naponkénti imádkozásra buzdító könyveket olvastam (például a Too busy Not to Pray címűt Bill Hybelstől), és remek bibliaolvasó kalauzokkal, igemagyarázatos válogatásokkal felvértezve, nagy elszánással futottam neki az évnek (többnyire január elsején), hogy most végre Isten és magam előtt is bizonyítani fogok.

A fentiek ismeretében némi szorongással vettem kézbe Cseri Kálmán könyvét, attól tartva, hogy ebből is majd ismételten kitetszik, mennyire álhatatlan természet vagyok, mintha saját kudarcba fulladt jobbulási kísérleteim tapasztalata alapján nem jutottam volna magamtól is hasonló felismerésre.

A könyv szerzője azonban egészen más irányból közelít az imádkozás kérdésköréhez. Az általa kiválasztott „nagy imádkozók” közös ismertetőjegyét abban látja, hogy mindenkor nagy bizalommal fordultak Istenhez, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy a legmegfelelőbb személyhez folyamodnak, aki erős és mindenható úr, ugyanakkor gyermekeivel törődő Atya, következésképpen szívén viseli sorsukat, küzdelmeiket, gondjaikat, vágyaikat és gondolataikat. „Nem szabad elfelejtenünk – hangsúlyozza –, hogy az imádság nem mechanikusan működik, mint egy kávé-automata, hanem organikusan, mint egy meghitt, összeszokott kapcsolat; egy jó házassághoz hasonlóan, amelyben a felek már félszavakból vagy szavak nélkül is értik egymást.”

A szerző éppen ezért nem receptet kínál arra nézve, hogy hol, mikor és hogyan helyes imádkozni, hanem életekbe, élethelyzetekbe nyújt bepillantást. Hús-vér emberek vonulnak fel előttünk, akik imádságban kitárulkoznak Isten előtt, más szóval lemeztelenednek, sebezhetővé válnak, és napvilágra kerül saját „együgyűségük”, az, hogy „van egy szívügyük (Brainerdnek az indiánok, Müllernek az árvák, Livingstone-nak a „feketék” stb.); Istent olyan hatalmasnak látják, mint amilyen valóban, mint aki tud segíteni ezeken az embereken; és éppen ezért látják értelmét az imádkozásnak, s tudnak kitartóan, odaadóan könyörögni. Isten pedig képesekké teszi őket arra, hogy személyes adottságaikat meghaladva, a megszokott mértéken felül teljesítsenek”. Ez azonban nem az ő produktumuk – figyelmeztet Cseri Kálmán a félreértések elkerülése végett –, hanem Isten munkája.

Az imádság meghívás, a Teremtő által felkínált lehetőség számunkra, teremtményei számára. Ajándék tehát, akárcsak mindaz az áldás, ami ennek nyomán az életünkbe, illetve a világba árad.

A könyv felelős szerkesztőjének ajánlója