Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága

2016. március 30.

Tim Keller nagy kedvencem, amióta az első magyar nyelven megjelent könyve a kezembe került. Nem csak az írásai, de a lelkészi identitása, a teológiai látásmódja vagy az egyházképe, a munkássága is szimpatikusak. Így örömmel írok 2015-ben megjelent könyvéről, amiben az önismeret és az önmagunk elfogadása témáját járja körbe.
Keller kritikailag közelít ahhoz a pszichológiai alaptételhez, miszerint, ha önértékelési problémáid vannak, akkor jobb önértékelésre van szükséged. Ez elsőre számomra furcsán hangzott, mert olyan emberként, aki megszólítva érzi magát az önértékelési problémák témáját illetően, ez a kritikai hang lekezelőnek, vagy a probléma lekicsinylésének tűnt. Úgy éreztem, hogy ezt egy olyan ember mondja, akinek nincsenek önértékelési problémái, vagy aki cinikusan kiábrándult, és azt mondja, hogy ugyan vannak önértékelési problémáim, de ezzel együtt kell élni. Ez az élet.

Természetesen tévedtem, mert a későbbiekben kifejti, hogy pontosan mit tartalmaz a kritikája. Egy fontos bibliai szó magyarázatával szemlélteti, hogy mi a gond azzal az alapfeltevéssel, hogy a rossz önértékelésre a nagyobb önértékelés a gyógyír. A „felfuvalkodott” bibliai fogalmat elemzi, ami valóban egy nagyon fontos kifejezés a bibliai keresztyén emberkép vagy antropológia kapcsán. És a szó tényleg egy olyan állat viselkedését fejezi ki, amelyik nagyobbra fújja magát, mint amekkora. Ezt az ilyen állatok (pl. béka, vagy pulyka), akkor teszik, ha veszélyben érzik magukat, vagy nyilvánvalóvá kell tenniük, hogy ki az úr a háznál. A Biblia ezzel a szóval azt akarja kifezezni, hogy itt egy látszat-nagyságról van szó. A felfuvalkodottság a rossz önértékelésre egy ál-megoldás, ami pusztán tüneti kezelése a problémának. A probléma gyökere ugyanis abban van, hogy honnan nyerjünk az identitásunkat. Mi adja a mi identitásunkat, mi az, ami miatt értékesnek vagy értéktelennek érezzük magunkat. Az önértékelés témája mögött ez a kérdés húzódik: mennyit érek? Az ember úgy érzi, nem ér semmit, ezért „felfújja magát”, hogy többnek látsszon, mint ami. Itt nagyon fontos, hogy lényegében ez pusztán látszat: többnek látszik. De attól függetlenül, hogy az önértékelésem „fel van fújva”, vagy „le vagyok eresztve”, mindkét esetben problémák vannak az önértékelésemmel. Mert a „felfuvalkodottság” mögött a látszat ellenére üresség van. Levegő, amivel kitöltöttem az önértékelésemet. Lufi, ami elszáll, vagy leereszt. Ez egy ingatag identitásra utal. A leeresztett önértékelést újra felfújni egyszerűen látszat-megoldás. Az igazi gond az, hogy nincsen valódi tartalom és valódi identitás.

A felfuvalkodottság (erős önértékelés) az emberek rólunk mondott pozitív ítéletén nyugszik, ami ingatag, változó, hullámzó, így az önértékelésünk is az lesz. A „leeresztett állapot” az, amikor az emberek bántó vagy lekicsinylő véleményt mondanak rólunk. Lényegében a saját értékességünket vagy önértékelésünket az emberek ítéletétől és értékelésétől tesszük függővé. Embereknek akarunk tetszeni, miközben mi magunk sem hisszük, hogy tetszhetünk, vagy máskor túlzottan is elhisszük, hogy tetszhetünk. De ezek hullámzó dolgok. Keller egy másik utat ajánl. Szerinte a probléma abban áll, hogy túl sokat foglalkozunk a saját önértékelésünkkel. És ez egy nagyon éleslátó megközelítés. Akinek önértékelési gondjai vannak, iszonyatosan sokat foglalkozik a saját értékességével vagy vélt értéktelenségével, és ez egy soha véget nem érő hullámvasút. Egy mókuskerék. Az identitásunk Isten ítéletén is nyugodhat, aki elfogad bennünket és értékesnek tart, és nem ítél el, és már lezajlott a per, de felmentést nyertünk. Mi mégis a per helyszínén maradtunk, és nem hisszük el, hogy nem ítéltek el minket. Hogy az egyetlen, akinek számít az ítélete, az Isten, és ő elfogad bennünket. Azt hiszem, ez az elfogadás és ennek az elfogadásnak az átélése elengedhetetlen ahhoz, hogy szabadon megfeledkezhessünk arról az eddig bennünket rabságban tartó, kínzó és önostorozó, égető kérdésről, vagy vajon eléggé értékesek vagyunk-e és hogy mit mondanak mások rólunk, vagy mit mondunk mi magunkról. A kérdés, hogy képes vagyok-e elfogadni, hogy mit mond rólam Isten, és engedem-e, hogy az identitásom ebben az elfogadásban meggyökerezve elkezdjen megszilárdulni.

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Timothy Keller:

Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága

Míg korábban a túlzott önértékelést és az önteltséget vélték felfedezni az emberek közötti ellenségeskedések és konfliktusok hátterében, ma úgy vélik, mindennek a rossz énkép az oka. Utóbbi egyre vonzóbb a közgondolkodásban – vallja a szerző –, mert a társadalmi problémákkal kapcsolatban felment az erkölcsi állásfoglalás alól, ugyanakkor legitim módon támogatja az emberi egó szüntelen építését. Vajon létezik-e olyan ideális állapot, amikor egónk sem túl sokra, sem túl kevésre nem tartja önmagát, hanem egyszerűen csak működik?

Részletes adatlap »990 Ft 792 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. november 15.

Péntekre új férj

Eldöntöttem, hogy péntekre szeretnék egy új férjet…
Akár nem is most péntekre, és természetesen csak lelkileg legyen új, testileg maradjon a mostani, csak kicsit jobban mutassa ki, hogy mennyire fontos vagyok, és persze az sem baj, ha a fejembe lát, ugye… Mert elvárásaim bőven akadnak, ember legyen a talpán, aki ennek megfelel, viszont Férj küzd rendíthetetlenül, hogy sikerüljön neki.
Elolvasom »

2016. július 28.

Scott B. Rae: Erkölcsi döntések – Bevezetés az etikába

Napjaink számos égető kérdésével, többek között az abortusszal, az eutanáziával, a homoszexualitással, a háborúkkal, a halálbüntetéssel, a reprodukciós technológiákkal vagy a 2008-as pénzügyi válság nyomán a gazdasági morállal is foglalkozik Scott B. Rae etikatudós könyve, amelyet nemrégiben adott ki a Harmat Kiadó. A keresztény szerző célja, hogy segítsen eligazodni számos olyan kérdés megítélésében, amelyekre a Biblia nem tér ki, illetve amelyek a bibliai időkben föl se merültek.

Elolvasom »

2015. október 07.

Transzcendens etűdök – Hegedűs Endre zongoraművésszel beszélget Ferenczi Andrea

A művésznek oda kell ajándékoznia egész életét, hogy a korszak, s a művek életre keljenek, a valóság felmutatásával vallomásként, himnuszként, védő- vagy vádbeszédként megszólítsanak… – vallja az egyedülálló Chopin és Liszt interpretációiról ismert zongoraművész. Melléklet: Hegedűs Endre új, válogatás CD-je.

Elolvasom »

2015. október 07.

Rejtjelek egy másik világból

A szépség valamiféle váratlan megnyilvánulása, egy megmagyarázhatatlan belső sóvárgás, egy új tudományos felfedezés, egy gyermek világrajövetele, egy számunkra fontos személy elvesztése – olykor az élet lényegével kapcsolatos nehezen megválaszolható kérdéseket vet fel bennünk.

Elolvasom »

2016. október 17.

Ön dönt: vezet – vagy vezet?

Nem vagyok vezető típus. Nincsenek meg hozzá a megfelelő képességeim, úgy mint jövőorientáltság, karizmatikus kisugárzás, jó előadói készség, és még sorolhatnám. Legalábbis így gondoltam eddig.
A jó vezető ismérvei azonban egyáltalán nem ezek – állítja Volker Kessler. Szerinte a vezetés minősége attól függ, hogy a vezető helyesen áll-e hozzá a szolgálat, a hatalom, a felelősség és a kegyelem kérdéséhez.

Elolvasom »

2016. február 03.

Beszélgetés a Hatalmi csapdák a gyülekezetben című könyvről

Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Minden közösségre jellemző, de az egyházra különlegesen is igaz, hogy csak a szép és jó oldalát szeretné megmutatni. Félünk beszélni azokról a dolgokról, amelyek minket nem jó színben tűntetnek fel. Pedig szerintem éppen az hitelesít még egy családot is, ha képesek a konfliktusaikat jól megoldani, és nem az, ha úgy tesznek, mintha ilyenek nem lennének. Ma egy nehéz kérdésről beszélünk. Egy könyv adta az ötletet, amelyet a Harmat Kiadó adott ki. Martina és Volker Kessler műve a Hatalmi csapdák a gyülekezetben. Vajon miért van az, hogy még az egyház is beleesik hatalmi csapdákba? Ezt először Steinbach Józseftől, a Dunántúli Egyházkerület püspökétől kérdeztem.

Elolvasom »

Még több könyvajánló blog »