Mindig szerettem az ikernaplókat. Különösen azért, mert – attól tartok, sok házaspárhoz hasonlóan – nálunk is gond volt közös életünk kezdetén azzal, hogy nem kérdeztünk és nem megbeszéltünk, hanem azt gondoltuk, ha a másik szeret, ezt és ezt értenie, éreznie, sőt tudnia kell rólunk. Ezért nagy kedvencem a Family magazin Kölcsönszemüveg rovata is, ahol egy-egy szituációt férfi és női szemszögből is megismerhetünk. Számomra az egyik legtanulságosabb dolog tehát, amikor két különböző nézőpontból láthatok valamit, és erre az ikernaplók is nagyon jó eszközök.

Stella és Hayden története azonban nem csak ezért érdekes. Találkozásuk pillanatában már mindketten sokféle lelki sebet kaptak. A gyerekként megélt válás, bántalmazás, elhanyagoltság bizonytalanná tette őket annyira, hogy ezek elhordozására a „csak magamra számíthatok” védőburokba rejtőzzenek. A felszínen más-más látszik belőlük, a belső küzdelem azonban nagyon is hasonló. „Páncéljuk” rejtekében már olyan komfortosan mozognak, hogy ki sem mozdulnának, ha az élet közbe nem szólna. Egy szerencsétlen baleset mindkettőjüket kizökkenti a jól kitaposott kerékvágásból. Új utakat, új módokat, új célokat kell keresniük, és miközben egymást segítik, saját maguk is gyógyulnak, fejlődnek. Szeretetük is kivirágzik és kiállja a próbát: fontosabb lesz a másik jól-léte önmaguk érdekeinél. Ahogy a két önmagába zárt világ kezd kinyílni, friss levegőhöz jut a lelkük és igazi megtisztulást élnek át, amelynek a könyv lapjain keresztül mi is tanúi lehetünk. A kötet végére pedig – mint olyan gyakran mi is tapasztaltuk már – megláthatják, hogy a mélységeken át haladva valóban lehet igazi kincseket találni.

Füller Tímea/Family