Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Családfánk titkai

2021. március 17.

Autista kisfiam szíve teljességéből szereti a fákat, odavan értük. Érdekli a gyökere, a törzse, a kérge, az ága, a levele, a habitusa, szóval egy fa-rajongó. Rengeteg „mellékhatása” van ennek, ami kihat egész családunk életére: naponta többször ki kell mennünk az erdőbe, de legalábbis addig a pontig, ahonnan az aktuális kedvenc fák sora már jól látható. Mindenből levélmintást kell beszereznünk neki, ha azt akarjuk, hogy vigyázzon rá. És nem lehet nálunk olyan könyv, amin falevél van, mert azt a sajátjának tekinti, és elkunyerálja.
Így történt, hogy némi nehézségbe ütközött a Családfánk titkai című könyvben való elmélyedésem.

– Ez egy fás könyv? – szegődött mellém a fiam egy perccel azután, hogy a kezembe vettem a kötetet.
– Nem, ez egy keresztény könyv a családok működéséről. – próbáltam szakszöveggel lerázni.
– Levelek vannak rajta. – érvelt okosan.
– Ó, az csak dísz. – fordítottam egyet a kezemben levő könyvön, hogy csak a gerincét láthassa a fiam.
– Az a címe, hogy családfánk – világosított fel.
– Igen. – pirultam el.
– Az akkor az enyém, csak még nem kaphatom meg? – kötötte az ebet a karóhoz.

Éppen ellenérvek után kutattam a fejemben, amikor a szokásos kis szövegére rázendített.

– Mert tudod, én nagyon szeretem a fákat. Azért, mert olyan elképesztőek. Minden kis levél maga is egy mini fa, magában hordozza a nagy egészet. Ott fut szét az erezetében a tápanyag. Mindenhova eljut, amit készített és felvett magának. Egyik kis sejt a másikat segíti. Összezárják a sebeket, újra nőnek a levágott ágak. És hogy egy nagy része a föld alatt van, nem is látszik, de ahogy felnézel rá, tudod, hogy mekkora hatalmas gyökérzete van a mélyben. És ha egyetlen rügyet átviszel egy másik fára, tudod, oltással, ott ugyanazt fogja produkálni, mint az eredeti helyén tette. Gyönyörű termést kaphatsz a vad alanyról is, szóval kapsz egy másik teljesen ugyanolyan jó fát.

Na, ezen a ponton majdnem feladtam. Annyiszor hallottam már ezt a „lemezt”. Jól van, vigye a könyvet, majd éjjel, míg alszik, talán sikerül végigolvasnom. Aztán mégiscsak erőt vettem magamon és megvédtem a határaimat.

– Édesem, ha elolvastam, odaadom neked, de most még ez az én könyvem, akár fás, akár nem. Mert a családfák is olyan elképesztőek. Egy családnak minden tagja magában hordozza a nagy egész működését – akár annak zavarait is, – hiszen amit örökségül kaptunk, éppúgy fut szét az életünkben, mint a tápanyag az erezetben. Ebben a „fás könyvben” sokat tanulhatunk magunkról a mások életének tanulságai alapján. Lám, a bibliai családok tagjai is, – akikről olyan megrendítő őszinteséggel vall a Szentírás – hogy ismétlik sokszor fájdalmasan az elődök hibáit, bűneit. De milyen jó látni, hogy az áldás is kihat nemzedékről nemzedékre. És ha egy családtag új környezetbe kerül is, gyakran ugyanazt fogja produkálni, mint az eredeti helyén tette. A dolgok nagy része a felületes szemlélő számára nem is látható, akár a gyökérzet, ám a mélyből kihat a mindennapjainkra. Kapcsolataink, konfliktusaink vallanak arról, mi mindent hordozunk. De a mélyben rejtőző titkok is mind orvosolhatók. Újra tanulhatjuk a kötődést és a konfliktuskezelést, felnőtté válhatunk és felelősséget vállalhatunk az életünkért. Összekapcsolódhatunk másokkal, hogy segítsük és bátorítsuk egymást. És bár küszködünk sokszor a hagyatékunkkal, de nem reménytelenül, hiszen Isten is ott van velünk a „kertben” és „oltókésével” csodákat visz véghez. Valahogy úgy metszeget és úgy olt, hogy a végén a vad alanyon is szelíd növény nőhet.  

E szóáradat után a fiam sóhajtott egyet és azt mondta:

– Na jó! Olvasd végig, aztán majd tedd ide, kérlek, ennek a könyvnek a tetejére.

És nagy megdöbbenésemre egy másik fás könyvre mutatott. A hónapok óta keresett Magyarázatos Biblia volt az.

Füller Tímea

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-20%
D. Carden, E. Henslin, J. Townsend, H. Cloud, A. Brawand:

Családfánk titkai – Hogyan változtassunk káros családi mintáinkon?

Gyerekkorunkban a családunkban elsajátított magatartás- és kapcsolati minták személyiségünk részévé válnak, és egész életünket végigkísérik. A káros minták akár nemzedékeken át hagyományozódnak kifejtve romboló hatásukat – a család szétesése, lelki sérülés, szenvedélybetegség, családon belüli bántalmazás – az újabb és újabb generációk életében. De nem szükségszerű, hogy megismételjük elődeink hibáit!

A könyv pszichológus, illetve lelkipásztor szerzői terapeutaként szerzett tapasztalataik alapján állítják, hogy a káros minták megváltoztathatók, és az érzelmi sérülések gyógyíthatók. Terápiás gyakorlatuk mellett a Biblia évezredes bölcsességéből merítve vizsgálják, hogyan ismerhetjük fel azokat a családunkban elsajátított viselkedési és kapcsolati mintákat, amelyek negatívan hatnak az életünkben, ha nem változtatunk rajtuk. Könyvükből megtudhatjuk, mit tehetünk azért, hogy a diszfunkcionális működési módokat átdolgozva egészséges mintákat alakítsunk ki, illetve adjunk tovább az utánunk következő generációknak.

Részletes adatlap » 2 800 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2015. december 12.

Szerintem, szerinted

Könyvajánló az – andielmenyei.blogspot.hu – ról. Szerinted milyen az első szerelem? Szerinted milyen érzés egy apró kisfiúnak amikor egy kislány ráakaszkodik? Szerinted milyen, amikor nem ...

Elolvasom »

2015. október 06.

Kiút a játékszenvedélyből

A szerencsejáték-függők elvesztik az uralmat a tetteik felett, és a játékszenvedély káros következményi ellenére is tovább folytatják a játékot, amely menekülési lehetőséget kínál a mindennapok gondja...

Elolvasom »

2016. november 21.

Esti mesélő könyv – Állatos mesélő könyv

Erre a két mesekönyvere egész rövid idő alatt lecsaptam: amikor megláttam a borítókat, azonnal! A gyönyörűséges képek elvarázsoltak, és amikor kinyitottam a könyveket, a mesék tovább segítették ezt a ...

Elolvasom »

2016. szeptember 06.

Agyunkra megy

Hogyan hatnak a „kütyük” a fejlődő idegrendszerre? Sok szülőt foglalkoztat a kérdés, vajon milyen hatással van gyermekeinkre a technika gyors fejlődése. A televízió, a mobil vagy a tablet képernyőjén ...

Elolvasom »

2022. március 29.

Csodálatos alkotás

Bennem sosem volt ápolói vagy orvosi ambíció. Pont annyit figyeltem az emberi test működésére, amennyit a biológia órákon megköveteltek tőlem. De voltak pillanatok az életemben, amikor elcsodálkoztam ...

Elolvasom »

2020. november 04.

Elég jó nő?!

Nőnek lenni jó. Fáradt nőnek lenni kevésbé jó. Idősebb nőnek lenni meg néha kifejezetten nehéz. Szóval, sok minden benne van ebben a témában. Mert az ember nem egy statikus lény. Mindig változik, reng...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »