Kiszállítási információk Magunkról About us Über uns About us Über uns

Mikor a sófár zeng – lelkész és lelkészfeleség szemével

2019. október 07.
NEM MINDEN ARANY, AMI FÉNYLIK

 

 

 

“Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1.Sám.16: 7.)

Ha valaha ez üzenet volt, a fogyasztói társadalomban még inkább az, mert az ember fogékony a látszatra, vonzódik a sikerhez, nehezen tudja elfogadni, hogy a számokon és eredményeken kívül az áldásnak más fokmérője is van, így hajlamos azok bűvöletébe esni. Sajnos ez alól az egyház se kivétel, mert ott is emberek szolgálnak.

A gyengeségeink megkísértenek, hogy akár kompromisszumok vagy kíméletlen áldozatok árán is felmutassuk az eredményeket. Csak Isten tudja szétválasztani, hogy valamire az iránta való odaszánás vagy saját gyengeségünk, sebeink kompenzálása motivál igazán. Az eltérés eleinte észrevétlen, talán idővel is csak némelyek számára érzékelhető, de végül mindig nyilvánvalóvá válik. Mert ha az életünkben megtűrünk olyan felületeket, melyek az igazsághoz csak hasonlítanak, akkor azok idővel kiszorítják azt. A hazugság pedig kifoszt, megnyomorít. Még egy regénybeli történetben is megrázó szembesülni ezzel. Megrázó és egyben kijózanító.

Ezért szívből ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik ma az egyházban szolgálnak, akik vágynak a növekedésre – arra, ami Istentől jön. Ajánljuk azoknak is, akik fájdalmakat éltek át a gyülekezetben, akik tudtukon vagy akaratukon kívül olyan áldozatokat hoztak, amit nem az Isten kért tőlük. Különösen ajánljuk azoknak, akik most kezdik a szolgálatot. Nekik üzenjük, ez a könyv több, mint egy regény. Egyébként nekünk regényként is tetszett. Olyannyira beszippantott, hogy tekintélyes terjedelme és zsúfolt életünk ellenére öt nap alatt mindketten kiolvastuk.

A közmondás úgy tartja: “nem mind arany, ami fénylik.”
Nem mind arany, ami fénylik.
Nem mind igazság, ami sokaknak tetszik.
Nem minden ellenkezés lázadás.
Nem minden bólogatás engedelmesség.
Nem minden sikeres módszer kompatibilis a mennyel.
“Nem minden egészséges, ami növekszik.”

/Révész Lajos, Székesfehérvári Baptista Gyülekezet vezető pásztora és felesége, Révész Szilvia írása

 

 

 

 

 

Lapozzon bele

Kapcsolódó termék

-10%
Francine Rivers:

Mikor a sófár zeng

Paul Hudson, a fiatal és ambiciózus lelkipásztor tökéletes választásnak tűnik a Centerville-i Keresztény Gyülekezet vezetésére, Eunice-nál szolgálatkészebb lelkészfeleséget pedig keresve sem lehetne találni. A kaliforniai gyülekezet élére kerülve Paul embert próbáló feladatra vállalkozik, amikor életet akar lehelni a maroknyi közösségbe. Néhány év elteltével úgy tűnik, hogy a férfi gyülekezetépítési terveit valóban hatalmas áldás övezi: zsúfolásig megtelik a templom új tagokkal. Paul azt kívánja, bárcsak Eunice is képes lenne osztozni az örömében. A nő viszont érzi, hogy valami régóta félrecsúszott...

Francine Rivers ismét egy rendkívül égető és aktuális problémát feszeget: a fókusz eltolódásával a legnagyszerűbbnek tűnő szolgálat is öncélúvá válhat.

Részletes adatlap » 6 291 FtKosárba

Még több könyvajánló blog

2016. február 03.

Szabadulás az elveszett gyerekkor fogságából – a társfüggőségből a szabad szeretet világába

Három évvel ezelőtt találkoztam először a társfüggőség fogalmával, és akkoriban vásároltam meg Robert Hemfelt – Frank Minirth – Paul Meier, A szeretet választható című könyvét, ami egyike a témában ír...

Elolvasom »

2021. március 17.

Családfánk titkai

Autista kisfiam szíve teljességéből szereti a fákat, odavan értük. Érdekli a gyökere, a törzse, a kérge, az ága, a levele, a habitusa, szóval egy fa-rajongó. Rengeteg „mellékhatása” van ennek, ami kih...

Elolvasom »

2016. július 28.

Rossz hír az ördögnek

Hány gumimaci egy igehirdetés? Mozdítható-e hittel a gemkapocs? Garázdálkodik-e a nyúl a szomszéd néni veteményében? Mi a „Pál apostol” anagrammája, s mit jelent a kleisztogám szó? Egy kivételével ren...

Elolvasom »

2016. február 08.

Páratlanság – újraértelmezve

„Szinglinek lenni régen azt jelentette, hogy senkinek nem kellesz. Most viszont azt jelenti, hogy csinos vagy és szexi, és kihasználod az időt, hogy eldöntsd, milyen legyen az életed, és kivel szeretn...

Elolvasom »

2018. május 24.

Könyvbemutató – Mihalec Gábor: Házasság 2.0

„Ha a házasságod 1.0 verziója zátonyra futott, még mindig van esélyed, hogy megalkoss valami újat ugyanazzal a társsal.”...

Elolvasom »

2015. október 06.

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény – Narnia Krónikái 2.

Narnia a jéggé dermedt birodalom, ahol örök tél uralkodik, Narnia az ország, amely szabadítójára vár. Egy vidéki ódon kastély eldugott szobájában áll a titokzatos szekrény. A négy kis kalandor e titok...

Elolvasom »
Még több könyvajánló blog »