Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Az önismeret ajándéka

2015. október 06.

David Benner könyve az önismeret és istenismeret szoros összefüggését hangsúlyozva azt a folyamatot tárja elénk, hogyan találhatunk rá Krisztusban valódi énünkre, és miképpen élhetünk ennek megfelelően. A valódi önismeret feltétele ugyanis, hogy olyannak lássuk önmagunkat, amilyennek Isten lát minket.

Az igaz istenismeret feltétele pedig az, hogy Istenről ne csupán elvont fogalmaink vagy elképzeléseink legyenek, hanem az életgyakorlatunk során szerzett személyes tapasztalatokkal is rendelkezzünk. 

Vélemény a könyvről

Igazi önmagunkat akkor találjuk meg, ha Istent keressük. A szerző arra figyelmeztet, hogy a “hivatás – bár mindig cselekvéssel jár – jóval többet jelent annál, hogy mivel “foglalkozunk”. Azt jelenti, hogy Krisztus arcát kell bemutatnunk a világnak. Erre hív bennünket Isten.” S hogy mindezt megvalósíthassuk, nem árt tisztában lennünk azzal sem, hogy egyediek vagyunk, s egyikünk (lelki) élete sohasem lehet a másik életének másolata. Figyeljünk befelé, hogy fölfedezzük, mi az igazi hivatásunk, mi a valódi életfeladatunk, s közben ne feledjük: “Csak a valódi énünkben találhatunk rá a teljes hitelességre.” – Új Ember 2014. szeptember 7.

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Emberek a kereszt körül

Kik voltak jelen Jézus Krisztus szenvedésénél és halálánál? Hogyan viselkedtek egyenként és a tömegben? Miképpen hatott a szemtanúk életére, ami a Golgotán történt? Törvényszerű-e, hogy az ember megváltozik, amikor megérti a kereszt üzenetét? Hogyan segíthet teljesebb önismeretre a Megváltó valódi természetének felismerése?

Elolvasom »

2016. október 20.

A szeretet győzelme

A szeretet nem jön magától, meg kell küzdeni érte. A könyvben szereplő negyven igaz történetet olyan emberek írták, akiknek életét megváltoztatta a szeretet, mert akkor sem adták fel, Elolvasom »

2016. július 28.

Kis keresztény önismeret

Nagy örömmel és várakozással forgatom Timothy Keller könyveit. Inspirálónak és evangéliuminak tartom írásait. Magyarul, – köszönet a Harmat-Koinónia kiadónak – már több könyve is megjelent, többek között a Hit és kételkedés, a Tékozló Isten és két elveszett fia, vagy a Bálványaink. Most a New York-i presbiteriánus lelkész egy rövidebb írását olvastam el, mely Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága címmel jelent meg.

A könyvecske alig ötvenoldalnyi, könnyen elolvasható egy-két óra alatt. Javaslom minden hívő és Istent kereső embernek tanulmányozásra, értékes gondolatokat talál benne.

Elolvasom »

2015. október 07.

Kerülő utak a boldogsághoz

Az igaz barátok hatása valamiképp meglátszik az ember életén – összegezhetnénk egyetlen mondatban Philip Yancey legújabb könyvének mondandóját, amelyben szellemi mentorairól készített portréit tárja elénk. Elolvasom »

2016. március 10.

Útmutató lányos apáknak

Többek között azért olvastam el ezt a könyvet, mert mielőtt az édesapám és a férjem kezébe nyomom, tudni szerettem volna előttük érvelni, hogy miért érdemes – ha érdemes – megismerkedni Leman gondolataival. Édesapámnak mindig mondtam, hogy ő volt az első férfi az életemben, akit igazán szerettem, azt pedig azért valljuk be, hogy a legtöbb nő életében az édesapa az egyetlen olyan férfi, aki valóban érdek nélkül szereti olyannak, amilyen. Lehetek érzékenyebb, hisztisebb az átlagnál, lehetnek baromi elviselhetetlen szokásaim, az apuka mindent elnéz, és nem akar megváltoztatni. Egyébként pedig a férjemnek szültem két gyönyörű kislányt, és remélem, olyan lesz a kapcsolatuk majd az apjukkal, amilyen az enyém volt mindig az én édesapámmal. Ezen kívül Lemant nagyon szeretem, és bár nem ez a könyv funkciója, mégis kikapcsol és megnevettet, szóval már csak ezért sem kerülhettem el a könyv elolvasását. Most sem kellett csalódnom, hihetetlen humorral van megáldva, ezen felül pedig olyan dolgokra képes megtanítani az olvasókat, amikről az iskolákban nem hallottunk soha: a kapcsolataink kialakítására, széppé tételére, életünk társas részének formálására.

    “Mikor az egyik lányom tizennégy éves volt, magammal vittem egy repülőútra New Yorkba. Egy országos tévéműsorba voltam hivatalos, és szerettem volna, ha a színfalak mögött is látja, mivel foglalkozom. Remekül éreztük magunkat. Később egy másik felvételre kellett mennem, ezért arra az időre kitettem őt a Bloomingdale’s nagyáruháznál, és megbeszéltem vele, hogy amikor végzek, találkozunk az áruház éttermében. […] Már azt hittem, elrabolták a kislányomat. Az áruház igazgatója bemondatta a nevét a hangosbemondón… de semmi. Azután újra bemondták… megint semmi. Hogy rövidre fogjam, az történt, hogy a lányom az étteremben várt rám. Mikor megunta a várakozást, elkezdett keresni engem, miközben én kerestem őt. Időközben ő is rájött, hogy több étterem van az áruházban, ezért egyikről a másikra járt, hátha ott vagyok. […]Na most, ha Mrs. Uppington lett volna a New York-i Bloomingdale’sben a lányunkkal, ő kiszáll a kocsiból, bekíséri az épületbe, fel az étterembe, és azt mondja neki: “Ezen a szent helyen találkozunk pontban délután négykor.”Bezzeg én? Csak annyit mondtam: “Találkozunk az étteremben, kicsim. Érezd jól magad!” /34. oldal/

Biztos vagyok benne, hogy amikor az olvasók eljuthnak a 19. oldalig, ott kivétel nélkül mindenki megáll és elgondolkodik azon, hány ember szerette őt őszintén, igazán gyerekkorában. Én boldog vagyok, hogy mindenféle gondolkodás nélkül kijelenthettem, hogy kettő ilyen ember volt az életemben, a szüleim.
A könyvet elolvasva csak még biztosabb lettem abban, hogy édesapám nagyon jó apa volt már akkor is, amikor én kislány voltam, és számíthattam rá minden helyzetben. Tényleg, még a legabszurdabb helyzetekben is… Soha nem felejtem el, hogy ő adott tanácsokat, amikor életemben először görcsöltem és megjött, és nem tudtam, mit lehet tenni az erős fájdalom ellen. Talán emiatt (vagy nem, nem tudom), de igazán erős kapocs van köztem és apám között, mindig rá szerettem volna hasonlítani. Sokszor még egymás gondolatait is ismerjük, tudjuk, mit miért tesz a másik, és milyen szituációkban mi járhat a fejében. Lányom születése előtt gyakran hangoztatta, hogy azért lehet ez, mert ő is és én is a kígyó évében születtünk, és hamarosan itt a harmadik a családban, a kígyó évéből. :)
(A képen egyébként édesapámmal és a kislányommal vagyok, és számomra nagyon fontos kép, ugyanis az első olyan karácsonyon készült, ahol már Lili baba is köztünk volt.)

    “Valahányszor vendégek jönnek hozzánk, a feleségem elképesztő fogásokkal és csinnadrattával fogadja őket. […]De a házasságunk hosszú évei során rájöttem, hogy ha ez számára fontos, akkor jobb, ha nekem is az. Nemrégiben egy házaspárt láttunk vendégül – akiket én ismertem, Sande viszont még sosem találkozott velük. Pár nappal korábban szóltam neki, hogy az illető házaspár átruccanna hozzánk egy fesztelen és könnyű ebédre. Mrs. Uppington viszont mit csinált? Kidolgozott egy aprólékos menüt, annyi flancos fogással, amivel egy egész háztömböt jól lehet lakatni – a kristálykehelyben szervírozott étvágygerjesztő falatkáktól egészen a házi készítésű szamócafagylaltos pitéig. Az asztalt gondosan megterítette, vizespohár gyanánt harminc centis poharakat tett a teríték mellé. Mintha zsiráfoknak tervezték volna őket. Nevetnem kellett. Az én édes jó feleségem így képzel egy fesztelen ebédet. A házaspár hölgytagja viszont odavolt az egész felhajtásért, és rajongott a terítékért. Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem tőle: – Na és hogy tetszenek a magas poharak? – Imádom őket – áradozott a hölgyvendégünk. Magamban jót nevettem. – Az nagyszerű. Nekem nem igazán a kedvenceim. De a feleségem nevetett utoljára. – Édesem, vess egy pillantást a saját terítékedre. Vetettem. Az én tányérom mellé egy kisebbfajta pohárkát tett. Ez volt az egyetlen ilyen az asztalon, mindenki más zsiráfpoharat kapott. Vettem a lapot. Uraim, engedjék, hogy szívük hölgye hölgy legyen! Az apró részletek – amit mi felesleges pepecselésnek gondolunk – teszik azzá őt, aki… és hozzátartoznak ahhoz a rejtelmességhez, ami miatt annak idején beleszeretett.”

Nagyon szeretem a Leman életéből kiragadott rövid kis történeteket, amikkel kedveskedik nekünk. Talán a legtanulságosabb és legelgondolkodtatóbb részek a könyveiben. Hihetetlen, miken mehetett keresztül ez az ember ennyi nővel maga körül, hiszen négy lánya van! Bele sem tudok gondolni… :)
Többször rákérdeztem az ilyen sztoriknál a férjemnél: “Csabi, biztosan nem te írtad ezt a könyvet álnéven, és egy kicsit módosítva az emélkeidet?” Mintha róla, tőle olvastam volna… A fél házasságunk bele van írva ebbe a rövid könyvbe, és gyakran nevetnem kellett a nagy hasonlóságokon.
Nagyon összetett, részletes, átfogó könyv, végre valami olyan, amit ha becsukok, azt tudom mondani: a témával kapcsolatban nem maradt bennem több kérdés.

Öröm, hogy létezik és hogy olvashattam! :)

2016. november 21.

Esti mesélő könyv – Állatos mesélő könyv

Erre a két mesekönyvere egész rövid idő alatt lecsaptam: amikor megláttam a borítókat, azonnal! A gyönyörűséges képek elvarázsoltak, és amikor kinyitottam a könyveket, a mesék tovább segítették ezt a varázslatos utazásomat.
A mesék elfeledtették az aktuális gondjaimat, olvasásukkor visszacsöppenek abba a világba, ahova a legtöbb felnőtt már nem képes visszatérni.
Elolvasom »

Még több könyvajánló blog »