Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Őszintén az örökbefogadásról

2016. július 28.

Budapest – Őszintén az örökbefogadásról – ez is lehetne a címe annak a tizenhárom interjúból álló kötetnek, mely a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg. A családok történetét bemutató könyv rámutat arra, hogy az örökbefogadás milyen nehézségeket, várakozásokat és örömöket rejt magában. Az evangelikus.hu a könyvbemutatón járt.

DSC_6925

„Évente közel kétezer gyermek várja, hogy egy család örökbe fogadja őket, közülük átlagosan hétszázan kerülnek családba. Ez azt jelenti, hogy több mint ezerkétszáz gyermek nem kell senkinek” – emelte ki a Harmat Kiadó gondozásában megjelent Igazibb az igazinál című interjúkötettel kapcsolatban dr. Ferenczi Andrea. A könyv felelős szerkesztője hangsúlyozta, hogy Fekete-Sipos Márti, a kötet szerzője által készített tizenhárom interjú olyan családok életébe nyújt bepillantást, amelyek különböző élethelyzetekben vállalták, hogy örökbe fogadnak gyermekeket. „Csodálatos életeket, találkozásokat mutat be ez a könyv. Olvasás közben rádöbbenhetünk, hogy a család valóban érték” – mondta a szerkesztő.

Fekete-Sipos Márti kiemelte, hogy a könyv készítése közben saját magának is nagyon sokat jelentettek a találkozások. „Megtisztelő, hogy a családok befogadtak a lakásukba és megnyíltak előttem. Ők is tudták, hogy történetükkel segíteni akarunk másoknak, hiszen célunk, hogy a könyv révén a társadalom számára közelebb hozzuk az örökbefogadás kérdését” – fogalmazott a szerző.

A könyvbemutatón jelen volt számos interjúalany is, akik saját történetükről meséltek. Több házaspár is elmondta, hogy régóta, szinte megismerkedésüktől tervezték, hogy a saját gyermek mellett örökbefogadott gyermekeket is szerettek volna nevelni. „Hittünk abban, hogy egy különleges kegyelem folytán Isten őt nekünk szánta” – fogalmazott az egyik apuka.

Egy másik házaspár kitért arra, hogy ők óvodás korú gyermeket fogadtak magukhoz. „A társadalmi megítéléssel szemben nincsen semmi extrém abban, ha már idősebb a gyermek, csupán a köztudatban nincsenek róla történetek” – fogalmazott az anyuka, aki blogot is vezet gyermekeiről. A rendőrtiszt apuka személyes életének változását hangsúlyozta: „Negyvenöt éves koromig csak én voltam, ma vannak gyermekeim, akikre felelősséggel tekinthetek.” A családi életről elmondták, hogy a gyermekvállalás semmilyen formában sem könnyű, számos zördülés van, de az öröm és a szeretet minden nehéz helyzetet felül tud írni.

DSC_6921

Egy fiatal házaspár arról számolt be, hogy ők az egyik kórház babamentő inkubátorából kapták gyermeküket. „Valójában a kórházaknál elhelyezett babamentő nem más, mint egy templomküszöb. Esélyt ad a magára maradt kisbabának” – fogalmazott az anyuka. A házaspár kitért a sajtó felelősségére is, hiszen úgy, ahogyan az ő kisbabájuk történetét, ugyanúgy számos más esetben a sajtó figyelmen kívül hagyja a kisgyermek személyi jogait és szenzációt keresve a későbbiekben megnehezítik az ő életét.

„Már az első randik egyikén előkerült, hogy szeretnénk majd örökbefogadott gyermeket is. Később megtudtuk, hogy Isten úgy rendelte, hogy orvosilag 8% esélyünk van saját gyermekre. Nem érezzük pótléknak, nincs hiányunk, ő valóban a mi gyermekünk” – fogalmazott az anyuka. Az apuka elmondta, hogy nagyon hirtelen kellett dönteniük, de egy percig sem gondolkodtak, hogy vállaljék-e a gyermeket. „Furcsa, de jó érzés, amikor babasétáltatás közben azt mondják nekem, hogy »Gyönyörű! Olyan mint az apja!« Ilyenkor bár belül mosolygok, mégis nagyon büszke vagyok” – fogalmazott nevetve az apuka.

DSC_6860

Dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója a kötettel kapcsolatban kiemelte, hogy kiadójuk célja, hogy többek között reflektáljon a családok kérdéseire. „Bízunk benne, hogy ezzel a kötettel hozzájárulunk ahhoz, hogy az örökbefogadás ne legyen a későbbiekben tabu.”

Megjelent az evangelikus.hu-n

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Árnyékország

C.S Lewis és Helen Joy Davidman szerelmének története C. S. Lewis az angol irodalom professzora Oxfordban, a Narnia Krónikák, fantasztikus regények és teológiai művek világhírű szerzője. Barátjával, J...

Elolvasom »

2015. október 06.

A házasságról – illúziók és félelmek helyett kiteljesedés

Hogyan lehetne lemondani a harmonikus házasság kedvéért a társadalom olyan kitüntetett alapértékeiről, mint az egyéni szabadság, az autonómia és az önmegvalósítás? Hagyjunk fel minden idealista elképz...

Elolvasom »

2017. február 11.

A halál árnyékában

Albert Y. Hsu: Hátrahagyottak. Gyász az öngyilkosság után. [Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2015. 25(8–9), 390-391.] – Apa öngyilkos lett! – üvöltötte anyám a telefonba.– Mi? – kérdeztem. – Mi történ...

Elolvasom »

2017. szeptember 12.

Az imádság az örök fiatalság záloga

A nemrég elhunyt Cseri Kálmán református lelkész „Sorsfordító imádságok” című könyvében bibliai példákkal mutatja be, hogy az imádság több mint csendes beszélgetés a mennyei Atyával. Pilinszky János s...

Elolvasom »

2018. május 24.

Könyvbemutató – Mihalec Gábor: Házasság 2.0

„Ha a házasságod 1.0 verziója zátonyra futott, még mindig van esélyed, hogy megalkoss valami újat ugyanazzal a társsal.”...

Elolvasom »

2014. december 12.

Francine Rivers – Bátorság fiai sorozat

Ezek a regények olyan bibliai személyekről szólnak, akik a hit embereként mások árnyékában éltek és szolgáltak. Mindnyájan az ókori Keleten éltek, történetük mégis aktuális üzenetet közvetít a mi élet...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »