Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Az önismeret ajándéka

2015. október 06.

David Benner könyve az önismeret és istenismeret szoros összefüggését hangsúlyozva azt a folyamatot tárja elénk, hogyan találhatunk rá Krisztusban valódi énünkre, és miképpen élhetünk ennek megfelelően. A valódi önismeret feltétele ugyanis, hogy olyannak lássuk önmagunkat, amilyennek Isten lát minket.

Az igaz istenismeret feltétele pedig az, hogy Istenről ne csupán elvont fogalmaink vagy elképzeléseink legyenek, hanem az életgyakorlatunk során szerzett személyes tapasztalatokkal is rendelkezzünk. 

Vélemény a könyvről

Igazi önmagunkat akkor találjuk meg, ha Istent keressük. A szerző arra figyelmeztet, hogy a “hivatás – bár mindig cselekvéssel jár – jóval többet jelent annál, hogy mivel “foglalkozunk”. Azt jelenti, hogy Krisztus arcát kell bemutatnunk a világnak. Erre hív bennünket Isten.” S hogy mindezt megvalósíthassuk, nem árt tisztában lennünk azzal sem, hogy egyediek vagyunk, s egyikünk (lelki) élete sohasem lehet a másik életének másolata. Figyeljünk befelé, hogy fölfedezzük, mi az igazi hivatásunk, mi a valódi életfeladatunk, s közben ne feledjük: “Csak a valódi énünkben találhatunk rá a teljes hitelességre.” – Új Ember 2014. szeptember 7.

Kapcsolódó termék

-20%
David G. Benner:

Az önismeret ajándéka – Szent hívás valódi énünk felfedezésére

Az önismeret, az identitás és a hiteles személyiség a pszichológia kulcsfogalmai, amely arra tesz kísérletet, hogy valamiképpen létrehozza, felépítse az egyént. David G. Benner pszichológus ezzel szemben azt vallja, hogy az identitásunkat nem megalkotjuk, hanem felfedezzük, az igazi önazonosság Isten ajándéka. Könyve az önismeret és az istenismeret szoros összefüggését hangsúlyozva azt a folyamatot tárja elénk, ahogy rátalálhatunk az énünkre Krisztusban, és ennek megfelelően élhetünk. A valódi önismeret feltétele, hogy olyannak lássuk magunkat, amilyennek Isten lát minket; az igazi istenismeret feltétele pedig az, hogy Istenről ne csupán elvont fogalmaink vagy elképzeléseink legyenek, hanem személyes tapasztalatokat is szerezzünk róla.

„Semmi sem lehet ennél fontosabb, hiszen ha megtaláljuk valódi énünket, akkor Istenre is rátalálunk; ha pedig rátalálunk Istenre, akkor a leghitelesebb énünkkel találkozunk” – írja a szerző.

A Lelki utunk trilógia részeként Az önismeret ajándéka bővített kiadása egy átfogó útmutatóval is kiegészült, amely egyéni és csoportos feldolgozást segítő kérdéseket és alkalomvázlatokat tartalmaz.

Részletes adatlap » 2 800 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. október 07.

Péntekre új gyerek – Hogyan változtasson gyermeke hozzáállásán és viselkedésén 5 nap alatt

Józan ész, humor és néhány egyszerű stratégia – ezt kínálja az előadóként és showmanként is népszerű pszichológus szerző a szülőknek....

Elolvasom »

2016. július 15.

Megbocsátás. Hogyan tegyük múlt időbe a múltunkat?

“Vajon mi az oka annak, hogy időnként úgy sodor magával bennünket a megbocsátásra való képtelenség, mint vihar a tengeren hánykolódó halászhajót? Küszködünk, hogy megbocsássunk, nekifeszülünk a ...

Elolvasom »

2017. február 11.

Egymás közelében

[Megjelent: Lege Artis Medicinae, 2007. 17(11):818–819.]A szeretet a jóért való küzdelem leghatékonyabb eszköze – ismétli dr. Gary Chapman amerikai pszichológus Maradjunk együtt! című könyvének majd m...

Elolvasom »

2015. október 06.

Az ezüsttrón – Narnia Krónikái 6.

Caspian király uralkodásának nyugalmát baljós események zavarják meg: felesége halála után egyetlen fia, a trón várományosa is nyomtalanul eltűnik. Jill és Eustace Aslan parancsára Narniába érkezik, h...

Elolvasom »

2015. november 30.

Hang a szélben – szerkesztői ajánló

Munkámból adódóan rengeteg témájú és műfajú könyvet olvasok, egy dolgot viszont megtanultam az évek során: hogy tetszik-e egy könyv, vagy sem, az az egyik legszubjektívebb dolognak tekinthető. Egy kül...

Elolvasom »

2016. július 28.

Őszintén az örökbefogadásról

Budapest – Őszintén az örökbefogadásról – ez is lehetne a címe annak a tizenhárom interjúból álló kötetnek, mely a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg. A családok történetét bemutató könyv rámutat ar...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »