Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Az imádság

2015. október 06.

Kétféleképpen reagálhatunk Isten hallgatására. Elcsüggedhetünk, elmerülhetünk a bűntudatban és az önvádban. Vagy eltelhetünk várakozással, hiszen Isten bizonyára azt szeretné, hogy mélyebben megismerjük őt. A két reakció között a különbség: ég és föld.

A Meghökkentő kegyelem, illetve a Jézus másként című művei után Philip Yancey egy újabb nagy lélegzetű könyvvel ajándékozza meg olvasóit, ezúttal az Isten és ember közötti bensőséges találkozás lehetőségeinek ered nyomába.

Vélemények a könyvről

Yancey a XXI. század rohanó emberéhez szól, aki gyakran képtelen a megállásra, ugyanakkor rengeteg fájdalmat, szenvedést, csalódást, stresszt cipel magával. Problémáinkra a legjobb és teljes megoldás az, ha felülemelkedünk helyzetünkön és Isten szemszögéből szemléljük önmagunkat, körülményeinket. Ezt pedig csak az imádságban érhetjük el…

Szükséges őszinteséget, alázatot is tanulnunk, elfelednünk a betanult vallásos rutinjainkat, ahhoz, hogy igazán átéljük az imádság csodáját, s szavaink a menny trónusához jussanak.
A kiadvány megjelenésében is igényes. Tördelése áttekinthető. Ajánlom minden istenkereső léleknek ezt a felemelő olvasmányt! – Részlet a baptist.hu könyvajánlójából

 

Mindenki másként imádkozik. Nincs más előírás, csak annyi, hogy őszintének kell lenni Isten előtt. Ezenkívül mindenki személyisége, tapasztalatai, életfelfogása szerint imádkozhat. Sosem fogunk úgy imádkozni, mint Luther, és Teréz anya lelkülete sem lesz a miénk. De ez nem is baj. Yancey megállapítja: Isten nem arra hív bennünket, hogy utánozzunk másokat, hogy valakire hasonlítani akarjunk. Sokkal inkább arra, hogy önmagunkat valósítsuk meg. Minthogy nincs két teljesen egyforma ember a világon, nincs két teljesen egyforma személyiség sem. Különböző az ízlésünk, más ételeket kedvelünk, s másként beszélgetünk a Fennvalóval is. – Részlet az ÚJ Ember könyvajánlójából

 

Nem pusztán elméleti fejtegetés, bölcs következtetések és leleplezések töltik tele az oldalakat, hanem számtalan elgondolkodtató történet valós, híres vagy hétköznapi emberek életéből éppúgy, mint irodalmi vagy filmes alkotásokból.

Mi az amit várjunk a könyvtől? Az Istennel való beszélgetés rendkívül alapos és kétoldali nézőpontú végiggondolását. A nehéz kérdések feltételét és útmutatást a rájuk kapható válaszokra. A könyv alcíme: Változtat-e bármin is?, nem csupán olvasócsalogató szöveg, hanem a szerző válaszadási célkitűzése. – Részlet a Békehírnök könyvajánlójából (2014. december 21-28).

Lapozzon bele

Még több könyvajánló blog

2015. október 06.

Egymásra hangolva férfikiadás

Chapman bestsellere, az Egymásra hangolva ezúttal kifejezetten férfiaknak szánt kiadásban jelenik meg. A fejezetek végén kreatív ötlettár nyújt segítséget férjeknek a szeretetnyelvek gyakorlati alkalm...

Elolvasom »

2016. október 18.

Visszhang a sötétségben – szerkesztői ajánló

Sorozatot olvasni egyszerre jelent hatalmas boldogságot és keserédes várakozást. Boldogságot csal ki belőlünk, mert újra és újra elmerülhetünk a szeretett hősök életében, együtt nevethetünk vagy sírha...

Elolvasom »

2016. július 29.

Bianka Bleier-Birgit Schilling: Háztartási túlélőkönyv

Ezzel a poszttal a kisgyerekes olvasóimra gondolok elsősorban, valamint azokra a számkivetettekre, akik tökéletesen elveszettnek érzik magukat a mindennapokban. Azokra, akik számára a “modern nő...

Elolvasom »

2015. október 07.

Párhatárok – Határvonalak a házasságban

A Határvonalak sorozat szerzőpárosa ezúttal a jól működő párkapcsolat alapelveit ajánlja olvasói figyelmébe. Könyvükben szó esik az egymás határait tiszteletben tartó kapcsolat ismérveiről, valamint a...

Elolvasom »

2018. február 14.

A gombolyagtól és a „semmi” dobozig – Különbözőségeinkről élményszerűen

  A könyv szerkesztőjének, Sinkáné Zombory Katalinnak az ajánlója Megjelent a 2018-as Family Házasság különszámban   „Óriási fazon! Alapvető, száraz pszichológiai tényeket fantasztikus stílusban ...

Elolvasom »

2025. november 26.

Ha felnézek az égre, Isten csodás ígéreteit látom

Különösen ígéretes, amikor a frissen kézhez kapott recenziós példányom eltűnik otthon, később pedig a gyerekszobában bukkanok rá szamárfülesen. Ez történt A Hold csodáival is, amelyet a középső lányom...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »