Kiszállítási információk Magunkról Kapcsolat

Bálványaink – ismert és rejtőzködő istenek

2015. október 06.

Míg egyeseknek a család és a gyerekek, a karrier és az elismerés a bálványuk, másoknál egy szerelmi kapcsolat, a tudás, valamilyen társadalmi ügy, vagy éppen a keresztény szolgálatban való eredményesség tölt be ilyen szerepet.

Timothy Keller új könyvében számos ismert és rejtőzködő bálványt leplez le, és mutatja meg, hogyan tölthetjük be a helyüket, és indulhatunk el a hamis istenek nélküli szabad élet felé.

 

Minél jobb és kellemesebb valami, annál nagyobb valószínűséggel reméljük tőle, hogy betöltheti legbensőbb vágyainkat, és kielégítheti legmélyebb szükségleteinket. Bármiből lehet istenpótlék, de a legjobb dolgokból különösen.

 

Sem önmagunkat, sem a kultúránkat nem érthetjük meg addig, amíg nem tudatosítjuk, milyen bálványistenek vannak hatással ránk és a környezetünkre.

Vélemény a könyvről

“Kezdtek a kis lámpások fölgyulladni a gondolataimban. És még csak a 30. oldalnál jártam a 200- ból! Ilyenkor érzi úgy az olvasó, hogy nem állhat meg. Nem először tapasztaltam ezt Keller könyvei kapcsán. Megérte! Hogy a személyes életemre nézve is volt üzenete, azt bónuszként éltem meg. Például hogy mindig vágyaink szülik a bálványainkat. Ezért nem akarjuk fölismerni őket.” – Szommer Hajnalka, részlet a baptist.hu-ról

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
Timothy Keller:

Bálványaink

Míg egyeseknek a család és a gyerekek, a karrier és a pénzkeresés, a siker és az elismerés, vagy éppen a társadalmi státusz és a méltóság a bálványuk, másoknál egy szerelmi kapcsolat, a szakértelem és a tudás, a biztonságos és a kényelmes körülmények, a szépség és az ész, valamilyen nagyszabású politikai vagy társadalmi ügy, önnön erkölcsi tartásuk vagy éppen a keresztény szolgálatban való eredményesség tölt be ilyen szerepet. Timothy Keller új könyvében számos ismert és rejtőzködő bálványt leplez le, és mutatja meg, hogyan tölthetjük be a helyüket, és indulhatunk el a hamis istenek nélküli szabad élet felé.

Részletes adatlap »3 200 Ft 2 560 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. január 19.

Hányszor kell megbocsátanom fiam gyilkosának?

Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.”

/Máté 18, 21–22/

Elolvasom »

2016. április 20.

Egy híres barátság története

„Ezek a legbecsesebb órák – amikor egy fárasztó nap után négyen-öten összegyűlünk kedvenc fogadónkban; papucsba bújunk, lábunkat a ragyogó nap felé nyújtjuk, italunk könyöktávolságra; beszélgetünk, s az egész világ, meg ami azon túl van, megnyílik előttünk; senkiért sem vagyunk felelősek, szabadok és egyenlők vagyunk mindahányan, mintha csak egy órája találkoztunk volna, de közben az évek során megérlelt ragaszkodás vesz körül. Az élettől – a földi élettől – ennél szebb ajándékot nem kaphatunk. Megérdemeltük egyáltalán?” – vallja a 20. század egyik legnagyobb keresztény gondolkodója, C. S. Lewis baráti és írói köréről, az Inklingsről. Elolvasom »

2016. október 26.

Istennel a szenvedés kohójában – a szerző ajánlója

Nem tudhatod, mit jelent bízni Istenben, amíg nem merülsz fuldokolva a víz alá” – írja Keller. Könyvét olvasva mélyen érezzük, hogy Isten velünk van a tűzben, mellettünk áll.
Elolvasom »

2016. november 09.

A felnőttvilág kicsiben

Ha anyukák között felvetődik a kérdés: „Hová menjünk Pesten a gyerekekkel, ha rossz idő van?”, a válaszok között biztosan ott lesz: „A Minipoliszba!” Nem szeretném reklámozni a létesítményt, de tény, hogy az ötlet remek: a felnőttvilág – kicsiben.
Nemrég mi is eljutottunk a gyerekekkel (rossz idő volt, és ezt az ötletet hallottuk), és tulajdonképpen nem is csalódtunk: a négyévesünk lankadatlan érdeklődéssel járta be a terepet, részt vett mindenben, amiben lehetett, kipróbált, megmozgatott minden kipróbálhatót és megmozgathatót. Lámpaláz nélkül szólózott a színpadon (természetesen a Jégvarázst), lelkesen sütötte nekem a pizzát, és bevásárláskor megvett mindent, ami akciós (nem tudom, honnan tanulta…). Az egyéves inkább csak nézelődött, bár néhány dologba ő is belekóstolt (szó szerint). A kilencévest már csak a tűzoltószimulátor kötötte le, a tizenegy éves meg már akkor a kijáratot kereste, amikor bejöttünk.
Elolvasom »

2015. október 06.

Az ártatlanság gyermeke

Dynah Carey élete a lehető legtökéletesebbnek tűnik: szerető családban nevelkedik, majd a főiskolára jelentkezve találkozik élete szerelmével. Egy sötét és hideg éjszakán azonban erőszak áldozatává válik, melynek következményeként egy nem kívánt terhesség súlya nehezedik a vállára.

Elolvasom »

2016. március 10.

Útmutató lányos apáknak

Többek között azért olvastam el ezt a könyvet, mert mielőtt az édesapám és a férjem kezébe nyomom, tudni szerettem volna előttük érvelni, hogy miért érdemes – ha érdemes – megismerkedni Leman gondolataival. Édesapámnak mindig mondtam, hogy ő volt az első férfi az életemben, akit igazán szerettem, azt pedig azért valljuk be, hogy a legtöbb nő életében az édesapa az egyetlen olyan férfi, aki valóban érdek nélkül szereti olyannak, amilyen. Lehetek érzékenyebb, hisztisebb az átlagnál, lehetnek baromi elviselhetetlen szokásaim, az apuka mindent elnéz, és nem akar megváltoztatni. Egyébként pedig a férjemnek szültem két gyönyörű kislányt, és remélem, olyan lesz a kapcsolatuk majd az apjukkal, amilyen az enyém volt mindig az én édesapámmal. Ezen kívül Lemant nagyon szeretem, és bár nem ez a könyv funkciója, mégis kikapcsol és megnevettet, szóval már csak ezért sem kerülhettem el a könyv elolvasását. Most sem kellett csalódnom, hihetetlen humorral van megáldva, ezen felül pedig olyan dolgokra képes megtanítani az olvasókat, amikről az iskolákban nem hallottunk soha: a kapcsolataink kialakítására, széppé tételére, életünk társas részének formálására.

    “Mikor az egyik lányom tizennégy éves volt, magammal vittem egy repülőútra New Yorkba. Egy országos tévéműsorba voltam hivatalos, és szerettem volna, ha a színfalak mögött is látja, mivel foglalkozom. Remekül éreztük magunkat. Később egy másik felvételre kellett mennem, ezért arra az időre kitettem őt a Bloomingdale’s nagyáruháznál, és megbeszéltem vele, hogy amikor végzek, találkozunk az áruház éttermében. […] Már azt hittem, elrabolták a kislányomat. Az áruház igazgatója bemondatta a nevét a hangosbemondón… de semmi. Azután újra bemondták… megint semmi. Hogy rövidre fogjam, az történt, hogy a lányom az étteremben várt rám. Mikor megunta a várakozást, elkezdett keresni engem, miközben én kerestem őt. Időközben ő is rájött, hogy több étterem van az áruházban, ezért egyikről a másikra járt, hátha ott vagyok. […]Na most, ha Mrs. Uppington lett volna a New York-i Bloomingdale’sben a lányunkkal, ő kiszáll a kocsiból, bekíséri az épületbe, fel az étterembe, és azt mondja neki: “Ezen a szent helyen találkozunk pontban délután négykor.”Bezzeg én? Csak annyit mondtam: “Találkozunk az étteremben, kicsim. Érezd jól magad!” /34. oldal/

Biztos vagyok benne, hogy amikor az olvasók eljuthnak a 19. oldalig, ott kivétel nélkül mindenki megáll és elgondolkodik azon, hány ember szerette őt őszintén, igazán gyerekkorában. Én boldog vagyok, hogy mindenféle gondolkodás nélkül kijelenthettem, hogy kettő ilyen ember volt az életemben, a szüleim.
A könyvet elolvasva csak még biztosabb lettem abban, hogy édesapám nagyon jó apa volt már akkor is, amikor én kislány voltam, és számíthattam rá minden helyzetben. Tényleg, még a legabszurdabb helyzetekben is… Soha nem felejtem el, hogy ő adott tanácsokat, amikor életemben először görcsöltem és megjött, és nem tudtam, mit lehet tenni az erős fájdalom ellen. Talán emiatt (vagy nem, nem tudom), de igazán erős kapocs van köztem és apám között, mindig rá szerettem volna hasonlítani. Sokszor még egymás gondolatait is ismerjük, tudjuk, mit miért tesz a másik, és milyen szituációkban mi járhat a fejében. Lányom születése előtt gyakran hangoztatta, hogy azért lehet ez, mert ő is és én is a kígyó évében születtünk, és hamarosan itt a harmadik a családban, a kígyó évéből. :)
(A képen egyébként édesapámmal és a kislányommal vagyok, és számomra nagyon fontos kép, ugyanis az első olyan karácsonyon készült, ahol már Lili baba is köztünk volt.)

    “Valahányszor vendégek jönnek hozzánk, a feleségem elképesztő fogásokkal és csinnadrattával fogadja őket. […]De a házasságunk hosszú évei során rájöttem, hogy ha ez számára fontos, akkor jobb, ha nekem is az. Nemrégiben egy házaspárt láttunk vendégül – akiket én ismertem, Sande viszont még sosem találkozott velük. Pár nappal korábban szóltam neki, hogy az illető házaspár átruccanna hozzánk egy fesztelen és könnyű ebédre. Mrs. Uppington viszont mit csinált? Kidolgozott egy aprólékos menüt, annyi flancos fogással, amivel egy egész háztömböt jól lehet lakatni – a kristálykehelyben szervírozott étvágygerjesztő falatkáktól egészen a házi készítésű szamócafagylaltos pitéig. Az asztalt gondosan megterítette, vizespohár gyanánt harminc centis poharakat tett a teríték mellé. Mintha zsiráfoknak tervezték volna őket. Nevetnem kellett. Az én édes jó feleségem így képzel egy fesztelen ebédet. A házaspár hölgytagja viszont odavolt az egész felhajtásért, és rajongott a terítékért. Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem tőle: – Na és hogy tetszenek a magas poharak? – Imádom őket – áradozott a hölgyvendégünk. Magamban jót nevettem. – Az nagyszerű. Nekem nem igazán a kedvenceim. De a feleségem nevetett utoljára. – Édesem, vess egy pillantást a saját terítékedre. Vetettem. Az én tányérom mellé egy kisebbfajta pohárkát tett. Ez volt az egyetlen ilyen az asztalon, mindenki más zsiráfpoharat kapott. Vettem a lapot. Uraim, engedjék, hogy szívük hölgye hölgy legyen! Az apró részletek – amit mi felesleges pepecselésnek gondolunk – teszik azzá őt, aki… és hozzátartoznak ahhoz a rejtelmességhez, ami miatt annak idején beleszeretett.”

Nagyon szeretem a Leman életéből kiragadott rövid kis történeteket, amikkel kedveskedik nekünk. Talán a legtanulságosabb és legelgondolkodtatóbb részek a könyveiben. Hihetetlen, miken mehetett keresztül ez az ember ennyi nővel maga körül, hiszen négy lánya van! Bele sem tudok gondolni… :)
Többször rákérdeztem az ilyen sztoriknál a férjemnél: “Csabi, biztosan nem te írtad ezt a könyvet álnéven, és egy kicsit módosítva az emélkeidet?” Mintha róla, tőle olvastam volna… A fél házasságunk bele van írva ebbe a rövid könyvbe, és gyakran nevetnem kellett a nagy hasonlóságokon.
Nagyon összetett, részletes, átfogó könyv, végre valami olyan, amit ha becsukok, azt tudom mondani: a témával kapcsolatban nem maradt bennem több kérdés.

Öröm, hogy létezik és hogy olvashattam! :)

Még több könyvajánló blog »