Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Hogyan keressük Isten akaratát?

2016. november 15.

„Egy újabb tudálékos, okoskodó könyv” – gondoltam, amikor kinyitottam. Amerikai szerzők műve, tehát egyáltalán nem biztos, hogy nálunk, egy másik kultúrában létjogosultsága van, és minden úgy működik, ahogy le van írva benne… Hogyan keressük Isten akaratát? Hát úgy, hogy imádkozunk és olvassuk a Bibliát, nem? Vagy most akkor el fogják nekem magyarázni a vajas kenyér receptjét? Mégis, már az első oldalak után érdekesnek találtam. Nem volt okoskodó, sem unalmas, sőt inkább megdöbbentő.

Még a könyv felénél sem tartottam, amikor tudtam, alapvetően újra kell gondolnom mindent Istennel, az akaratával, illetve annak megélésével kapcsolatban.

Imádkozunk. Elsoroljuk Istennek, hogy mit kérünk, mit szeretnénk. Áldja meg a kitűzött célomat, az új munkahelyemet, a missziós utat… De mi Isten akarata? Valóban egy új munkahely vagy egy missziós út? Az orra alá dugunk egy (kívánság)listát. Csak bólintania kell rá. Egyetértenie vele, és megáldania. Mint egy automatának.

Szóval imádkozunk. De tényleg komolyan is gondoljuk, amit mondunk? Hiszünk abban? Egyszer egy evangelizációs alkalom előtt így könyörgött a gyülekezet: „Istenem, kérlek, töltsd meg ezt az egész termet emberekkel!” Aztán nekiálltak berendezni a termet… és lerakták a székek felét. (Egy történet a könyvből.)
 
Hogyan keressük Isten akaratát? Biblianyitogatással (felcsapom, rábökök, és ott lesz Isten akarata)? Netán élünk minden adódó lehetőséggel az életben, és elhisszük, hogy ha egy ajtó kinyílik előttünk, azon nyugodtan beléphetünk, mert ha Isten nem így akarná, bezárná előttünk azt az ajtót? (Mivel a szerző egyik barátját emiatt majdnem lelövik…, fenntartásaim vannak ezzel az elmélettel. Neki is.)

Lehet, hogy egész életemben mindent rosszul csináltam, félreértettem? Hány kanyart, kitérőt, vargabetűt megspórolhattam volna?

Hét lépés, ami nem recept, csak egy útmutató, ötletekkel. Egy kis segítség, hogy rátalálj az igazi ösvényre. Hogy aztán soha ne térj le róla.

Szőczi János

Kapcsolódó termék

-20%
Tom & Mike & Daniel Blackaby:

7 lépés, hogy megtapasztald Isten vezetését

Mi értelme volna csak úgy olvasgatni vagy beszélgetni Istenről? − Személyesen akarjuk megtapasztalni őt!
Isten is pont ezt akarja.
Ezért született meg ez a könyv. Hogy segítsen találkoznod azzal, aki a jövődet a kezében tartja.
A szerzők Henry Blackaby világhírű Isten megtapasztalása című könyvére alapozva fektetik le a 7 lépést – ezúttal fiatalok nyelvén. Érdekes történetekkel, valós életből vett példákon keresztül, humoros stílusban járják körül a nagy kérdést: hogyan lehet igazi kapcsolatom Istennel, és hogyan érthetem meg vezetését?

Részletes adatlap » 3 192 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2021. március 05.

Gondolatok elvitelre – A műfaj, amiért örökre hálás leszek

Tizenhat éves koromban két hetet Amerikában turnéztam egy kórussal. Bejártuk a keleti és a nyugati part nagyvárosait is, gyönyörű és bámulatos helyeken énekeltünk. Profi csapat volt, minden költségünk...

Elolvasom »

2021. június 15.

Intervízió – Hogyan lépjünk túl a szakmai elakadáson az egyik legjobb akciótanulási módszerrel?

Szervezetfejlesztők, változásmenedzserek, coachok, pedagógusok körében hazánkban is egyre népszerűbb az intervízió, amellyel a szakmai elakadások, bizonytalanságok nagyon jó hatásfokkal kezelhetők. &n...

Elolvasom »

2015. október 06.

A Hajnalvándor útja – Narnia Krónikái 5.

Lucy és Edmund unokatestvérüknél, az idegesítő és fontoskodó Eustace-nél tölti a nyári szünidő napjait. A falon lógó képek egyike azonban váratlanul életre kel, és a következő pillanatban Caspian herc...

Elolvasom »

2016. október 28.

Könyvbemutató – A Bibliai vezetés négy alapelve és a Hatalmi csapdák

Volker Kessler A Biblia négy vezetési alapelve és Martina & Volker Kessler Hatalmi csapdák a gyülekezetben című könyveit mutatta be a Harmat Kiadó 2016. október 27-én egy kerekasztal-beszélgetés k...

Elolvasom »

2021. november 26.

A keresztény fantasy nyomában

Meglehetősen ritka pillanatnak lehetnek tanúi azok, akik a kortárs ifjúsági irodalom háza táján otthonosan mozognak, vagy akik egyszerűen csak szeretik a fantasy műfaját, korosztálytól függetlenül: eg...

Elolvasom »

2016. február 03.

Beszélgetés a Hatalmi csapdák a gyülekezetben című könyvről

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok. Minden közösségre jellemző, de az egyházra különlegesen is igaz, hogy csak a szép és jó oldalát szeretné megmutatni. Félünk ...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »